Vincent van Gogh: Virágcsokor vázában, 1890. Olaj, vászon; 65,1x54 cm. De la Faille no. 588. New York, Metropolitan Museum of Art. Walter H. és Leonore Annenberg gyűjtemény, Walter H. Annenberg hagyatéka, 2002.

A magyar Van Goghokkal kapcsolatos tanulmányomat a 2006-os katalógus lapjain egy olyan művel zártam, mely legalább két fontos, akkor még el nem döntött kérdést vetett fel. A New York-i Metropolitan Museum of Art kollekciójának egyik virágcsendélete, a művész De la Faille által összeállított életműkatalógusában 588-as számon szereplő, 1890-re datált olajfestmény provenienciája két, magyar szemnek felettébb izgalmas meglepetéssel is szolgált. A múzeum honlapján – mely az amerikai közgyűjtemények legtöbbjéhez hasonlóan lenyűgözően gazdag és naprakész adatokkal kápráztatja el a kutatókat – a kép egykori tulajdonosainak sorában szerepelt egy bizonyos “baron Frans Havatny, Budapest”, s ez a személy minden bizonnyal azonos báró Hatvany Ferenccel, az 1907 és 1944 között jelentős modern francia anyagot birtokló budapesti gyűjtővel. A múzeum adatai szerint Hatvany csupán két évig, 1930 és 1932 között tudhatta magáénak a képet, hiszen előtte Charles Vildrac párizsi galeristánál, utána pedig a New York-i Marie Harriman Galleryben tűnt fel. (A Múzeum folyamatosan frissülő adatbázisában ma már Hatvany neve nincs a kép egykori tulajdonosainak sorában.) A kép előéletének igazi meglepetése azonban nem is ez volt. 2006-os tanulmányom a következő sorokkal zárult: “A New York-i csendélet felvet egy másik kérdést is, ami legalább annyival izgalmasabb, amennyivel kevésbé kecsegtet a biztos válasz reményével. De la Faille a kép provenienciáját egy bizonyos »Jules Andorko, Paris« bejegyzéssel kezdi, majd egy jól ismert céggel, a Druet Galériával folytatja, amelynek tulajdonosa már 1908-ban kiállítást rendezett Van Gogh műveiből. Az első tulajdonos névének hallatán a szerző nem tudja elhesegetni magától a gondolatot, hogy e személy azonos lehet Andorkó Gyula magyar festővel, aki a 20. század első évtizedében több évig tanult a francia fővárosban. Az 1909-ben, igen fiatalon öngyilkos lett, s ezért csaknem teljesen elfeledett festő kiállított a Salon d’Automne 1908-as tárlatán, és képei szerepeltek a budapesti MIÉNK bemutatóján is. Természetesen mindez csupán halvány lehetőség, melynek igazolására ma már aligha van esély. Felvetése azonban nem csak azért fontos, mert ebben az esetben a szomorú sorsú festő volna az első magyar, aki Van Gogh kép birtokába jutott, hanem annak jelzéseként is, hogy a magyar gyűjtéstörténet még hosszú ideig tartogat számunkra érdekes meglepetéseket.”

És most a happy end, ugyanis – bár mindig így lenne! – az élet hamar rácáfolt szkeptikus hozzáállásomra. Az elmúlt hónapokban – sokadszor – a Szépművészeti Múzeum Irattárában kutakodtam. Az iktatókönyvek fáradságos, de újra és újra izgalmakat tartogató átnézésekor néhány felvillanyozó bejegyzésre leltem. 1908 folyamán az akkor – a megtalált iratok tanusága szerint – Párizsban, a Quai St. Michel 15-ben lakó Andorkó Gyula többször is képeket ajánlott fel megvételre a Szépművészeti Múzeumnak. Az év elején Ludwig von Herterich müncheni festő A lovag című alkotását küldte be, melyet a magyar állam 3000 koronáért meg is vásárolt. Az ősz elején újra – ez alkalommal sikertelenül – próbálkozott egy festménnyel és néhány grafikai lappal, de az igazi szenzáció a fiatal festő 1908. október 25-én kelt, eredetiben megmaradt levéléből derül ki. E dokumentumot érdemes szó szerint idézni:

“A Szépművészeti Múzeum Tekintetes Igazgatóságához Budapesten.

Alulírott tisztelettel bátor vagyok az állami szépművészeti gyűjteménybe való megvételre egy tulajdonomban lévő eredeti Vincent van Gogh-festményt felajánlani. A kép – melyet egyidejűleg természetesen bemutatok, virágcsendélet és a mester Saint Rémy-ben festette. Kérem, méltóztassék a képet tizenkettőezer koronáért megvásárolni.

A tekintetes Igazgatóságnak alázatos tisztelője
Andorkó Gyula festő
Liptószentmiklós 1908 október hó 25-én.”

