Előfordul, hogy egyetlen dokumentum szerencsés felbukkanása egy csapásra lezár hosszú évtizedeken át eldöntetlen kérdéseket. Ez történt akkor, mikor az Új idők folyóirat 1905-ös évfolyamát lapozgatva megpillantottam az alábbi felvételt.

Nő macskával, 1905 előtt (150x40 cm, olaj/vászon, j. b. f.: Vaszary J., Magántulajdon)

Az MNG 2007-es Vaszary kiállításának katalógusában Bellák Gábor a következő mondattal indította az oeuvre egyik legnépszerűbb darabjának elemzését: “A Nő macskával és a párdarabjának tűnő Zöld ruhás hölgy az életmű nagy talánya.” A mű valóban több izgalmas és közel száz éve megválaszolatlan kérdést vetett fel. Extrém méretei, a szélességéhez képest három és félszeres magassága azt sejtette, hogy Vaszary nem önálló táblaképként, hanem egy elegáns villa dekorációjaként készítette el, minden bizonnyal konkrét megrendelésre. Feltételezett párdarabja, az azonos méretű Zöld ruhás hölgy azonban mind az ábrázolás nézőpontját, mind a modell léptékét tekintve feltűnő eltéréseket mutat, így a két mű összetartozását nem lehetett biztosra venni. Hasonló bizonytalanságokat vetett fel a mű datálása is: Bellák a képek dekoratív szemléletét, stilizáló tendenciáit tekintve kapcsolódási pontokat vélt felfedezni az 1902-es torinói világkiállításra készült szönyegekkel, ám mégis az 1909-1910-es datálás mellett tette le a voksot, megjegyezve, hogy e mű inkább Vaszarynak abba az átmeneti korszakába illeszthető be, mely többek között a Nyolcak fellépésével, a modern tendenciák kikekerülhetetlen hatásával kapcsolatos. Szavai szerint ezt valószínűsíti a festmény szignóképe és első kiállításának 1910-es dátuma is.

Haulisch Lenke 1978-as Vaszary-monográfiája szintén tartogat számunkra a téma szempontjából fontos utalásokat. Bár ismerte és reprodukálta a Nő macskával című képet, de elemzésére nem tért ki, viszont az “Alkalmazott festészete” című fejezetben egy mondat erejéig utalt a festő egy fontos munkájára: “Vaszary ... hosszú évekig nem kapott semmiféle megbízást. Egyedül a »Műbarátok Köre« Interieur kiállításán, 1904-ben vett részt a »belépő«  díszítésében két falba mélyített, ma már ismeretlen pannóval.”

A “belépő” a Műbarátok Körének 1905 áprilisi lakás-kiállításáról. Tervezte Thoroczkai Wigand Ede, a pannókat készítette Vaszary János.

Az Új idők 1905. április 23-i számában, a 404. oldalon megtalált fénykép Bellák és Haulisch kérdéseire egyaránt válaszol, miközben mind a funkció, mind a datálás problémáját megnyugtatóan tisztázza és pontosítja a kép korai kiállításainak listáját is. A Műbarátok körének 1905 április negyedikén nyíló lakáskiállításán, a társaság Váci utca helységében négy szobát rendeztek be: a férfi dolgozószobát Körösfői Kriesch Aladár, a belépőt és az ebédlőként is funkcionáló szalont Thoroczkai Wigand Ede, míg a női dolgozót Undi Mariska tervezte. A bútorok kivitelezése Fodor Mihály illetve Mocsay József nevéhez fűződik, a berendezési tárgyakat, ötvösműveket, dísztárgyakat és képeket Beck Ö. Fülöp, Belmonte Leó, Nagy Sándor és Vaszary János, a kézimunkákat Undi Carla és Jolán készítette.

A tárlat koncepcióját Lyka Károly az Új idők hasábjain a következő szavakkal foglalta össze: “... így történt, hogy a váci-utcai helyiséget átadták egy pár szemenszedett művésznek: formálják át egy jómódú magyar műbarát bizalmas otthonává. Így lett ebből a kiállításból olyasmi, ami kész, minden fölöslegtől ment lakást ad: ha tetszik, tessék mindjárt helyet foglalni s aztán »kiki a maga mesterségét folytassa...«.” Lyka az enteriőröket díszítő dekorációra és iparművészeti darabokra is kitér: “Vessünk aztán egy tekintetet azokra a ravaszul artisztikus üvegfestményekre, amelyek Maybőhm műhelyéből kerültek ki. Hát még Nagy Sándorék és Belmonte együttes művei: milyen más mindez, mint amit külföldön láttunk e nemben, sőt ki merjük mondani: mennyivel szebb egyúttal. Vaszary János diszkrét panneaui, Beck Fülöp plakettjei és vázája, Undi Karla és Jolán kivarrott, hímzett darabjai megannyi piéce resistance.”

