Az anyagban hangsúlyosan vannak jelen Marosán Gyula (1915-2003), Zemplényi Magda (1899-?), valamint Varga Nádor Lajos (1895-1978) munkái. A galéria új programjába illeszkedően egy új gyűjtőgeneráció támogatásán is munkálkodik, ennek megfelelően a grafikák már 100 eurós áron is elérhetőek.

A kiállítás igazi szenzációja Vajda Lajos Anna Margitot ábrázoló rajza, de emellett Rippl-Rónai József, Tihanyi Lajos, Mednyánszky László, Román Gyögy, Nagy István is kitűnő rajzokkal és akvarellekkel van jelen.

Varga Nándor Lajos, a grafika nagymestere

Varga Nándor Lajost (1895-1978) a huszadik századi magyar grafika egyik legjelentősebb alkotójaként, számos szakkönyv szerzőjeként és több művésznemzedéket nevelő pedagógusként is számon tartja a művészettörténet-írás.

Pályája nemzedéktársaihoz hasonlóan az első világháború után indult, a rajztanári oklevél megszerzése után Olgyai Viktor növendéke volt a Képzőművészeti Főiskolán. Olgyai grafikai osztályában többek között Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Tarjáni Simkovics Jenő és Komjáti Wanyerka Gyula társaságában sajátította el a művészi grafika különböző technikáit. Az ún. rézkarcoló nemzedék tagjaként mutatta be a hazai és külföldi kiállításokon arcképeit, szerepjátszó önportréit, klasszicizáló felfogású szimbolikus-allegorikus aktkompozícióit és rembrandti mélységű biblikus lapjait.

Az 1920-as években elsősorban rézkarcok és hidegtűk, valamint azok előkészítő tanulmányaiként készült ceruza- és tusrajzok sokasága kerültek ki keze alól.

Bravúros rajztudása, a mélynyomó technikákban való jártassága, valamint jó pedagógiai érzéke predesztinálta arra, hogy Olgyai utódja legyen a főiskola grafikai tanszékén. 1929-31 között Londonban töltötte ösztöndíjas éveit, idejének nagyobb részét a múzeumok gazdag grafikai anyagának tanulmányozására fordította.

Ezek a kutatásai alapozták meg az 1930-as évek közepétől megjelenő, a rézkarcról, a rézmetszetről és a fametszetről írt technikai és történeti összefoglalóit és esztétikai fejtegetéseit. 1931-ben nevezték ki a grafikai osztály vezető tanárává, ettől az időszaktól kezdve művészek és rajztanárok sokaságát oktatta az 1940-es évek végéig, majd nyugdíjazása után is a Műegyetem tanfolyamán, illetve az 1950-es évektől működő magániskolájában.

A harmincas évek elejétől a mélynyomással sokszorosított kompozíciók mellett fa- és linóleummetszeteket, portrékat és tájképeket készített, de néhány szép litografált lap is született ebben az időszakban. Az osztályában folyó műhelymunka eredményeit évenként megjelenő évkönyvekben foglalta össze. A tanítványok eredeti nyomataival illusztrált, kis példányban sokszorosított kiadványokat a főiskola műhelyében kivitelezték.

Varga Nándor Lajos a sokszorosított lapok mellett a legváltozatosabb technikákkal készítette alkotásait: ceruzával, krétával, tussal-tollal, tussal-ecsettel, ezüstceruzával, diófapáccal, melyeket a korabeli tárlatok, egyéni és csoportos kiállítások klasszikus értékkel bíró, legszebb lapjaiként tartott számon a művészetkedvelő közönség.

Az 1920-as évek elejétől sorra megkapta a legfontosabb grafikai díjakat és elismeréseket. Köztük kétszer a Szinyei Merse Pál Társaság grafikai díját, valamint több elismerést a Magyar Rézkarcolóművészek Egyesülete kiállításainak alkalmával. Alkotásai a magyarországi gyűjtemények mellett helyet kaptak a londoni British Museum és a bécsi Albertina, továbbá a washingtoni National Gallery grafikai kollekcióiban is. Munkásságának talán legfontosabb elismerése volt, amikor 1940-ben a londoni Royal of Painter-Etchers and Engravers tagjává, majd három évtizeddel később tiszteleti tagjává választotta.

A kiállításunkon bemutatott, a művész baráti körének egyik tagja által összegyűjtött kollekció sokszorosított lapjai, rajzai és akvarelljei a művészpálya legfontosabb korszakait reprezentálják. A legkorábbi, az 1920-as évek első felében, tussal készült portrék és akttanulmányok mellett több, a művész számára sikert hozó, sokszorosított lap is szerepel. A következő évtized rajzi anyagának számos alkotása mellett a gyűjteményt az 1940-es évektől született lírai akvarell-tájképek gazdagítják.

(Zsákovics Ferenc)

Zemplényi Magda (1899-1966)

A magyar nonfiguratív festészet egyik alig ismert, hamar elfeledett tagja. Művészete Vajda Lajos szürrealizmusából okult, az ő világa azonban konkrétabb, s kevesebb benne a tragikus, látnoki életérzés. A síkban szerkesztett kompozíciói téri élményét a párhuzamos, sugaras, keresztező irányú vonalak, mértani formák váltakozó helyzete teremti meg.

Marosán Gyula (1915-2003)

Tanulmányait Aba-Novák Vilmos festőiskolájában végezte. Vízfestményein a szabad asszociáció, az álomvilág fátyolosan könnyed, elröppenő, több rétegű és többértelmű jelentéstartalma jut kifejezésre. Tárgyi kapcsolódást nem találunk ott, ahol a művészi és szürreális képzelet teremtette a formákat, átitatva azokat önmaga érzelmi világával, sajátos életszemléletével. 1946-ban az Európai Iskolából kivált absztrakt művészek köréhez csatlakozott. 1957 óta Torontóban él. Marosán Gyula munkásságára derűs világszemlélet, könnyed és finom vonalkultúra jellemző.