Andorkó Gyula levele a Szépművészeti Múzeum Igazgatóságának, 1908. október 25.
(Szépművészeti Múzeum Irattára, iktsz.: 1773/1908)

A felajánlás további sorsa – a mából visszatekintve – felettébb elszomorítóan alakult. A múzeum vezetése levélben érdeklődött Van Gogh aktuális árairól a breslau-i, 1907 és 1909 között a Tautentzienplatz 3 alatt galériát működtető Franz Hanckétől. A kereskedő, Kammerer Ernőnek írt válaszában a holland művész húsz képét sorolta fel,  2500 és 10 000 márka közötti árakon, melyek az akkori árfolyam szerint megközelítőleg 3000 és 11 800 monarchia-beli koronának feleltek meg.

Franz Hancke levele a Szépművészeti Múzeum igazgatójának, 1908. november 9.
(Szépművészeti Múzeum Irattára)

E november 9-én kelt levél számos izgalmas kérdést vet fel. Szövegében ugyanis Hancke úgy beszél a felsorolt művekről, mintha azok éppen egy, a saját galériájában rendezett Van Gogh kiállításon szerepelnének. A listán a címek mellett méretek is találhatók, így a festmények nagy része azonosítható, néhányuk De la Faille-féle oeuvre katalógus-számát ezennel közlöm is: “1. Pont de Clichy” – F 303; “4. Getreidefeld” – F 561; “5. Die Brücke” – F 400; “6. Maler zur Arbeit gehend” – F 448; “16. Kastenienbaum” – F 752; “17. Citronen” – F 340; “19. Mühle am Montmartre” – F 227.

Vincent Van Gogh Csendélet citromokkal (Van Gogh Museum, Amszterdam), Búzamező kévékkel (Honolulu Academy of Art) és Gesztenyefa (Kröller-Müller Museum, Otterlo) című képei, melyek Franz Hancke - a Szépművészeti Múzeumnak küldött - levelében szerepelnek

Felettébb furcsa, hogy e kiállításnak tudomásom szerint nincs nyoma a meglehetősen terjedelmes Van Gogh-szakirodalomban, még az e témában kétségtelenül a  legautentikusabbnak tekinthető Walter Feilchenfeldt sem említi a holland festő németországi recepcióját áttekintő grandiózus tanulmányában. Bár 1908 a Van Gogh-művek valaha volt legnagyobb kiállítás-boomjának éve, hiszen – elsősorban a legendás berlini műkereskedő, Paul Cassirer ambíciózus szervezőmunkájának köszönhetően – jelentős válogatást mutattak be Párizsban, Berlinben, Münchenben, Drezdában, Frankfurtban és Zürichben egyaránt, de Breslau, vagyis a mai Wroclaw – jelen tudásunk szerint – nem volt része ennek a tekintélyt parancsoló sorozatnak. A rejtély megoldása a jövőre vár – Hancke talán csupán egy tervezett tárlat feltételes műtárgylistáját idézte be levelében. Annyi azonban tény, mégpedig sajnálatos, hogy a breslaui műkereskedő árait látva Kammerer, a Képzőművészeti Tanács döntésére hivatkozva elutasította Andorkó ajánlatát. Levele a következőképpen szólt:

“Tekintetes Andorkó Gyula festőművész Úrnak Budapesten

Uraságod szíves volt 1908. október hó 25-én kelt levelében egy Vincent van Gogh-féle virágcsendéletet a Múzeumnak megvételre fölajánlani. A képet a Képzőművészeti Tanácsnak bemutattam; sajnos a Tanács a kép megvásárlását nem tartotta ajánlatosnak. Kérem szíveskedjék közölni, hogy a képpel mi történjék.

Kiváló tisztelettel
Kammerer Ernő
7 January 1909"

A történet – számunkra – itt véget ért. Andorkó Gyula Párizsba vitte a képet, s feltehetően eladta a neves galeristának, Druet-nek. A csendélet fél évszázad múlva Wildenstein tulajdonába került, hogy tőle a világhírű Annenberg gyűjteménybe jusson, végül pedig egy gáláns felajánlás révén ma már a New York-i Metropolitan Museum of Art állandó kiállításán tündököljön.

Az 1908-ban Andorkó Gyula által a Szépművészeti Múzeumnak eladásra kínált Van Gogh festmény ma, a New Yorki Metropolitan Museum of Art kiállításán

S hogy van e tanulság? Csupán annyi, hogy minden nézőpont kérdése. Egyrészről: a múzeum vezetése, miközben kínosan ügyelt arra, hogy lelkiismeretesen járjon el, elszalasztott egy remekművet, melynek értéke ma már sokezerszerese, az egykor érte kért 12 000 koronának. Ez azonban csak az utókor igaztalan okoskodása. 1908-ban ugyanis Van Gogh festményeire nem úgy tekintettek, mint ma. Ebben az esztendőben a már említett, Németországban rendezett nagy kiállításokon, Münchenben, Frankfurtban vagy Drezdában alig adták el a festő egy-egy művét, sőt, jellemzőbb volt a teljes kudarc. Kevesen voltak a merész és jószemű gyűjtők, akik felismerték Van Gogh nagyságát és kifizették a már akkor sem alacsony árakat. Így a könnyű szemrehányás felettébb igazságtalan. Persze egy-két év múlva már nagyot fordult a világ. Egy jellemző adat, csupán öt évvel Andorkó ominózus levele után: a szinte azonos méretű, alig egy évvel korábbra datált, egykor Nemes Marcell gyűjteményét gazdagító Csendélet hagymával című kép a kollekció 1913-as, párizsi aukcióján 32 000 frankos árat ért el, mely jó közelítéssel megfelelt ugyanannyi koronának. Négy év, s közel háromszoros áremelkedés. Ami pedig azóta történt – az árak dermesztő ütemű emelkedése – közismert, és visszatekintve – főleg annak tudatában, hogy végül egyetlen Van Gogh festmény sem maradt magyar köz- és magángyűjteményben – felettébb elszomorító.

