Helmut Turck magyar képzőművészeti gyűjteményének válogatott képei kerültek kalapács alá május 16-án a Vígszínházban. A hazai műkereskedelem kivételes eseménye volt ez a nap, hiszen a háborút követő időszak első olyan aukciójára került sor, amelynek teljes anyaga egy jelentős és ismert képzőművészeti magángyűjteményből származott. Az árverésnek volt némi kockázata mind a gyűjtő, mind a ház számára. Nem biztos ugyanis, hogy a viszonylag rövid idő alatt felvásárolt kollekció rövid távon magas haszonnal dobható piacra.

Turck a tíz év folyamán a gyűjtemény jó részére aukciókon vette (lásd táblázatunkat), s ahogy visszafelé haladunk a kilencvenes évek eleje felé, bár a galériás vételárakról nincs adat, nem ritka a tetemes nyereség.
Az aukción szerepelt 85 kép (a katalógus sorszámozásába hiba csúszott, két 46-os tételszámú mű került bele) keretezésére nagy figyelmet fordított a gyűjtő. Fittyet hányva a keretdivatnak, igyekezett a legmegfelelőbbet megtalálni a művek számra; nem egy telitalálatnak számít. Turck ilyetén vonzódását öt eladásra kínált XVII-XVIII. Századi antik képkeret is bizonyította.

A képek többségének alkotója ismert név, még a csak a társadalmi esemény kedvéért árverésre járó közönség számra is. Aba Novák Vilmos, Márffy Ödön, Mednyánszky László, Paál László, Perlrott-Csaba Vilmos, Rippl-Rónai József, Szőnyi István, Vaszary János, Vörös Géza, hogy csak néhányat említsünk a kollekcióból, amelynek egyetlen kakukktojása a Ch.Kroner jelzésű kép volt. Az árverésen majd két tucat olyan mű szerepelt, amely 1997 és 2002 közötti aukciós vétel eredményeként került a Turck-gyűjteménybe. Jó néhány festmény most alacsonyabb kikiáltási árról indult, mint az előző leütési ár, amelyért a gyűjtő megvásárolta.

Bár az árverés egy átlagos aukción túlmutató jelentőséggel bírt, csak mérsékelt érdeklődést váltott ki a nagyközönség körében. Ennek egyik magyarázat, hogy mindössze egyetlen beadó volt, így a nézőtéren nem ülhettek ott a tulajdonosok családtagjai, csupán a vevők és érdeklődők. A jó félháznyi jelenlévő társalogva hallgatta a gyűjteményt létrehozó Turck kissé hosszúra nyúlt bevezetőjét.

A méltatlanul alacsonyan, 24 ezer forintért indított kisméretű Kunffy-festmények 80-160 ezer forint közötti leütési áron kerültek új tulajdonosokhoz. Mednyánszky havas folyópartja 4 millió 200 ezerről 6 millió 500 ezer forintért kelt el. Bernáth Aurél 1922-es, bécsi kiadású grafikai Mappája egy lapjának ára a duplájára emelkedett 550 ezer forintról. Perlrott-Csaba Vilmos 1920 körül festett őszi hangulatú nagybányai képét 11 millió forinton ütötték le, pedig három éve a Kieselbach Galéria aukcióján még csak 4,6 milliót ért. Nagy kérdés volt, hogy egy Szakmáry-festmény vevőre talál-e egyáltalán a 3 millió 500 ezres indulóárért. Van-e vállalkozó kedv, ízlés és bizalom egy nem bevezetett név iránt, ahol a kért ár viszonyítási alapja csak a kép kvalitása? Rövid küzdelem után a mű 4 millió 600 ezer forintért kelt el.

Az árverés sztárjai Vaszary János művei voltak. A hat festmény közül három származott annak a Keleti Andornak a kollekciójából, aki még az 1970-es években is az egyik legjelentősebb Vaszary-magángyűjteménnyel rendelkezett. A napfényes francia Riviérát ábr5ázoló festmény 17, a két virágcsendélet 24, illetve 26 millióért cserélt gazdát. Amikor Rippl-Rónai Hímző nők című pasztellja került sorra, 30 milliónál koppant a kalapács, de az aukció igazi szenzációja Szőnyi István Zebegényi Dunakanyar, viadukttal című festménye lett. A sajátos hangulatot árasztó kép hosszas csata után 50 milliós leütési csúcsot ért el.

Vaszary hat festménye, Rippl-Rónai és Szőnyi egy-egy műve összesen 211 millióval részesedett a 359 millió 108 ezer forintos összegét, miközben 12 tétel nem kelt el. Visszamaradt többek közt Paál László 29 millióról indított Hazafelé című festménye, és nem volt licit Vörös Géza három képére sem, pedig a Picassós csendéletet az 1999-es Blitz-aukción elért, 2 millió 600 ezerhez képeset fél áron kínálták. Megmaradt a titokzatos Ch.Kroner fekvő aktja is 80 ezerért. Az öt antik rámából csak a velencei és francia keret iránt mutatkozott érdeklődés.

Winkler Nóra, az árverés vezetője harmadszorra felnőtt feladatához, kitűnően irányította a liciteket. Turck és a Kieselbach Galéria elégedett lehet az eredménnyel. A vásárlók azzal a korántsem új keletű tanulsággal távozhattak, hogy ha a jól csengő névhez kiemelkedő mű tartozik, azt magas áron is érdemes megvenni. Holnapra már nem is tűnik olyan magasnak.

Juhász Sándor