Uitz Béla Temes-Mehala, 1887 - 1972, Budapest
A Képzőművészeti Főiskolára az Országos Magyar Iparművészeti Iskolában töltött egy év után került 1908-ban. 1914-ben olaszországi tanulmányúton járt. Az avantgárd művészet formanyelvét barátja, Nemes Lampérth József tusrajzaiból ismerte meg. Csatlakozott Kassák köréhez, s hamarosan a Ma társszerkesztője lett. Tagja volt a Fiatalok, a Hetek csoportjának, 1916-1917-ben a kecskeméti művésztelepen alkotott. A Tanácsköztársaság idején pannókat és toborzó plakátot tervezett, így a bukás után emigrált, előbb Bécsbe, majd Berlinbe. 1921-ben Moszkvában járt, a pravoszláv templomok és az ikonok látványa, struktúrája egy-egy sorozat erejéig művészetére is hatott. 1922-1924 között ismét Bécsben dolgozott, az Egység című folyóirat egyik szerkesztője lett, közreadta és kommentálta az orosz konstruktivisták manifesztumait. Ezután két évet Párizsban töltött, 1926-tól 1970-ig a Szovjetunióban élt. Ottléte alatt művészetét hol megbízásokkal, kitüntetésekkel, főiskolai tanárrá való kinevezéssel ismerték el, hol börtönbüntetéssel, ellehetetlenítéssel próbálták más irányba terelni.
- Uitz, szerk. KÖRNER Éva, Budapest, Corvina, 1967.
- BAJKAY Éva, Uitz Béla, (Szemtől Szemben), Budapest, Gondolat, 1974. * R.
- BAJKAY Éva, Uitz Béla, Budapest, Corvina, 1977. * Uitz Múzeum Pécs, szerk. ROMVÁRY Ferenc, Pécs, JPM, 1978.
- BAJKAY Éva, Uitz Béla, Budapest, Képzőművészeti, 1987.
- Béla Uitz, Arbeiten auf Papier aus den Jahren 1913-1925, Budapest-Wien-Moskau-Paris, szerk. BAJKAY Éva, (kiállítás: Bécs, Graphische Sammlung Albertina, 1991), kiállítási kat., Budapest, Új Művészet, 1991.
Önnek is van Uitz Béla képe?
Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy online értékesítjük.