Ki is Andorkó Gyula, és hogyan kerülhetett hozzá egy kapitális Van Gogh?

Az 1883. február 2-án, Bodollón született Andorkó középiskolai tanulmányait Eperjesen, Budapesten és Rimaszombaton végezte, majd a magyar főváros Iparművészeti Iskolájában, Pap Henrik keze alatt képezte magát. 1902-ben a Képzőművészeti Főiskola növendéke lett, de a hazai intézményt otthagyva már az év őszén a müncheni Királyi Akadémiára, Hackl osztályába iratkozott be. Később Herterich, végül Zügel mellett tanult, utóbbival baráti viszonyba került, s együtt dolgoztak a neves állatfestő nyári tartózkodási helyén, Wörthben. Négy évi müncheni tanulás után Párizsban telepedett le, de 1906 nyarán Nagybányán is dolgozott. Feltehetően 1907-ben több hónapos hollandiai tanulmányutat tett, mely a Van Gogh kép történetének ismeretében különös jelentőséggel bír. 1907-ben és 1908-ban részt vett a Salon d'Automne kiállításain. Egyes hírek szerint Clovis Sagot műkereskedő szerződéskötést tervezett vele műveinek kizárólagos árusítására. Itthon a MIÉNK első kiállításán tűnt fel. 1908 nyarán hosszabb időre hazatért, s ekkor élete tragikus fordulatot vett. A Művészet című lap nekrológja szerint “a végzet itt összehozta egy fiatal leánnyal, aki egy ideges rohamában minden ok nélkül öngyilkossá lett. A fiatal művész érzékeny szíve nem bírta elviselni a leány elvesztése felett érzett fájdalmát. Végre maga is fegyverhez nyúlt s kioltotta reményteljes életét.” Rózsaffy Dezső Nyugatban publikált cikkéből azt is megtudhatjuk, hogy a menyasszony öngyilkossága valóságos tragédiasorozatot indított el. Apja felakasztotta magát, cselédjük kútba ugrott, a vőlegény, Andorkó Gyula idegszanatóriumba került, ahonnan nyolc hónap elteltével elbocsájtották, de röviddel ezután főbelőtte magát.

Andorkó Gyula

1909. március 25-én bekövetkezett halála után közel másfél évvel, 1910 decemberében hagyatékából kiállítást rendezett a budapesti Művészotthon. A tárlat nagy sikert aratott, a kritikák kiemelték Andorkó műveinek Cézanne, Gauguin és Van Gogh festményeivel való rokonságát, s a Szépművészeti Múzeum négy festményt is megszerzett a hagyatékból. Közülük a Szajna hídja című, 1908-ban festett kompozíció erős rokonságot mutat az azonos évben készült Tihanyi-művel, a Pont Saint-Michelt szinte azonos nézőpontból ábrázoló festménnyel, valamint Matisse néhány hasonló témájú alkotásával. Utóbbi tény azért is figyelemreméltó, mert egy 1920-as Ernst Múzeumban rendezett aukción feltűnt egy 1907-re datált Andorkó-mű az alábbi címmel: “Matisse szerecsen modellje”. Míg Andorkó párizsi évei alatt a Quai St. Michel 15, addig Matisse és Marquet a 19-es szám alatt lakott. Valamennyien gyakran festették a Szajnát és a Pont San Michelt az ablakukból kitekintve.

Henri Matisse: Pont Saint-Michel, 1901 körül (Santa Barbara Museum of Art)
Albert Marquet:  Pont Saint-Michel, 1910 körül (Musée de Grenoble)
Andorkó Gyula: Szajnaparti részlet, 1908 (Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)

Irodalom

• Néhai Andorkó Gyula festőművész hagyatékának gyűjteményes kiállítása. “Művészotthon”, Budapest, 1910. Katalógus.
• Rózsaffy Dezső: Andorkó Gyula. Nyugat, 1911. 1. sz.
• Magyar Elek: Andorkó Gyula művészi hagyatéka. Magyarország, 1910. december 8. 14.
• Walter Feilchenfeldt: Vincent van Gogh & Paul Cassirer, Berlin. The Reception of Van Gogh in Germany from 1901 to 1914. Berlin, 1988.
• Molnos Péter – Geskó Judit: Vincent van Gogh művei Magyarországon. In: Van Gogh Budapesten. Kiállítási katalógus. Szépművészeti Múzeum, 2006. Szerk: Geskó Judit. Budapest, 2006. 105–129.