Hozzáteszi ugyanakkor, hogy ennek örülni kell. A szenzációk elmaradása ugyanis az tükrözi, hogy a piac kezd kiegyensúlyozottá válni, és az igazán nagy dolgok nem az aukciós termekben történnek, hanem azokon kívül, általában a társadalmi, művészeti életben.

Megszűnt az az állapot, amelyben pár megszállott műgyűjtő rohangált városszerte árverésekre, galériákba, és immár egyre nagyobb számban jelennek meg, válogatnak jó ízléssel és vásárolnak a jobb módú rétegek képviselői is a piacon. És ami ennél is fontosabb, vállalnak olyan feladatokat is, amelyek általában lendítenek a hazai művészeti életen, részben azzal, hogy anyagilag támogatják a területet, részben pedig azzal, hogy maguk köré gyűjtik a társadalmi elitet, amelyből ugyancsak kikerülnek újabb és újabb mecénások. De nem elsősorban a jótékonykodás a lényege e folyamatnak, hanem a kultúra iránti igény minél szélesebb körben való terjesztése, annak természetessé válása a társadalom elit köreiben. Ne csak a vendéglők szolgáljanak találkahelyül, a társadalmi élet legalább ilyen fontos színtere lehet a kiállító terem is.

A legfontosabb feladat most az igényfelkeltés, és erre több eszköz is létezik. Az egyik a színvonalas művészetre koncentráló kiadványok megjelenítése. Ilyen volt egyebek mellett a Csák Máté- és a Kornay-gyűjteményt bemutató egy-egy album. E szándék jegyében született a Kieselbach Tamás gyűjteményét reprodukáló kiadvány 1996-ban, majd a közelmúltban megjelent nagy ívű, az 1892 és 1919 közötti magyar festészetet felölelő album. A 648 oldalas, csaknem ezer színes reprodukciót tartalmazó, magánerőből megvalósított kötet a valaha megjelent leggazdagabban illusztrált magyar művészeti album: 61 múzeum és 146 jelentős magángyűjtemény legszebb képeiből ad válogatást.

A modern magyar festészet címet viselő könyv eddig ismeretlen műtörténeti összefüggésekre is fényt derít, a folytatása pedig még ebben az esztendőben megjelenik Kieselbach Tamás tervei szerint, aki egy másik fontos vállalkozást is említ, amelyről úgy véli, a piacnak új lendületet adhat. Ez pedig a bankár Kovács Gábor vállalkozása, a KoGart művészeti alapítvány, amelynek létrehozására 3 milliárd forintot fordított az alapító. Az Andrássy úton megnyílt intézmény - túl azon, hogy valóban a művészetek iránt fogékony elit találkahelyévé válhat, már csak azért is, mert Kovács Gábor itt bemutatott magángyűjteménye valóban figyelemre méltó - évi 200-300 millió forintnyi befektetést tervez a műtárgypiacon. Mindez természetesen hatást gyakorol az aukciós termekben zajló eseményekre, de a piac kiegyensúlyozódásával Kieselbach szerint döntően nem fogja befolyásolni azokat.

Rédei Judit