Három év kihagyás után december 21-én a Marriott hotelban újra árverést rendez a Kieselbach Galéria. Tudatosan építkeznek − mondta el lapunknak Einspach Gábor, a galéria munkatársa −, akár képletesen értve a galéria tevékenységét, akár a folyamatos felújításokra gondolva következetes programot igyekeznek végigvinni. Természetesen ők is érzékelték 2008 végétől a válságot, de 2009-ben a private sales még nagyon jól működött. 2010-re bekövetkezett a lassulás, 2011-re pedig kiteljesedett és elmélyült a válság, de így is akadtak közben jó impulzusok. A galériás értékesítésre nem volt panaszuk, készítettek ajánlókatalógusokat, ez jó formája volt az érdeklődés fenntartásának. Az elmúlt három évben is intenzív életet éltek, folytatódott a könyvkiadás, voltak érdekes kiálítások, és a gyűjtőkör sem maradt el − számukra most jött el az ideje, hogy visszatérjenek a nyilvános árverési piacra. A fő művekre így is mindig volt vevő, a mostani árverésről pedig azt mondja Einspach Gábor, hogy jó anyagot kínálnak, vonzó árakon.

A decemberi Kieselbach-aukció katalógusában már nincsenek kikiáltási árak, kizárólag a becsértéket tüntetik fel. A tételek jellemzően az alsó becsérték 60 százalékán indulnak, de az árverés vezetője szabadon eldöntheti, hogy a terem hangulatához, a vételi megbízásokhoz igazítva honnan indítja az egyes képeket. Ebben a rendszerben mindenhol a világon megengedett gyakorlat, hogy vannak reserve-k, de alapszabályként az alsó becsértéket nem haladhatja meg a limitár. Egyes tételeknél nincs ilyen, másutt jóval az alsó becsérték alatt határozták meg, s van, ahol megegyezik vele. A beadók tapasztalataik szerint értik a rendszert − ehhez az is hozzájárult, hogy az elmúlt években a magyar gyűjtők sokat jártak külföldi árverésekre vásárolni. A külföldiek érdeklődése is intenzív, aminek nemcsak a gyenge forint az oka, hanem − ahogy Einspach Gábor fogalmazott − egy magyar festészetet bemutató londoni kiállítás sikere nem múlik el nyomtalanul. A szenvedélyes gyűjtők amúgy sem állnak le, de azoknak, akik bizonytalanok abban, mibe érdemes manapság pénzt fektetni, azt tanácsolja Einspach, nézzék meg, mi maradt leginkább a háború előtti nagy vagyonokból − kiderül, hogy festmények.

Ami a kínálatot illeti, az aukció kiemelkedő tétele Berény Róbert 1910-es csendélete, becsértéke 30−50 millió forint. A festményt a Nyolcak-kiállításon láthatta a közönség − néhány hónappal a pécsi megnyitó előtt került elő −, de már a fekete-fehér reprodukciókból is sejthető volt, hogy nemcsak a festő életművében foglal el fontos helyet, hanem a csoporton belül is. Berénytől van még egy csendélet, a Terrakotta váza márványasztalon, 12−20 milliós becsértékkel.
Czigány Dezsőtől ugyancsak egy jelentős csendéletet árvereznek, a húszas évek elejéről, becsértéke 28−38 millió forint. Czóbel Béla festménye Nagybányán örökítette meg 1904-ben a festőnek induló, majd művészeti íróként kiteljesedő Lehel Ferencet, a kép becsértéke 30−50 millió forint. Perlott Csaba Vilmos Budapest látkép a Rákóczi úttal című képe 24−34 milliós becsértéket kapott. Kondor Béla alkotásai ritkán kerülnek kalapács alá, 1959-es Késes emberének becsértéke 7,5−12 millió forint.
A XIX. századi anyagból a legfontosabb mű Paál László Barbizoni erdő (18−28 millió) című alkotása. Rippl-Rónai Hímző nője 8−12 milliós, Mednyánszkytól a Zúzmarás vízparti fák 9−13 milliós becsértékkel szerepel. Van két Batthyány Gyula-kép a harmincas évekből, a Divathölgyek becsértéke 15−18 millió, a monte carló-i kaszinójeleneté 10−15 millió forint. Márffy Ödöntől egy tájképre (6−10 millió) és egy csendéletre (3,5−5,5 millió) lehet licitálni. Ziffer Sándor a nagybányai szobáját festette le 1908-ban, ennek a képnek a becsértéke 8−12 millió forint.