Jó néhány festmény van, melyek története évek óta izgat, és bár alaposan körbejártam őket, nem tudom megfejteni a titkukat. Az egyik legérdekesebb darab Aba-Novák nevéhez fűződik: a művész hagyatékában fennmaradt, befejezetlen falképterve újra és újra elém kerül, megoldatlan rejtélyei pedig úgy piszkálnak, mint néhány cipőbe szorult apró kavics.

Aba-Novák Vilmos: VI. György király koronázása, 1937 (Befejezetlen falképterv) magántulajdon

A mű témája igazi kuriózum: Aba-Novák VI. György brit király 1937. május 12-én Londonban megtartott koronázási ünnepségét komponálta rengeteg szereplőt „mozgató”, vízszintes sávokba rendezett tablóvá. A király beszéde című Oscar díjas film sikere által ismét reflektorfénybe került uralkodó világraszóló koronázási ceremóniáját Aba-Novák személyesen csodálhatta meg: egy londoni Rothschild-ház tetőteraszáról, a tulajdonos meghívására nézte végig a pompás menetet. Az utazás körülményeiről és az első londoni napok eseményeiről egy május 11-én kelt, a festő feleségének küldött leveléből és a vízumproblémák miatt ugyan némi késéssel, de szintén Londonba érkező művésztárs, Zsögödi Nagy Imre visszaemlékezéséből alkothatunk – sajnos csak kevés részlettel szolgáló - képet. Ezekből a forrásokból még a koronázási-jegyet biztosító „Rothschildné” személye sem határozható meg pontosan. Aba-Novák leveléből csupán annyit tudhatunk meg róla, hogy azidőtájt több háza is volt az angol fővárosban, Nagy Imre pedig arról tudósít, hogy a tekintélyes vagyonnal bíró hölgy korábban festményt vásárolt tőle és a leánya maga is festőművész. „London egy hangyaboly.” - foglalja össze tömören benyomásait Aba-Novák a szokás szerint apró önarcképpel ellátott levélben, s a koronázás előtt egy nappal feladott üzenetből többet nem is tudhatunk meg azon kívül, hogy a festő „csütörtökön este 6-kor” Rothschildnéhoz hivatalos egy ismeretlen tárgyú „megbeszélésre”.

Aba-Novák levele feleségének Londonból

A magyar sajtó, elsősorban a népszerű hetilapok nagy teret szenteltek a koronázási ünnepségnek. A Pesti Napló Képes Melléklete szinte egy teljes számot megtöltött a Londonban készült fényképekkel.

Két képeslap a koronázásról és két részlet Aba-Novák falképtervéről

A mű megrendelőjének személye ma még homályba vész, de joggal feltételezhetjük, hogy a végül sosem kivitelezett falképpel alkotója eredetileg diplomáciai feladatot is ellátott volna, annak az évtizedes folyamatnak egy apró – és végül hamvába halt - epizódjaként, ahogy a Trianon után elszigetelődő Magyarország éppen kultúrája, s ezen belül leginkább képzőművészete révén próbált közeledni az európai hatalmakhoz. E sajátos külpolitikának fontos részei voltak a Budapesten rendezett nemzetközi tárlatok, a külföldi fővárosokba utaztatott reprezentatív magyar kiállítások, a velencei biennálékon való hangsúlyos részvétel vagy éppen a világkiállítások magyar pavilonjainak jól felépített üzenetei. A koronázási ünnepséget ábrázoló falképterv, illetve a végül ad acta került monumentális pannó feltételezhető funkciója hasonló lehetett ahhoz a feladathoz, melyet legközelebbi stiláris párhuzama egykor betölteni hivatott. A párizsi világkiállítás magyar pavilonjában felállított gigantikus pannókon Aba-Novák – nem titkolva a tiszta művészi szempontokon túl a nagyon is aktuális propagatív célokat sem - a magyar és a francia történelem közös pontjait fűzte grandiózus láncolatba.

Aba-Novák Vilmos: A magyar-francia történelmi kapcsolatok (Az 1937-es párizsi világkiállítás magyar pavilonjának falképei), 1937

Érdekes, hogy a harmincas évek második felében egyre kétségbeesettebben manőverező magyar kultúrpolitika miként, mikor és hogyan hívta segítségül a képzőművészeket, s ebben a folyamatban milyen szerepet vállalt a korszak legtöbb állami megrendelését kielégítő Aba-Novák. A tervezett, de végül meg nem valósult londoni falkép, a nagy sikert arató párizsi pannó és a kevésbé ismert – a több mint ötven éves lappangás után a közelmúltban végre felbukkanó - lengyel-magyar barátságot megjelenítő monumentális képsorozat egyaránt azt bizonyítja, hogy a magyar politikai vezetés 1937 és 39 között igyekezett szorosabbra fűzni kapcsolatait azokkal a hatalmakkal, melyek ellensúlyozhatták volna a fokozódó német befolyást.