A férfi dolgozószoba a Műbarátok Körének 1905 áprilisi lakás-kiállításáról.  Tervezte Körösfői Kriesch Aladár.
A női dolgozószoba.  Tervezte Undi Mariska.
Az ebédlő.  Tervezte Thoroczkai Wigand Ede.

Amit tehát az Új idők egyetlen fotója alapján megtudhattunk: Vaszary Nő macskával című képe eredetileg egy elképzelt műbarátnak tervezett lakás előszobájában, az úgynevezett belépőben kapott helyet, az ajtó melletti, baloldali falszakaszba beépített pannóként. E koncepció jól illeszkedik ahhoz a megoldáshoz, melyet Vaszary az 1905-ös velencei nemzetközi kiállítás magyar termében, a bejárat mellett elhelyezett két gobelinnel megvalósított. A Nő macskával párdarabja a korábbi feltételezéseknek megfelelően valóban az azonos méretű Zöldruhás hölgy című vászon volt, a képek elkészítésének ideje azonban jóval korábbi, mint a Vaszary-katalógusban olvasható “1909 körül”: biztosan 1905 áprilisa előtt készültek. Ez a pontosítás azért is fontos, mert Bellák Gábor  1909 körüli datálása a 2007-es, Plesznivy Edit által írt Vaszary-monográfiában már pontosan 1909-ként rögzült. Sőt: az ekkor már a téves stiláris levezetés és egy 1910-es kiállításon szereplő, rosszul azonosított képcím alapján elhelyezett festmény bizonyítékul szolgált arra, hogy Vaszary 1909-ben felelevenítette tíz évvel korábbi, szecessziós korszakát.

A korábbi adatokat a mű egykori kiállításainak tekintetében is módosítani kell. A festmény első bemutatója a Műbarátok körének 1905 áprilisi kiállítása volt, viszont – a 2007-es katalógus állításával ellentétben – szinte biztosan nem szerepelt a Nemzeti Szalon 1910-es MIÉNK tárlatán, hiszen rendkívül szokatlan lenne, hogy erre a kiemelkedően fontos csoportos tárlatra Vaszary egy közel öt évvel korábbi, ráadásul nem önálló képként, hanem alkalmazott művészeti alkotásként készült festményt küldjön.

Ráadásként Lyka Károly cikke az Új idők 1905. április 9-i számából (346. oldal):

A Műbarátoknál

Tavasz a Váci-utcában : egy kis darabka föld telehintve mezei virággal, holott a negyedik kerület rendesen nem adja alább a brazilia orchideánál. Az a kis mező friss földszagával, eleven levegőjéval a Műbarátok Körében található s igen ajánlatos, hogy minden budapesti ember legalább egyszer odatévedjen ; hogy majd aztán másodszor is megnézi, az már úgyis bizonyos.

A Műbarátok Köre sok kiállítást rendezett már. De valamennyit épp a kiállítás-jelleg fosztotta meg bensőségétől. A kiállítás mindig összehordott valami : derüre-borúra egybefoglal olyan holmit, ami nem együtt termett. Most azonban egyszerre odajutott a Kör, ahol beható missiót teljesíthet. A vállalkozás, bár csak négy teremnyi, mégis nagyszabásu. Mert egy talpig művészi gondolat bukkan itt hirtelen elibénk: szép és harmónikus emberi szállás, ahogyan tősgyökeres magyar elme formálja. Ilyesmire érdemes volt alkalmat adni arra való művészeknek. A Műbarátok Köre, ha szívósan ragaszkodik ehhez az eszméjéhez, mélyen belenyúl a magyar életbe s olyasmit ad, amiért mindenkorra hála illeti meg.

A lakás-kiállítás természetesen egészen más, mint a szokásos kelengye-kiállítások. Ezeknél a fő a mutatósság. A Műbarátoké viszont magasabb rendü. Ők megengedhették maguknak, hogy ne a kiállítás legyen a fő, hanem a művészi gondolat, a sablónt megbontó tendencia. Így történt, hogy a váci-utcai helyiséget átadták egy pár szemenszedett művésznek: formálják át egy jómódu magyar műbarát bizalmas otthonává. Így lett ebből a kiállításból olyasmi, ami kész, minden fölöslegtől ment lakást ad: ha tetszik, tessék mindjárt helyet foglalni s aztán „kiki a maga mesterségét folytassa…”

