A 20. századi magyar képzőművészet nemzetközi súlya, ismertsége és elismertsége – bármennyire szeretnénk ezt másként látni – ma még szerénynek is alig nevezhető. Nem, vagy alig tudnak rólunk, ha akad olyan, akinek dereng valami, szinte biztosak lehetünk benne, hogy elszármazott fotósaink, Kertész, Brassai, Capa vagy Munkácsi Márton szülőhazájaként fog csupán felrémleni számára valami halvány emlék, s az is a Monarchia nosztalgikus ködébe burkolva. Moholy-Nagy persze ott van minden fontos helyen, gyűjteményben és összefoglaló kötetben, ám ő a külföld szemében sokkal inkább német vagy amerikai, mint magyar. S még tiltakozni sincs jogunk, hiszen az elmúlt fél évszázadban arra sem futotta, hogy egy számottevő művét valamelyik nagy múzeumunk megszerezze.

A szomorú igazság az, hogy a 20. század magyar művészei alig vannak jelen a világ jelentős múzeumaiban, a világ kulturális centrumaiban, az évente százezrek és milliók által látogatott állandó kiállításokon és a turisták özönét vonzó blockbustereken. Magyarország helyzete ebben a tekintetben rendkívül ambivalens: ahol feltűnünk – leginkább a 20. századi fotóművészet területén – kizárólag olyan művészek alkotásai kerülnek közönség elé, akik emigránsként váltak világhírűvé, s így individuális jelenlétük nem, vagy csak elenyésző mértékben kapcsolódik össze szülőhazájuk elismerésével.

Ez a cikk, a felsorolt példákkal tehát a kivételek gyűjteménye: tíz olyan művet veszek sorra, melyek Magyarországtól távol is jelzik művészetünk erejét. A válogatás persze ismét szubjektív, ám félek, nem bővíthető olyan magától értetődő egyszerűséggel, mint a Top 10 első részében számba vett, egykor magyar magángyűjteményekből elszármazott remekművek listája. De ha valaki kedvet érez a sor folytatására, ne kíméljen – minél messzebbi a példa, annál jobb!

1. Orbán Dezső: Nagy csendélet, 1911

94 x 128,5 cm

olaj, vászon

Canberra, National Gallery of Australia

Orbán Dezső Nagy csendélete a canberrai múzeum raktárában. S akik közrefogják: Barki Gergely művészettörténész és Csaba Gábor, Magyarország ausztráliai nagykövete

Kezdjük a világ túlsó felén: Orbán Dezső Nagy csendélete Canberrában, az Ausztrál Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja. A legtöbb „emigrációban” lévő magyar festményhez hasonlóan nem része az állandó kiállításnak, így csupán Barki Gergő barátom bulldog szívóságának és nem kevés anyagi áldozatának köszönhető, hogy – excluzív betekintést engedve a múzeum raktárába – most pillantást vethetünk erre az 1911-re datált kompozícióra és őrzési helyére. Gergő – kösz a fotót! A kép 1912 telén, a Nyolcak harmadik kiállításán került először közönség elé Budapesten, a Nemzeti Szalonban, fotóját – a „makacsul” lappangó Dekoratív kompozíció mellett – a katalógus reprodukálta. Orbán – nem véletlenül – egyik főművének tekintette a képet, így 1914-ben Bécsben és három év múlva ismét Budapesten, első gyűjteményes tárlatán is bemutatta a publikumnak. Mikor 1939-ben Ausztráliába költözött, természetesen ezt a vásznat is magával vitte, majd közel négy évtizeden át őrizte, s csak 1977-ben vált meg tőle, s került a jelenlegi helyére.

2. Munkácsy Mihály: Zeneszoba, 1879

89 x 116,8 cm

olaj, fa

New York, Metropolitan Museum of Art

Ismét egy távoli kontinens: Amerika már gazdagabb kínálatot nyújt a magyar festészet kedvelőinek – bár ott is a képek döntő többsége sajnos a raktárakban rejtőzködik.

Ez a sorsa Munkácsy Mihály egyik leggusztusosabb szalonképének, az 1879-re datált Zeneszobának is, mely a New York-i Metropolitan Museum of Art gyűjteményében van – elzárva a kíváncsi szemek elől. A helyiek utoljára 1982-ben láthatták a Belle Époque című tárlaton, Budapesten azonban alig pár éve, a 2005-ös nagy Munkácsy-kiállításon került közönség elé. Töredelmesen bevallom, engem elkápráztatnak e késői szalonzsánerek: pazar festőiségük, ropogós részleteik, émelyítő részletgazdagságuk órákig képesek lekötni. Ez a kép is – mondjon akárki akármit: remek!

