A CSÁBÍTÁS FEGYVERE – Divat, stílus és öltözködés száz év magyar festészetében című kiállítás, 2018.11.05. – 2018.11.24., Kieselbach Galéria, 1055 Budapest, Szent István körút 5.

Abafáy-Deák Csillag – Kölüs Lajos

MEGFORDÍTHATÓ A HOMOKÓRA? – BE VAGYUNK FŰZVE?

Szinte napra pontosan, két évvel ezelőtt 2016. november 2-án láthattunk hasonló, kígyózó sort Budapesten a Szent István korúton, este hatkor, mint 2018. november 5-én. A Kieselbach Galériának idén is sikerült szenzációt kelteni, ami nagy dolog, ha magas művészetről van szó. Most sem katasztrófaturizmus tanúi lehettünk, idén is művészet és könyv került terítékre, megspékelve divattal, beszédes címmel: A csábítás fegyvere.

Nyári Krisztián Festői szerelmek című könyve után ismét elcsábultunk, és a divat szerelmesei is megjelentek az eseményen. A szerencsések, akik bejutottak a kiállítótérbe, a magyar képzőművészet nagyjait (pl. Rippl-Rónai, Csók, Vaszary, Perlmutter, Fényes Adolf, Szinyei-Merse) láthatták a falakon, kézbe vehették a malomkő súlyú, igényes reprókat tartalmazó gyönyörű albumot, amely a kiegészítő tanulmányok révén művészettörténeti csemegének is számít. Az albumot Molnos Péter művészettörténész jegyzi, aki több szerzőtárssal működött együtt, köztük Simonovics Ildikóval, Nyáry Krisztiánnal, Ablonczy Balázzsal, Turbucz Dáviddal, Ungváry Krisztiánnal, Kincses Károllyal, Katona Edittel, Czene Mártával, Pozsgainé Szabó Évával és Kieselbach Tamással.

Nem tudunk olyan rendezvényről Budapesten az utóbbi évekből, ahol pár négyzetméteren egyszerre lettek volna jelen a művészvilág jeles képviselői, képzőművészek, dizájnerek, kritikusok, műgyűjtők, fotósok, manökenek, celebek, művészetkedvelők, és szabadon lehetett fotózkodni írókkal, akár Kossuth díjasokkal, zeneszerzőkkel. Mindig azt hiányoltuk a kiállítás megnyitókon (akárcsak a könyvbemutatókon), hogy nincs átjárás a művészeti ágak között, az átjárást szó szoros értelmében véve sem, vagyis hogy az író elmenjen a kortárs kiállításra, a festő, a szobrász meg a felolvasásra, könyvbemutatóra.

Hatásos volt a marketing,

a felhívás, hogy a legeredetibb öltözékben megjelentek ingyen megkapják az értékes katalógust, ötletes, stílusos ruhákat láthattunk a résztvevőkön. Mihalik Enikő díszvendéget Weiler Péter lepte meg a topmodellről készített alkotásával.

Múlt és jelen találkozott. Összművészeti, polgári ünneppé varázsolta a Kieselbach Galéria a megnyitót. Az est fénypontja a performansz, amelynek során Erdély Miklós mozaikképe született újjá, Pataki Ági jelenlétével.

Sikerült befűzni a közönséget.

Le a kalappal az átgondolt koncepció előtt. Bár nem vasalunk kalapot, megcsodáltuk a kalapos festményeket (pl. Perlmutter Izsák Cleo fehér kalapban, 1915 körül, Gróf Batthyány Gyula Kalapos nők, 1930-as évek, Rippl-Rónai József Párizsi nő, 1891). Hogy jön ide az írásunk címében említett homokóra? A bizonyos legendás ruhadarab, a fűző okán.

Homokóra alakot formált, vagy akár írt elő a korabeli hölgyeknek, hogy még kívánatosabb látványt nyújtsanak. Ez inkább kaloda volt. Ez a homokóra megállította az időt, nem lehetett megfordítani, hogy újból induljon. Le kellett vetni a fűzőt és hagyni a homokóra alkatot, mint kívánalmat, hogy a homokóra szemcséi ismét pörögjenek.

Mit néz meg először egy nő a férfin és viszont?

A külsőt. Bármennyire is tagadjuk, elsőre a külső, az összhatás alapján ítélünk. Utána jönnek a részletek. A divat a külsőnket formálja, adottságainkat hangsúlyozza, vagy éppen elrejti, leplezi. Fontos az arc, a szem, a száj és a mosoly, a haj, a frizura. Fontos a tiszta és ápolt kéz. Fontos az illat. A nő illata hétszer. A Kieselbach Galériában festmények lógnak a falon, ezek a képek mégis feromont árasztanak, orrunk ugyan most nem érezheti, de tudatunk által igen, a csábítás trükkje ez.

Az egész kiállítás azt erősíti meg bennünk, hogy bár fontos a ruházat, de még fontosabb a stílus, amit és ahogyan (kifinomult eleganciával) viselünk (Góth Imre Art deco szépség, 1928). Igaz, hogy fentről lefele halad tekintetünk, vagy éppen fordítva, attól függően ki kit néz, férfi egy nőt, nő egy férfit? Kinézetünk (ápoltságunk) első pillantásra elárulja, mennyi figyelmet fordítunk magunkra. Számít a testalkat, a női fenék feszessége, a női derék karcsúsága? Korokként változik, hogy mi fontos és mi nem. A képek az életmódról is árulkodnak, a szociális háttérről, a társadalmi státuszról.