Aba-Novák Vilmos: Lengyel-magyar barátság (Pannósorozat a varsói magyar kiállítás előcsarnokához), 1939

A lengyel-magyar barátság eszméjét hirdető pannóegyüttes felbukkanása szó szerint csodaszámba megy. Az öt darab, egyenként több mint kétszer két méteres vásznak minden bizonnyal feltekerve vészelték át az elmúlt hét évtizedet, s a tulajdonosukon kívül a közelmúltig szinte senki sem láthatta őket. A mű megszületésének apropója a korábban említett két festményhez hasonlóan szorosan kötődik a magyar kultúr- és külpolitika akcióihoz: a pannósorozat az 1939. április 22-én megnyitott, varsói magyar képzőművészeti kiállítás részeként a tárlatot befogadó helyi Műcsarnok központi termében kapott helyet. A lengyel köztársasági elnök, Ignacy Mościcki és a magyar kormányzó, Horthy Miklós által védnökölt tárlat grandiózus megnyitóján a lengyel politikai elit a legmagasabb szinten képviseltette magát: az ünnepélyes eseményen az elnökön kívül a kultuszminiszter, a külügyi államtitkár, a volt budapesti nagykövet, valamint tábornokok és a lengyel arisztokrácia színe-java is megjelent. Magyar részről többek között Ugron Gábor, az irodalmi és művészeti tanács elnöke, Jalsovitzky Károly államtitkár, Say Géza osztálytanácsos, Gerevich Tibor, a kiállítás kormánybiztosa és maga Aba-Novák Vilmos vett rész a vernisszázson. A tárlat a 19. századtól egészen a kortárs irányzatokig felvonultatta a magyar képzőművészet kiemelkedő értékeit, sőt a nép- és iparművészet válogatott alkotásaiból és egy berendezett kápolna segítségével a modern egyházművészet aktuális eredményeiből is ízelítőt kaphattak a látogatók.

A Vasárnapi Ujság 1939 júniusi beszámolója a varsói magyar kiállításról

A koncertekkel, felolvasásokkal és többek között Gerevich Tibor rádióelőadásával kísért kiállítás központi üzenetét Aba-Novák pannói öntötték könnyen értelmezhető formába: a lengyel-magyar történelmi sorsközösség hangsúlyos demonstrálása azokban a napokban sokkal többet jelentett a két nép között fennálló baráti viszony puszta rögzítésénél. A magyar külpolitika a német fenyegetés árnyékában álló Lengyelországot ezzel a gesztussal is biztosította szimpátiájáról, ezen a módon is kinyilvánítva azt, amit alig néhány hónap múlva kénytelen volt súlyos tettekkel is bizonyítani: még Hitler csábító ajánlatára, a szlovákiai területek visszaadásáért cserébe sem hajlandó részt vállalni a németek Lengyelország elleni akcióiban. Aba-Novák kompozíciójának centrumában, a közös kardot markoló magyar és lengyel katona, esküre emelt kezeikkel mintha megálljt parancsolnának egy még csak sejtett, de küszöbön álló agressziónak. A pannókon, a szuperközeliben mutatott katonafejek jobb és bal oldalán a magyar és lengyel történelem kiemelkedő alakjai sorakoznak: az egyetlen élő szereplő, Horthy Miklós mellett Jozef Pilsudski, Báthory István, Bem tábornok, I. Ulászló, Károly Róbert, Sobieski János és a szentté avatott lengyel királynő, Hedvig alakjai az örök barátság ígéretét hitelesítő tanúkként jelennek meg. Valamennyien a két ország jelenig ívelő sorsának egy-egy közös pontját emelik a pannó értelmezési tartományába, nem egyszer olyan momentumokat felvillantva, mikor a fenyegető német befolyás alól a két nép szövetsége jelentett kiutat. Nem kétséges, hogy a kiállítás megnyitóján felvonuló diplomáciai kar tagjai, köztük a német ügyvivő és a helyi katonai atassé könnyen dekódolhatta a művészet nyelvén közölt intelmet.

Alig fél esztendő múlva kiderült, hogy a magyar politikai vezetés komolyan gondolta a festményeken kinyilvánított ígéretet. Hitler határozott kérésére és kecsegtető revíziós ajánlatai ellenére sem engedte meg, hogy a lengyel határ felé vonuló német hadsereg használhassa az észak-magyarországi vasútvonalakat, sőt a támadás szeptember elsejei megindulása után Teleki Pál titokban magyar légiót szervezett a megtámadott lengyelek fegyveres támogatására. Ezzel párhuzamosan Magyarország megnyitotta határát a menekültek több mint 100 ezres áradata előtt, melynek egy része tovább vonulva csatlakozott a németek ellen harcoló brit-francia erőkhöz, másik része pedig a 44-es német megszállásig háborítatlanul élvezhette Magyarország vendégszeretetét. A lengyel-magyar sorsközösséget és a két nép közti barátságot megjelenítő, hét évtizedes lappangás után most előkerült pannóegyüttes tehát nem csupán a fénylő ezüstös háttérből kibontakozó történelmi alakoknak, az ezer éves közös tapasztalat dicső momentumainak, de e nemes politikai gesztusnak is emléket állít.