Két 1850 körüli magyar szűr a MET gyűjteményében

És még egy dolog kikívánkozik belőlem, ha már a Metropolitan Museumnál tartunk. Most azonnal, vagy mondjuk a cikk elolvasása után, mindenki látogasson el az alábbi site-ra: http://www.metmuseum.org/collections/search-the-collections – és írja be keresőkifejezésként a „hungarian” szót. Nem lövöm le a sok-sok poént, csak egyet: a nyálam összefut a gyönyörűen fotózott népviseletei daraboktól, a dúsan hímzett szűröktől le az egyszerű cipőkig. Ez a lelkiismeretesség, profizmus és a tárgyak, a művészet iránti alázat lenne a minta: ezt kell követni itthon is.

3. Bortnyik Sándor: Vörös mozdony, 1921 körül

124,3 x 88,8 cm

gouache, tempera, papír

Boston, Yale University Art Gallery

Balra Bortnyik Vörös mozdonya, jobbra fent a Societé Anonyme katalógusa, Hans Arp vaniliáskarikával (bocs), lent pedig Katherine S. Dreier, aki előszeretettel vette a magyar képeket

Bortnyik Sándor 1921 körül készült Vörös mozdonya a bostoni Yale University Art Gallery tulajdonában van. A művész bécsi korszakának egyik főműve már egy 1922 februárjában megjelent cikkben is feltűnik: Dénes Zsófia interjúja a Bécsi Magyar Újságban az ívnyi csomagolópapírra, különleges, Bortnyik által saját kezűleg kevert festékkel készült mű esetében a perspektíva mélységét emeli ki. A Vörös mozdonyt még a Der Sturm 1922 decemberi kiállítása előtt megvette a galéria legendás tulajdonosa, Herwarth Walden, majd 15 ezer márkáért továbbadta a nem kevésbé nevezetes festő-műgyűjtőnek, az avantgárd művészet egyik első amerikai támogatójának és propagátorának, Katherine S. Dreiernek. A Collection Sociéte Anonyme alapítójától egy egész sor magyar mű került 1941-ben, ajándékként az egyetemi gyűjteménybe: Moholy-Nagy, Kádár, Scheiber és Péri válogatott remekművei jól mutatják, hogy Walden ízlése és kiállítási politikája milyen mély nyomott hagyott a New York és Berlin között ingázó, a kor szinte teljes avantgárd élmezőnyét barátai között tudó Dreier-re.

Két, egykor Dreier gyűjteményéből a YUAG-ba került Kádár Béla festmény

Két Péri László kép, melyek szintén az avantgárd amerikai nagyasszonyától kerültek a bostoni múzeumba

És két Moholy-Nagy, ugyanabból az alomból

4. Rippl-Rónai József: Böcklin felhők a bogáti kastély felett, 1905 körül

30,5 x 40,6 cm

olaj, fa

Boston, Yale University Art Gallery

Nem bírom ki, hogy a bostoni múzeum egy másik – Dreier modernista vonalától ugyan elütő – magyar vonatkozású darabját ne citáljam ide. E cikk összeállítása során bukkantam a gyűjtemény pazar internetes adatbázisában Rippl-Rónai József egy kevéssé ismert, de számomra oly kedves képére: a Böcklin felhők a bogáti kastély felett című, 1905 körül festett alkotásra. Régóta vadásztam rá, hiszen egyike volt az általam kutatott Kohner-gyűjtemény ékességeinek. Sajnos nem tudjuk, hogy az először 1905-ben, a kaposvári gyűjteményes tárlaton 23-as katalógusszámmal és 300 koronás árral bemutatott kép mikor és miként került Kohner Adolfhoz, így csupán a kollekció elhagyásának idejét és körülményeit van módom – szerencsére szokatlan pontossággal – összefoglalni. Egy korabeli, gondos kéz által „kidekorált” katalógusból tudhattam meg, hogy a Kohner Adolf és Fiai cég gyengélkedése és hiteleinek lejárása miatt tartott 1934. februári, Ernst Múzeumban rendezett aukción a festmény 400 pengős indulóárról egészen 1200-ig emelkedett. Az elégedett vásárló minden bizonnyal Fellner Vilmos volt, legalábbis az ő neve szerepel a Petrovics Elek által írt, 1942-es Rippl-monográfia kéziratos műtárgyjegyzékében a festmény akkori tulajdonosaként. Fellner egyike volt a Magyarországról elüldözött, s az USA-ban nagy karriert befutott magyar közgazdászoknak. A harmincas években Budapesten szesz- és cukorkagyárosként működő, apai örökségként eleve nagy vagyont és művészeti gyűjteményt öröklő férfiú 33 éves korában, 1938-ban vándorolt ki, s 52-től már a Yale University professzoraként dolgozott. Elnöki tanácsadóként, az Amerikai Közgazdasági Társaság elnökeként és számtalan publikáció szerzőjeként vált híressé – s most azért, mert örökségének egyik darabja, Rippl-Rónai lenyűgözően friss és könnyed tájképe 2011-ben a Yale University Art Gallery gyűjteményében landolt az özvegy, Valerie Fellner hagyatékaként.