Azt mondottuk, hogy a Műbarátok Körének nyilvánvalóan magasan szárnyaló célja volt ezzel a gondolattal. Megtörtént uis, hogy olyasmit segítettek talpra, amit egyéb körökben hiába keresne az ember : magyar forma-gondolatokat. Hirtelenében és radikálisan ugyan nem lehetett a kérdést élére állítani. Lassan kell közönségünket, ezt a városi közösnséget besétáltatni abba a világba, amely rá nézve már sajna idegen : a magyar formavilágba. Ez az ötlet kifejezésre jut a kiállításban is. Mert Vigand Edének éppen az a föladat jutott, hogy egy nem is távoli mult egészséges stílusával megteremtse a kapcsot a jelen és a jövő közt. Vigand tervezte a belépőszobát és az ebédlőt. Mind a kettő vendégeink számára is való, akik különféle vidékről, különféle izléssel és ötlettel kerülnek hozzánk. A biedermajer-stílus, amelynek formáit Vigand nagy leleményességgel és finomra temperált ízléssel szólaltatja itt meg többnyire a paliszanderfa elegáns nyelvén, bizonyos fokig semlegesíti a miliőt : bárki kényelmesen érezheti magát benne. Néhány butordarab, az asztal, a tálaló alaprajza bizonyos elevenséggel beszél s jól előkészít minket a lakás bizalmasabb, exklúziv részébe, amely egészen magyar jellemvonásokból épült össze.

Kriesch Aladár oldotta meg az otthon-problémának ezt az intim részét. A férfi-dolgozószoba már egészen a gazdáé. Itt folynak le élete bensőségesebb órái : ez a munka, a műélvezgetés színhelye, igazi amatőr-otthon. Itt nem kellett idegen elemekre is gondolni: a gazda magyar ember, aki nem bánja azt, hogy az aratói magányosan nótáznak, ahelyett, hogy Schubertet énekelnének. A gazda éppen eltenkezőleg, egész szívével hozzátapad azokhoz a népies motivumokhoz, amelyeket a magyar ember évszázadok óta vall magáénak. Hisz ez is magyar nyelv, csakhogy zöngéi nem a gégéből, hanem a fa, agyag, szőttes materiálisából szállanak elő. Előre sejtem, hogy lesznek ennek a művészi alkotásnak is gúnyolói, hisz egykor a magyar nyelvet is parasztosnak mondták s élénken ajánlották helyébe a latint. Ama régi gúnyolók unokái pedig ma bizony magyarul beszélnek. Persze olyan művésznek kellett a tárgyhoz nyúlnia, mint amilyen Kiersch. Hiábavaló volna minden leírás, a részletek s az ensemble is arra valók, hogy az ember közvetlenül magába fogadja. Csak azt szeretnők idejegyezni, hogy bár az egész alkotás remekül meglatolt és tősgyökeres érzéssel teli munka, egy pár darab még külön is hosszan foglalkoztatja képzeletünket, így például az a nevezetes szekrény, amelynél művésziesebbet nem egyhamar láttunk.

Ehhez csatlakozik az urasszony dolgozó szobája. Ez Undi S. Mariska tervei nyomán készült és tele van igazi lányos bájjal, finom diszkrécióval. Nem egy panneau amelylyel a művésznő ezt a kis szobát diszítette chef-d’oeuvre a maga nemében. Emlékeztetünk például a falvédőre, de épp úgy emlékeztethetnénk még két tucat egyéb holmira is. Itt s a kiállítás egyéb holmiján egyként megérzik : mit jelent az, amikor a tervelő tökéletesen ismeri anyagát, annak értelmében komponál s együtt működik a munkással. Mocsay József és Fodor Mihány utódai olyan asztalosmunkát adtak itt, amire nem mindennap akad az ember. Vessünk aztán egy tekintetet azokra a ravszul artisztikus üvegfestményekre, amelyek Maybőhm műhelyéből kerültek ki. Hát még Nagy Sándorék és Belmonte együttes művei : milyen más mindez, mint amit külföldön láttunk e nemben, sőt ki merjük mondani : mennyivel szebb egyuttal. Vaszary János diszkrét panneaui, Beck Fülöp plakettjei és vázája, Undi Klára és Jolán kivarrott, hímzett darabjai megannyi piéce de resistance. Odáig mentek művészek és műiparosok, hogy külön céljaikra új technikai fogásokat fedeztek föl: lásd Undi Mariska szobája butorain a temperafestést. Szóval öröm itt körülnézni: vidám tavasz süt mindenfelé, de még nagyobb öröm, ha az ember órákon, napokon át elmélyedhet egy-egy művészi megoldás érdekességeibe. Nézzünk meg például egy-egy ravasz ablakot Vigand, Kriesch, Undi Mariska szobájában. Vagy az ősi kopjafát, amely a két dolgozót elválasztja egymástól. Kriesch szobájában már maga a mennyezet kifestése is valósággal inspiráló hatásu. Csakugyan, műbarát számára való szobák : évekig élvezhet itt boldog percekben megszületett, minden külfölditől különböző formákat.

A Műbarátok Köre megelégedéssel tekinthet vissza erre a termékeny és nagyszabásu munkájára. S remélhetőleg nem áll el a gondolat folytatásától. A mi budapesti közönségünk pedig olyasmit kap itt, amit másutt semmi esetre sem kaphat.

LYKA KÁROLY