Irodalom
Felvinczi Takács Zoltán: Nagybánya. Nagybánya, 1912. szeptember 19.
Borghida Pál: Perlrott Csaba Vilmos, a modern magyar piktúra legkiválóbb képviselője Nagybányán nyaral. Szamos, 1927. augusztus 17.
Kováts József: Nagybányai emlék. Keleti Újság, 1937. november 16.
Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig. 1904–1914. Szerk.: Passuth Krisztina – Szücs György – Gosztonyi Ferenc, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2006.
Kettős arckép. Gráber Margit és Perlrott Csaba Vilmos kiállítása. Budapest Galéria, Budapest, 2007.
A Nyolcak. Szerk.: Markója Csilla – Bardoly István, Janus Pannonius Múzeum, Pécs, 2010.
Murádin Jenő – Szücs György: Genius loci. Festői témák és motívumok Nagybányán. Stafan Blasko, Nagybánya, 2014.
Boros Judit: Perlrott Csaba Vilmos. Kossuth – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2015.
Szenvedély és ráció. Perlrott Csaba Vilmos (1880–1955) életmű kiállítása. Szerk.: Basics Beatrix – Dománszky Gabriella, MűvészetMalom, Szentendre, 2015.
A nagy visszatérés
Perlrott Csaba Vilmos most felbukkant képe azok közé a nagyon ritka, dupla oldalas képek közé tartozik, amelyeken mindkét kompozíció hasonlóan magas kvalitású. Perlrottot a művészettörténet-írás Matisse „legkedvesebb tanítványaként” tartja számon. Bár esztétikai iránytűjét Párizs felé állította, hosszú és gazdag pályafutása alatt bejárta Nyugat-Európát és a történelmi Magyarország minden zegét-zugát, de újra és újra visszalátogatott pályakezdésének színterére, a dombok között megbújó Nagybányára is. A nagy 1927-es „hazatérésről” a helyi művészeti élet krónikása, Borghida Pál írt beszámolót a Szamos című lap hasábjain: „Az idei nyáron különösen nagy piktorjárás volt Nagybányán. Egyre-másra érkeztek meg az idegenbe szakadt nagynevű festők, szobrászok, akik itt élték le ifjúságuk legszebb napjait, innen indultak és örök szerelmet fogadtak a nagybányai ligetnek, hegyeknek, fáknak, az utcáknak, házaknak, egyszóval az egész Nagybányának. És most újból visszajöttek, hogy boldogan emlékezzenek vissza az első időkre, amikor a nagybányai azúron át lépésről lépésre fedezték fel a színeket, hangulatokat. Perlrott Csaba Vilmos, a nagynevű modern festő is pár nappal ezelőtt érkezett meg Párisból, hol tárlatait a legmelegebb elismeréssel fogadta a francia kritika. Perlrott Csaba Vilmos boldogságtól sugárzó arccal rója a nagybányai utcákat, séta közben meleg közvetlenséggel számol be impresszióiról, az új művészeti irányokról, terveiről, a magyar művészek külföldi sikereiről. […] Szinte hihetetlen – mondja a nagy magyar festő –, hogy a kubizmus, amelyből számos festő indult ki, nem tűnt el nyomtalanul, sőt azt lehetne mondani, hogy a kubizmusé a jelen, annál is inkább, mivel a mai ember mentalitásának ez a művészeti irány felel meg legjobban. Természetesen ez alatt én nem a szó szerint vett kubizmust gondolom, hanem a minden sallangtól megtisztított eszmét. […] Tovább rójuk a nagybányai utcákat, az augusztusi nyári alkony minden szépsége a levegőben vibrál, a nagybányai hegyek, fák, házak és utcák örömmel köszöntik a visszatérő művészt, aki annyi számottevő társával innen indult el.”
Perlrott a következő pár évben (1930 körül) rendszeresen vendégeskedett Nagybányán. Leginkább a Veresvíz-patak menti látvány – előtérben a kis híd, háttérben a Kereszt-hegy – foglalkoztatta, amelyet több festményén is feldolgozott. Egy kisebb méretű változata (Veresvíz, 1928, magántulajdon) szerepelt az 2015-ös életmű-kiállításán is, de a nagyobb, sűrűbben festett, monumentálisabb hatású változat most bukkant elő.
Nagybányai motívumok
A festményen látható nagybányai részlet a Veresvíz-patak fölötti kis hidat ábrázolja. A kolónia festői körében népszerű városnegyedet Murádin Jenő és Szücs György így mutatta be helytörténeti albumában: „A Zazar jobb partján, a várostól északnyugatra fekszik a veresvízi völgy, az egykori bányásznegyed. Meredek dombhátak és hegyek fogják körül, a Morgó, a Dongás, a Kőalja. Középen a véget nem érőnek tűnő Veresvízi út kanyarog, amely egykor a Lu nevű bányához vezetett. Ezen szalad le gyors, csobogó folyással az utcának, városnegyednek egyaránt nevet adó Veresvíz-patak. Vize még ma is színezi, veres-rozsdás vasoxid lerakódással festi a meder köveit. Apró bányászházak sora húzódott erre.” A Nagybányára látogató művészek sokszor szálltak meg a Veresvízi út kék falú, apró bányászházaiban. Olyan művészek örökítették meg a környéket, mint Tihanyi Lajos, Bornemisza Géza vagy Maticska Jenő, míg Börtsök Samu és Krizsán János otthonra is itt talált. Perlrott 1928-as képén, a magántulajdonban őrzött Nagybányai műterem modellekkel című alkotásán belülről látjuk kék falú veresvízi lakását, ahonnan feltehetőleg elindul motívumvadászatra.
A patakapartot szegélyező házacskák lila háztetői felett a nagybányai panorámát uraló, jellegzetes kúp alakú Kereszt-hegy sötétzöld tömbje magasodik. Kováts József írta meg az 1930-as években, hogy a nagybányai festők képein olyan visszatérő elem ez az ötszáz méter magas csúcs, hogy azt lehetne hinni, külön „iskolai feladat” megörökíteni, pedig egyszerűen lehetetlen volt „észre nem venni”. Felvinczi Takács Zoltán pontosan mutatott rá, hogy a neós modern nemzedék tagjai ugyanúgy ragaszkodtak ehhez a jellegzetes motívumhoz, mint az alapító mesterek: „A fiatalság pedig […] más szerepet vállalt. Továbbra is festette azonban a Kereszthegyet, amelyiknek csonka kúpalakja, éppúgy, mint művészeti szerepe annyira emlékeztet a japánok Fuji hegyére […]. A képtárgyak tehát az új stílus mellett is a régiek maradtak.” Perlrott most vizsgált képének hátoldalán egy másik kompozíció rejtőzködik. Könnyed, fauve-os ecsetvonásokkal felvitt városi részlet Nagybánya egy másik pontjáról. Az utat szegélyező apró házak felett a református templom jellegzetes, vörös kúpos süvege látható. Az expresszív ecsetjárás sűrű sraffozása ezt a kompozíciót is kiérlelt perlrotti remekké avatja.