5. Rippl-Rónai József: Nő három leánnyal, 1909 körül

61,3 x 93,3 cm

olaj, karton

New York, Brooklyn Museum

Ha Amerika és Rippl, akkor folytassuk a New York-i Brooklyn Museummal, ahol a kaposvári korszak egyik kedves darabját őrzik 1994 óta. A Nő három leánnyal című kép hosszú évtizedeken át Nemes Marcell párját ritkító, sőt, páratlan Rippl-válogatásának a része volt, s a hagyaték egyéb magyar festményeivel együtt került kalapács alá 1933-ban az Ernst Múzeum aukcióján. 700 pengőért vesztegették, de hogy kinek érte meg, ma sajnos nem tudjuk, mint ahogy az is a homályba vész, mikor és kinek a jóvoltából került ki az Újvilágba.

Barki Gergő kollégám jóvoltából egy enteriőrfotót is közölhetek a New York-i Rippl-képről

6. Rippl-Rónai József: Sárga zongoraszoba,1909

71 x 103 cm

olaj, karton

Houston, Museum of Fine Arts

A szerző Houstonban, a Sárga zongoraszoba mellett, Derain, Dufy és Marquet képei között (Alker Róbert fényképe)

Igazán kiemelkedő, világszínvonalú magyar festmény, elsőrangú környezetben jelenleg – tudomásom szerint (de bár tévednék!) – egyetlen amerikai múzeum állandó kiállításán szerepel.

A houstoni Museum of Fine Arts 2000 márciusában megnyílt – a Pritzker díjas Rafael Moneo által tervezett – új szárnyának második szintjén kitűnően válogatott kiállítás mutatja be az egész múzeumkomplexum egyik legnagyobb támogatójának műgyűjteményét. A 2003 nyarán elhunyt Audrey Jones Beck kollekciója mintegy hetven kiemelkedő alkotást tartalmaz, végigkísérve a francia impresszionizmus és a 20. század elejének modern irányzatainak történetét, bemutatva többek között Boudin, Van Gogh, Gauguin és Matisse műveit. A gyűjtemény legerősebb két fejezete a Nabis csoport és a fauveok művészetét reprezentálja. Érdekes módon a megidézett Rippl-Rónai festmény nem a kiemelkedő Bonnard és Vuillard művek között kapott helyet, hanem a Vadak termében. Az 1909-ben, jellegzetes kukoricás stílusban festett Sárga zongoraszoba című kép Derain 1906-os főművével, a méretében is impozáns, La Route tournant, l’Estaque című képpel szemben függ, Manguin, Dufy és Albert Marquet fauve-os festményei között.

Rippl Sárga zongoraszobája, mellette Bonnard A festő műtermében című alkotása

Rövid utánajárással – Thomas P. Lee, a Beck-gyűjtemény művészeti tanácsadójának segítségével – sikerült megtudni a kép gyűjteménybe-kerülésének tanulságos történetét. A kollekció létrehozója, az 1922-ben Houstonban született Audrey Jones Beck 1964-ben megvásárolta Pierre Bonnard Dans L’Atelier du peintre (A festő műtermében) című alkotását. A tekintélyes provenienciájú – többek között Vollard, Bignou, Kaganovich és Bührle gyűjteményében is megfordult – festmény Rippl-Rónai Józsefet ábrázolja, aki a képen párizsi stúdiójában, készülő műve előtt ül, miközben felesége belép a műterem ajtaján. Az 1905-re datált alkotás témája keltette fel először Mrs. Beck érdeklődését a magyar festő iránt. A Bonnard-rajongó amerikai hölgy hamar elhatározta, hogy egy Rippl-enteriőrt is gyűjteményébe illeszt, az alkalmas darabra azonban csaknem négy évtizedet kellett várnia. 2003 tavaszán, a Kieselbach Galéria árverési katalógusában és kiállításán tűnt fel először közönség előtt a Sárga zongoraszoba című kép. Szerencsére Thomas P. Lee barátja, a Budapestről 1956-ban emigráló, Houstonban műkereskedőként dolgozó Robert E. Alker folyamatosan szemmel tartotta a magyar aukciós piacot, így a kellő pillanatban jelezhette a régóta várt, s minden tekintetben megfelelő festmény felbukkanását. Alker Róbert lelkesedését és meggyőző erejét, no meg Mrs. Beck anyagi kondícióit dicséri, hogy a kiváló kvalitású Rippl-enteriőr végül rekord áron, 58 millió forintért került a houstoni gyűjteménybe, s azóta is a vásárlójának nevét viselő épület állandó kiállításán reprezentálja a magyar festészet ma még külföldön alig ismert értékeit.

