- Ön szerint meddig tart még az árak ilyen ütemű emelkedése?
- A történelmi változások eredménye, hogy az elmúlt időszakban a magyar festmények értéke hirtelen megugrott. Nem időszakos, szezonális vagy divatok diktálta árnövekedésről van szó, hiszen a műtárgyak ára olyan mérhetetlenül messziről, olyan irreálisan alacsony szintről indult el, hogy még bőven van tér és lendület a további növekedésre. Persze az, hogy a festmények ára egyöntetűen elindult felfelé, csupán az első lépés volt ahhoz, hogy az értékek a helyükre kerüljenek. Az igazi kihívás, a felelősséget és hozzáértést kívánó korszak most következik, hiszen most jött el az ideje a cizellálásnak, a belső hangsúlyok megteremtésének, az igazán jelentős művészet felemelésének. Ez már nem önjáró folyamat, intézmények, emberek munkáján, hozzáértésén múlik.

- Milyen lépések segíthetik elő ezt a folyamatot, van-e ebben helye és szerepe egy magángalériának?
- Régóta mondom, hogy igazi aranykorban élünk, hiszen mindannyian részesei, alakítói lehetünk annak a kének, mely a magyar művészetről kialakul. Nálunk még oly képlékeny, annyi meglepetést tartogat a 20. Századi magyar festészet története, hogy igazi inspiráló munkát és folyamatos kihívást jelent mindenkinek, aki vele foglalkozik. Sok minden történt már eddig is, mely alakította az értékítéletet, formálta a művészi közízlést. A galériámban - az aukciós tárlatokon kívül - tíz kiállítást rendeztem, kiadtam két kötetet a a saját gyűjteményemről, s bevallom, jóleső érzéssel tölt el, hogy láthatom a hatásukat. A művészetre is igaz, hogy tudni kell úgy tálalni, hogy a legjobb képet mutassa magáról.

- Illúzió lenne tehát, hogy a jó műalkotás minden segítség nélkül is kivívja azt a rangot, ami megilleti?
- A műalkotások nem önmagukban, hanem egy összetett, bonyolult kontextusban léteznek, nem csak őt hatnak, hanem a környezet is hat rájuk. Egy egészséges, jómódú ország felemeli a saját művészettét: olyan kiállításokon, olyan könyvekben mutatja meg, mely a legértékesebb, legizgalmasabb olvasatát domborítja ki. A magyar festészet nem "szórható" egy az egyben a külföld elé: válogatni kell belőle, csoportosítani, hangsúlyokat kijelölni. Itt nem arról van szó, hogy pár hetes marketingstratégiákkal reklámozunk egy terméket, majd utána jó áron eladjuk. Ha az értékes művészetet megbecsüljük, a saját életünket és - bármennyire patetikusnak hangzik - a saját hazánkat nemesítjük meg.

- Jól érzékelem, hogy nem elégedett a mai magyar helyzettel:
- Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a magyar művészet nincsen jól bemutatva. Ahhoz, hogy egy műalkotás megnyíljon, szükség van a megfelelő környezetre. Az ember is tud szikrázó, vibrálóan szellemes lenni, ha megfelelő társaságba kerül, s lehet unalmas és fásult, ha nincs inspiráló közegben. A képeknek is szép belső terekre, megfelelő világításra, jó keretezésre van szükségük, és olyan könyvekre, melyekben megfelelő színvonalon, ha tetszik, az értéküknek kijáró tisztelettel övezve jelenhetnek meg. Ennek megteremtésében - erejéhez és tudásához mérten - mindenki kiveheti a részét.

- A Kieselbach Galériába belépve egy kiállítás és egy vaskos könyv fogadott Modern magyar festészet 1892-1919 címmel. Miért tartotta fontosnak, hogy létrehozzon egy olyan összefoglalást, amelyet általában intézmények, múzeumok szoktak megvalósítani?
- A magyar művészetet nem ismerik külföldön - sőt igazán itthon sem. Ha végignézünk a múzeumainkon, félhomályt, szürkeséget, csöndes unalmat, merev, nehezen mozduló struktúrákat látunk, természetesen tisztelet a kivételnek. A művészeti albumaink ugyanezt a képet sugározzák, gyenge, évtizedek óta ismétlődő reprodukciós anyaggal. Hiába vártam egy megfelelő könyvre, amit adott esetben külföldi barátaimnak, üzletfeleimnek megmutathatok: íme, itt a magyar festészet. Úgy négy éve szántam rá magam arra, hogy létrehozom ezt az összefoglaló művet, megmutatom azt a képet, amely bennem él a magyar festészetről. A könyv első kötete most jelent meg, közel ezer reprodukcióval, hatszázötven oldalon.

- Hat-e a vásárlók ízlésére egy ilyen könyv, gyakorol-e befolyást az árakra? Mint szerkesztő tudatosan jelölt ki vonulatokat, művészeti irányzatokat, melyekre ezután érdemes jobban odafigyelni akár gyűjtőként, akár befektetőként?
- Nem az volt a célom, hogy a képek árát befolyásoljam, bár nyilvánvaló, hogy ez magától is bekövetkezik. A modern magyar festészetet akartam bemutatni, annak legszebb, legizgalmasabb arcát, megfelelő rangra emelni az értékes, nagy festészetet. Talán túl egyszerűen hangzik és túl általánosnak, de én a jó művészetben hiszek, nem irányzatokban és nem nevekben gondolkodom. Sokan csak azokat az életműveket becsülik, amelyek szorosan kapcsolódnak a klasszikus modernizmus európai irányzataihoz, melyek úgymond, szinkronban voltak a művészet fő fejlődési vonalával. Persze én sem feledkezem meg ezekről: aki ismeri a gyűjteményemet, az jól tudja, hogy talán elsőként fordultam a magyar fauve-ok felé, s jelentős műveket birtokolok az expresszionizmus és a Neue Sachlichkeit magyar képviselőitől is. De tudnunk kell, hogy létezett egy jellegzetesen magyar, nem izmusokban gondolkodó, külön utakon járó, témában és szellemiségben is lokális színezetű magyar festészet, melynek legjobbjai a klasszikus modernizmus fogalomrendszerével nem leírhatók, de a helyük a legjelentősebb magyar művészek között van. Én sohasem vontam értékbeli különbséget például Román György,, Vajda Lajos, illetve Nagy István és Koszta József remekművei között. Számomra e két utóbbi művész is - tömör, lecsendesített, halk szavú festészetével - a modernitás egy sajátos vetületének megszólaltatója. Zártabb világuk lassabban fog megnyílni a közönség előtt, de idővel ezek a művek is kivívják megérdemelt rangjukat. S ez persze az árakban is megmutatkozik majd. Az emelkedő árak természetesen fontosak, mert jól jelzik a műalkotások rangját. De a magas ár nem önmagáért való cél, csupán következménye annak, hogy végre méltóképpen megbecsüljük igazi értékeinket.

Molnos Péter