Hölgyeim és Uraim!

Jó pár évvel ezelőtt, amikor először jártam Kecskeméten, meglepett és azonnal csodálattal töltött el a város főtere. És most nem az olyan fantasztikus részletekre gondolok, mint a Majolikaházra vagy a Városháza homlokzatára, hanem az egészre. Arra, hogy ezen a főtéren együtt, egymás mellett áll a város lakosságának szinte minden temploma.

A Városháza egyik oldalán római katolikus templom, a másikon egy ortodox, lejjebb egy evangélikus, mellette a református gimnázium és kápolna, szemben egy zsinagóga s a másik oldalon, egy kis mellékutcában egy másik római katolikus templom. Tehát ennek a magyar városnak a lakói nem egymástól távol, kis közösségekbe zárva építették fel templomaikat, hanem egymás mellett.

A tér közepére egyetlen épületet helyeztek, egy kávéházat, ahol - a fényképek tanúsága szerint - mindenkit szívesen fogadtak, kávézni, biliárdozni, kártyázni, újságot olvasni, beszélgetni. Mindez még az Osztrák-Magyar Monarchia aranykorában történt, a sokat tapasztalt, nagy bűnökkel is terhelt, de azokból sokat tanult öregember, Ferenc József szolgálata idején. Csodáltam ezt a teret, mert olyan Magyarországon szerettem volna élni, amely ilyen módon felépített terekből áll az egymás mellett élő, egymást becsülő és tisztelő, különböző gondolkodású és ízlésű, akár különböző kultúrájú emberek egymást támogató közösségeiből, ahol a tér közepén nem lövészárok húzódik, hanem kávéház áll, ahol mindenki szóba áll mindenkivel és lehet vélemény után értéket cserélni.

A tér felépítése óta sok minden történt: az I. világháború, 1919, az 1930-as évek, a második világháború, Sztálin, Szálasi, de hát mindezt a politikusok tették vele. De még itt a tér és állnak rajta a templomok, ha a kávéházból hiányoznak is a sokszínű, egymást becsülő emberek. Miért mondtam el mindezt? Kieselbach úr megkért, hogy mondjak pár szót új könyve megjelenése alkalmából és megmutatta a nyomdai anyagot.

Átlapoztam és ugyanaz az érzés töltött el, mint annak idején, amikor először vettem észre, mit jelent Kecskemét főtere a számomra. A könyvet lapozva a magyar képzőművészet titkos főterén álltam és körülöttem, előttem minden, ami érték. A válogatást csak a mennyiség korlátozza. A minőség irányzatoktól, szemlélettől, gyökerektől, csoportosulásoktól, érdekszövetségektől, stílusoktól függetlenül jelen van.

Ez a könyv nem kizárások alapján, hanem az egymás mellett élő - igen - néha egymás ellen harcoló értékek megbecsülésével jött létre. Példamutató mű, jó minőségű energiákat felszabadító mű. Azt a kifejezést használtam, hogy mű, mert az, egy korszellemtől független, kizárásoktól mentes, minden értéket megbecsülő könyv. Ha végiglapozzuk, rájövünk, hogy ez nem véletlen, nem ügyeskedő egyensúlyozás.

Ez bátor magatartás - ha úgy tetszik - életfilozófia, amely felveszi a harcot az ideológiákra épülő vagy provinciális kisszerűségre épülő csoportosításokkal. Hányféle módon, hányféle szemszögből, hányféle színegyüttesben, hányféle formát használva, hányféle egyéni erővel, hányféle szellemiségben festhető meg a Balaton Tihanynál? Mit jelent Szentendre más és más szemléletű, más és más generációhoz tartozó művészeknek? Hány Szentendre van? Hát nem csodálatos, hogy ennyiféle van? Kultúra iránt érzett felelősségérzet, nyitottság, tudás és szeretet árad ebből a könyvből. Kérem, becsüljék meg és kövessék példáját az Önök területén is!