7. Rippl-Rónai József: Aristide Maillol portréja, 1899

100 x 75 cm

olaj, vászon

Párizs, Musée d'Orsay

Balra a Maillol-portré, jobbra a Szépművészeti Múzeum Új magyar képtárának Rippl-terme 1932-ben, mikor a mű letétként még ott szerepelt

Rippl-Rónai nyomán végre Európába érhetünk, s hová máshová, mint Párizsba. Az életmű korai szakaszának egyik vitathatatlan fő darabja az 1899-ben készült Maillol-portré. A kép 38 éves korában, banyulsi házának teraszán ábrázolja a festészetet éppen Rippl tanácsára feladó, s világhírű szobrásszá lett férfit, aki így emlékezett a portréra: „Nagyon gyorsan csinálta, egyetlen ülésre. Egy pompás panamakalap volt rajtam, amelyet az ő skót barátja adott nekem. Ez abban az időben történt, amikor nem volt egyetlen fillérem sem.”

Fülep Lajos, aki egyenesen „zseniálisnak” titulálta a művet, úgy tekintett a Maillol-arcképre, mint olyan csúcsra, melyet a könnyebb sikerektől elcsábult festő sajnos soha többé nem ért el újra. Maga Rippl is egyik legfontosabb képekének tartotta ezt a parádés barátság-portrét, mely – feltehetően a festő nagylelkű ajándékaként – igen korán, még 1910 körül Pertovics Elek tulajdonába került. A Szépművészeti Múzeum későbbi, legendás igazgatója letétbe helyezte a művet az általa vezetett intézményben, s 1928-tól 1935-ig az Új Magyar Képtár állandó kiállításának dísze volt. Hogy 1936 áprilisában miért döntött úgy, hogy visszakéri és a párizsi Jeu de Paume-nak ajándékozza, talány: hajlok arra, hogy ebben a döntésében volt némi szerepe az akkori kultuszkormányzatnak, amely egy dicstelen kampányt követően idő előtt nyugdíjazta Petrovicsot. Lehet tehát, hogy elkeseredett bosszú, de talán mégis inkább okos áldozat volt a távoli címre küldött ajándék: elképzelhető, hogy az ex igazgató, aki nem mellesleg remek ízlésű gyűjtő is volt, így akarta elősegíteni Rippl művészetének külföldi sikerét. A tény azonban így is, úgy is csupán annyi: a kép a Musée d'Orsay-ba került, és sajnos többnyire a raktárban pihen.

8. Aba-Novák Vilmos: Kurtakocsma, 1930

110 x 98 cm

olaj, vászon

Galleria Nazionale d'Arte Moderna e Contemporanea

Balra a Kurtakocsma, jobbra fent Skuteczky Vashámora, alatta Perlmutter Izsák Falusi szoba című képe

Párizsban, a Musée d'Orsay-ban még lehetne szemezgetni a Rippl-képek között, hisz elég csupán a 2008-as pasztell-kiállítás katalógus-címlapjára került, káprázatos noktürnre utalni, de most ugorjunk tovább egy nagyot délre. Rómában, a Galleria Nazionale d'Arte Moderna gyűjteményében lapul már jó nyolcvan éve az Aba-Novák életmű egyik kiemelkedő darabja. A korabeli magyar publikációkban Kurtakocsma címen emlegetett művet a római múzeum az 1930-as velencei biennálén vásárolta meg. Igen bánom, de sose láttam a művet élőben: a MODEM 2008-as nagy Aba-Novák kiállításának előkészületekor már a kezemben éreztem, de olasz kollégáink csak saját szállítóikkal lettek volna hajlandók kölcsönadni, kebelbéli cégük csillagászati díjazása pedig keresztülhúzta számításaimat. Talán majd máskor! De a Galleria Aba-Novákon kívül is rejt számunkra érdekességeket, s ezek közül akad olyan mű, mely része az állandó kiállításnak. Skuteczky Döme védjeggyé váló Vashámora és Perlmutter Izsák Falusi szobája egyaránt az 1911-es római magyar kiállításról került a múzeum gyűjteményébe, s manapság is igen előkelő környezetben öregbíti hírnevünket: többek között Egger-Lienz, Sorolla y Bastida és Boccioni művei sorakoznak mellettük.

