Ez az írás látszólag idegen tőlem, hiszen – eléggé el nem ítélhető módon - ritkán kanyarodok el a modern magyar festészet témájától. Persze a gyűjtéstörténet kapcsán néha kénytelen vagyok számomra idegen és ingatag talajra lépni: ez történik most is. A közelgő Kieselbach-aukció 187. tétele, egy 14. századi Madonna-kőszobor ugyanis nem hagyott nyugodni. Bár korábban már érintőlegesen foglalkoztam vele, hiszen a Bedő-gyűjtemény részeként, a kollekcióról szóló könyv készítésekor elém került, de amikor a közelmúltban újra megláttam a katalógusban, tudtam, hogy valahonnan nagyon ismerős. A nappaliból.

A katalógusban két olyan mű került egymás mellé, melyek korábban egyaránt a Bedő-gyűjteményben voltak. Számunkra most a jobbra látható Madonna a fontosabb.

Pár hónapja ugyanis az Ecseri piacon vettem egy festményt, amely ismét igazolta a régi gyűjtői tételt, miszerint idővel minden tárgy megtalálja azt az embert, aki a legjobban vágyakozik rá. Döbbenetes élmény volt, mikor az egyik szombat reggel egy alkalmi árus asztalához támasztva megpillantottam az alábbi, elsőként itt és most bemutatott enteriőr-képet: akkor még persze koszos volt, néhol csúnyán átfestve, ronda keretben. De rögtön a földbe gyökerezett a lábam előtte.

Elkezdtem ugyanis sorba venni a képen feltűnő festményeket. Szemben, a tükörtől balra Maurice Denis Anyai boldogság című kompozíciója látható, mely ma a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében, az állandó kiállításon lóg. Jobbra Daumier Éneklő párja – sajnos ez ma már Amerikában van, a Harvard egyik művészeti múzeumát gazdagítja –, elöl pedig, balra, a Szépműbe került csodás Minne-szobor felett Jean Francisque Raffaelli párizsi látképe díszeleg.

Szóval fél pillanat alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a festményen Kohner Adolf Damjanich utcai palotájának legendás szalonja látható, mégpedig a csúcsponton, hiszen a Daumier kép az egyik első volt, melyet a gazdasági válság idején megroppant nagypolgár kénytelen volt eladni 1929-ben. A Kohner-gyűjtemény központi terme áll előttem – azé a Kohner-gyűjteményé, melyet jó tíz éve kutatok, és melynek izgalmas történetét már itt a magazinban is felidéztem néhányszor. Nehéz volt leplezni a lelkesedést, de azért valamennyire sikerült, így egy rövid alku után magammal vihettem a képet: azóta is az ebédlőasztal felett lóg.

Már itthon, nyugodtabb körülmények között, alaposabban elmerülhettem a friss szerzeményben. A Kohner-gyűjtemény korabeli leíró-kartonjai alapján hamar igazolódott a gyanúm, hogy a képet Vidovszky Béla, a hasonló karakterű enteriőrök egyik legfelkapottabb mestere készítette, aki – a Kohner által alapított szolnoki művésztelep egyik törzstagja lévén – közismerten jó kapcsolatot ápolt a jeles gyűjtő-mecénással. Egy fotó is előkerült, mely ugyanabból a nézőpontból mutatja a szalont, de egy másik, feltehetően pár évvel korábbi állapotban, más elrendezéssel.

A Kohner-gyűjtemény nagy szalonjáról készített fénykép 1911-ben jelent meg a Vasárnapi Ujság című lapban. A fotó és a festmény hasonlósága első látásra kisérteties, de van egy fontos különbség: a képek teljesen kicserélődtek illetve más helyeken lógnak.

Az elsőre még nem egyértelmű műveket is sikerült gyorsan azonosítani: jobbra fent Corot egyik tájképe lóg, melyet Kohner még a híres bécsi bankár, Moriz von Königswarter kollekciójából szerzett meg, alatta Delacroix egy kevésbé ismert kortársa, Decamps kis akvarellje, Az utonálló kapott helyet. A kép szélén Fritz Thaulow impresszionista ízű Várakozás a hajóra című festménye figyel be diszkréten.

Ideje volna persze az írás valódi aprópójához is eljutni: lássuk tehát a szobrokat. Elöl balra a belga szecessziós szobrász, Georg Minne monumentális női portréján villan meg a napfény – a fehér carrarai márványból faragott mű 1956-ban vétel útján a Szépművészeti Múzeumba került. A kompozíció centrumában, a szalon közepén álló asztalon egy sokalakos bécsi porcelán nyugszik, jobbra, az íves ajtajú vitrin tetején pedig egy festett gótikus faszobor kapott helyet: feltehetően egy 1500 körüli Szent Jeromos, legalábbis a gyűjtemény leíró kartonjai alapján ez tűnik valószínűnek.

Most érkeztünk vissza a kiinduló ponthoz. A szalon mögött feltáruló helyiségben, a tükörtől és Maurice Denis Anyai boldogság című képétől balra áll a június 5-én lezajló aukció 187-es tétele, a 14. századi Madonna szobor, melynek szerencsére a korabeli kartonja is fennmaradt. Ebből azt is megtudhatjuk, hogy a legendás Kohner-árverés idején, 1934-ben a mű már nem a később kényszerből felszámolt és a hitelezők kezére került Damjanich utcai palotában volt, hanem egy utólagos, ceruzás felirat tanusága szerint a Kohner és Fiai cég Váci utcai székházában, valószínűleg egy trezorban pihent. Hogy pontosan mikor került Bedő Rudolfhoz, ma még talány, azt is csak sejtem, hogy az 1940-es Francia művészeti alkotások magyar magántulajdonból című tárlatra már ő kölcsönözte. Annyi azonban biztos, hogy a kiállítás katalógusában 99-es számon szerepelt és a reprodukált művek közé is bekerült.

A Kohner-gyűjtemény leíró kartonjai, melyeket feltehetően Pogány Kálmán művészettörténész készített és folyamatosan aktualizált egészen az 1934-es aukcióig, ma Saphier Dezső gyűjteményében vannak.

Ráadásként íme még egy remek Vidovszky-festmény, amely azt is bizonyítja, hogy Hubay Jenő nem csupán zeneszerzőként és hegedűművészként, de műgyűjtőként is megállta egykor a helyét.

Vidovszky Béla: Hubay Jenő zöld szalonja

Ezen gyönyörűen megfestett képen is akad néhány csemege. Csak a festményeknél maradva: legalább négy Munkácsy.