Az Egy cápa ára alcímet viselő könyv kiindulópontját Damien Hirst A halál fizikai lehetetlensége egy élő tudatában című alkotása adja. Ez a mű tulajdonképpen nem más, mint egy hatezer fontért megvásárolt tigriscápa, amelyet egy formaldehid oldattal feltöltött akváriumba helyezett a művész. A történetben csak egy a különös: azzal, hogy az alkotó a művészet rangjára emelte az elpusztult halat, annak értékét is jócskán megnövelte – másfél évtizeddel később Steven Cohen 6,25 millióért vásárolta meg az akkor már műalkotásként létező tárgyat. Martost tehát az kezdi el foglalkoztatni, hogy mitől nyeri el értékét az adott mű. Hogy mitől lesz eltérő ára Ives Klein 20 darab, kinézetre teljesen azonos, IKB festékkel lefestett vászna? Vagy, hogy mit is látunk valójában, amikor Marcel Duchamp R. Mutt álnéven szignált műalkotásának, a Forrásnak az egyik másolatát szemléljük? És egyáltalán: művészileg is valóban értékesebb az a kép, ami drágábban kelt el?

Martos több mint egy évtizedig dolgozott ezen a könyvön. A kötetbemutatón elárulja, hogy 2000-től foglalkoztatták a műkereskedelem elméleti kérdései. Ekkoriban a Népszava kulturális rovatának vezetőjeként dolgozott, és főként ő készítette a képzőművészeti tárgyú írásokat a lapnak. Rengeteg aukción vett részt, sok galériással ismerkedett meg, így egyre jobban belelátott a galériák működésébe, az árverések rendszerébe és a magyar műtárgypiac helyzetébe. 2005-ben újra az iskolapadba ült, és a témából PhD-fokozatot is szerzett az ELTE-n. Vagyis a könyv írása alatt valóban a téma szakértőjévé vált.

Az elméleti kérdések vizsgálata során egy igen érdekes téma is előkerül a könyvben: a szerző egy egész fejezetet szentel a műtárgynak mint a befektetés egy formájának. Martos először azt vizsgálja, hogy megéri-e egy festményben tárolni a vagyonunkat, majd a műtárgyi befektetéseket az arannyal és az értékpapírokkal összehasonlítva vizsgálja. Sok példát felvonultat, melyek hol a műtárgyi befektetés mellett, hol az ellen szólnak, mert nem kívánja az olvasó helyett eldönteni, hogy az mibe fektesse be a pénzét. Ebben a fejezetben azt írja, hogy a műkereskedelem olyan, mint az óriáskerék, hiszen az árak olykor hirtelen felfelé kezdenek el mozogni, olykor pedig lefelé zuhannak. A könyvbemutatón szellemesen meg is jegyzi, hogy a műtárgypiaci óriáskerékkel csak annyi a baj, hogy sosem lehet tudni, mikor indul meg felfelé vagy mikor kezd lefelé zuhanni.

A Typotex Kiadó főszerkesztője, Horváth Balázs a könyv egyik legnagyobb erősségének tartja a Függelék hatalmas adatlistáját, ami 2012. december 31-ig datált információkat tartalmaz. Ebben a részben a világ legdrágább műtárgyainak, fotográfiáinak, tárgyainak listája mellett helyet kaptak a magyarországi árveréseken 30 millió forintnál drágábban elkelt műtárgyak és a külföldön legmagasabb áron leütött magyar műalkotások is.

A könyvbemutatón a könyv méltatása után néhány általános szó is esett magáról a műkereskedelemről. Martos Gábor úgy véli, hogy a műkereskedelem azért speciális terület, mert a piacon csak itt történhet meg, hogy a konkurencia felfelé és nem lefelé viszi az árakat. Kieselbach Tamás pedig kiemeli, hogy a műtárgypiacot is az érdekek mozgatják ugyan, viszont ez a szféra mindig az értékekre koncentrál, így közösségteremtő ereje van.

És vajon számíthatunk-e Martos Gábortól folytatásra? A szerző azt állítja, hogy a témát folyamatosan ki lehetne egészíteni, újabb és újabb részeket toldani hozzá, hiszen a műkereskedelem napjainkban is zajlik, így újabb és újabb rekordokat döntenek meg. A mostani könyv 2012. december 31-ig bezárólag foglalkozik a műkereskedelem történetével, eddig érvényesek az adatok. Viszont jelenleg úgy látja, hogy már nem kíván tovább foglalkozni ezzel a témával, hiszen éppen egy újabb kéziraton dolgozik, ami egy két világháború között keletkezett gyűjteményt kíván feldolgozni.

Kocsis Katica