9. Rippl-Rónai József: Enteriőr zöld karosszékkel, 1910

72 x 100 cm

olaj, karton

Bécs, MUMOK Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig

Közelebb jutva Budapesthez, egy Rippl kedvéért megállunk Bécsben. A MUMOK, vagyis a Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig Wien (bocs) egy rendkívül tetszetős, gazdagon strukturált kukoricás enteriőr tulajdonosa, mégpedig – ha jól tudom – évtizedekkel ezelőtt a budapesti Szépművészeti Múzeummal cserélte. A kép korábban a 20. századi magyar műgyűjtéstörténet egyik legnagyobb alakjáé, Radnai Béláé volt, kinek kollekciója, illetve annak még ma is lenyűgöző maradéka, a győri Városi Képtárban tanulmányozható.

10. A vége egy kis csalás, hisz az „utolsó” helyen egy kisebb kazal képet öntök most az olvasóra. Szlovákia, azon belül Kassa és Pozsony ugyanis a magyar művészet egyik legnagyobb kincsestára.

Bortnyik Sándor: Gajda generális arcképe, 1924. Kassa, Kelet-Szlovákia Galéria

A kassai Kelet-Szovákia Galériából (Vychodoslovenská Galéria) most csak Bortnyik Sándor kevésbé ismert, enyhén fasisztoid hangulatú portréját, a Gajda generális arcképét mutatom be, mely a sokkal többször reprodukált párdarabja, Jozef Polák múzeumigazgató arcmása mellett kitűnően reprezentálja az avantgárdból a neue sachlickeit felé mozduló festő 1924-es stílusát. Zárójelben megjegyzem: Bortnyik ráérzett az adekvát stílusra, hisz Radola Gajda tábornok idővel a cseh fasiszta mozgalom egyik vezéralakja lett.

Mednyánszky, Rudnay és Aba-Novák Pozsonyból

És most már Pozsony, pontosabban a Szlovák Nemzeti Galéria, ahol tengernyi kép keltheti fel az érdeklődésünket. Tényleg csupán kedvcsinálónak mutatok be párat a lefegyverző Mednyánszky-kollekcióból (a legszebb, apró tanulmányoktól, a démoni portrékon át a reprezentatív kompozíciókig számos kiemelkedő darab – borzongatóan szép képek tömege!), egy mellbevágó Rudnay portrét (hú, de elfogadnám), és egy remek igali Aba-Novákot.

Rudnay Gyula Turbános alak és Mednyánszky László Férfiackép című festményei

Aba-Novák Vilmos: Bánya, 1927 körül

Aki nyakig akar merítkezni a gyűjteményben, látogassa meg az alábbi weboldalt: http://www.webumenia.sk/web/guest/home. Csak festményből több mint 5000 darabot töltöttek fel, sőt: számos műnek a hátoldala is felkerült, remek kutatási alapanyagot szolgáltatva a hozzám hasonló elvetemülteknek. Régóta mondom, hogy a hazaszeretet, a nemzeti kultúra megbecsülése itt kezdődik. Olyan jó, és olyan egyszerű volna egy ehhez hasonló projekt keretében a Magyar Nemzeti Geléria gyűjteményét feldolgozni és nyilvánossá tenni. Mikor ezt elővezettem a múltban, mindig azt kaptam, hogy ez megoldhatatlan: Pozsonyban már megy, talán nekünk is sikerülne.

Egy ekkora volumenű vállalkozásnál természetes, ha hibák is becsúsznak, így hát óvatosan, és semmiképpen nem a bántó szándéktól vezetve a site-on közreadott magyar képek közül pár hamisítványt is közreadok. Jellegzetes, harmincas évekbeli darabok, abból az időszakból, mikor Budapesten az erre szakosodott műhelyek évente százával ontották a Vaszary és Aba-Novák másolatokat. Üzenem a pozsonyiaknak: nem szégyen, hogy lépre mentek, hiszen ilyen darabok szinte minden nagyobb magyar múzeum raktárában megtalálhatók, s nem egy helyen egészen a közelmúltig az állandó tárlatokon is feltűntek.

Vaszary hamisítvány a pozsonyi Nemzeti Galéria gyűjteményéből

Két Aba-Novák hamisítvány a pozsonyi Nemzeti Galéria gyűjteményéből