A kiállítás a XIX. és XX. század divatját, női és férfi portrékat, zsánereket veszi sorba, időrendben (Gróf Batthány Gyula Marich Jenő portréja, 1933). Nem tagadva le, hogy a férfi-nő kinézete szexuális töltettel bír, így a divat egyben szexuális (erotikus) felhívásnak is számít. A meztelenség is megjelenhetett a festményen, a kor (viktoriánus) szellemétől függetlenül. Hogyan, milyen módon tudtak a nők, nők lenni, és annak is látszani (Vörös Géza Szájfestés, 1930 körül).

Látszani valakinek, akire felfigyel a férfi, de a másik nő is. Külön teremben csodálhatjuk meg a népviseletet és annak a festők általi idealizálását. A népviselet az időtlenséget és az állandóságot képviseli. A tradíció kötelez is, és inspiráló (Szinyei Merse Pál Szinyei Merse László, 1868, Fényes Adolf Kosarat vivő parasztlány, 1904, Hikády Erzsébet (Czene Béláné) Népképviseletbe öltözött asszonyok, 1942).

A divat és a portré egyszerre közvetíti, fejezi ki az egyén identitását és öntudatát (Faragó Géza Sárga ruhás lány, 1913 körül). Mindegyik portré egy üzenet a létezésről, a figura egyediségéről, különlegességéről (Gróf Batthány Gyula Hatvany Lili portréja, 1930). A ruha (a divatos öltözet) kompenzálhat is, magabiztosságot adhat, levegőt, növelheti a női büszkeséget, a belső tartást. Fűző nélkül is. A festő oda irányítja a néző figyelmét, ahova kell, a portrén keresztül a személyiség belső értékeit hangsúlyozva (Vastagh György Fiatal lányok rózsakosárral, 1871, Rippl-Rónai József Párizsi nő, 1891, Perlmutter Izsák Bárban, 1926, Czene Béla Párizsi divatlap, 1969). A lélek vonásait, a kifinomultságot, a törékenységet.

A test a divat alapvető színtere (Frank Frigyes Mimi a nyugágyban, 1927). De a festményeken megjelenő testkép idea is, a festő, ill. koráé (Dobrovits Péter Szalmakalapos férfi, 1910 körül). A divat (öltözködés) belső átalakulás is, a festő az átlényegülés (a jelentésváltozás) pillanatát ragadja meg választott figurájában (Skuteczky Döme Modern Páris, 1891, Félegyházi László Ülő nő, 1930). A divat híradás is, benne megjelenik az emocionális érzékenység, önfejlesztés, spiritualizmus. Meddig versenyképes a test? Mikortól nem az? Meddig része a csábításnak, és mikortól nem lehet a divattal csábítani? A divat kihívás, mobilitás is, mozgalmasság, a világ megismerésének (kultúrák kölcsönhatásának) egyik eszköze, Faragó Géza Karcsú nő macskával (Tungsram-plakát terve, 1912).

A nyolcvanas évekig jutunk, a rendszerváltás előtti időkig.

Felfedezzük Czene Bélát, aki külön termet kap festményeihez (Czene Béla Miniszoknyás lány csizmában, 1972, Piros és fekete, 1971). Czene Béla meztelen női figurái megidézik az elveszett Paradicsomot, a szabadság viszonylagosságát is (Czene Béla Mari piros lakkcipőben, 1980-as évek). A meztelen test is divat, sőt kommunikáció (Czene Béla Félmeztelen lány farmerszokányban, 1972, Fürdőben, 1979). Festményei jelzik, mi minden változott – a szocializmusban is – a háború előtti időkhöz képest. Nincs nosztalgia, déjà vu érzés. Budapest nem Páris, csak követhetjük az eseményeket. A divatban is.   

Több mint száz évet fog át a kiállítás, a könyv.

Időutazás ez, ruhatárpróba, dobozolás, ajándékozás, valami nem jön már fel, valami kiment a divatból, valami nem áll jól többé. Férfi és női divatot látunk, leginkább a tízes-húszas-harmincas évekből (Rauscher György A talmudista, 1925). A polgárság pillanatait. Igaz, van piros úttörőnyakkendő is (Rozs János Úttörők, 1950). Sőt Rákosit is láthatjuk (Pór Bertalan Rákosi Mátyás arcképe, 1952). A divat idealizálja a női testet, alakot, arcot és portrét. Az ideális női alak: sovány és magas, nyúlánk, Gróf Batthány Gyula Hatvany Lili portréja, 1930.  Horthy (Mihalovits Miklós Horthy Miklós, 1940) és Ferenc József (László Fülöp I. Ferenc József arcképe, 1899) magas alakja is idea. A divat tehát torzít, nem a hétköznapi embert mutatja, hanem az ideális alakot.

Többségében a polgári élet megjelenési kódexét látjuk, tehetős polgárokat, mit illik felvenni, hordani. Miben is különböznek a figurák? Mire telik nekik? A festészeti stílusokban és változásukban tükröződik az adott kor divatja, Élünk és meghalunk – énekelte az Illés 1970-ben -, hát kívánj szép álmokat. Mintha a kiállítás is ezt sugallaná a nézőknek. Divatban voltunk és divatban is leszünk. Időnként megfordítjuk a homokórát.