Monumentális csendélet
Perlrott Csaba Vilmos azok közé a modern festők közé tartozik, akinek a csendélet műfaja nem csak a formaproblémák aprólékos elemzésére szolgált, hanem a teljes esztétikai eszköztáruk kibontakoztatására. A most vizsgált, monumentális méretű csendélet egy operafinálé fortissiomójával viszi színre motívumait. A bordós-barnás drapéria drámai színpadot teremt a cézanne-i súlyú elemeknek: a fehér kendőre helyezett almáknak, a karcsú gyümölcsös tálnak, a kávés csészének, a butéliának és a virágcsokros vázának. A háromszögbe rendeződő tárgyi motívumok fölött egy fekete, expresszív ívekkel megfogalmazott, rejtélyes, architekturális kubus növeli meg a léptéket, miközben a viharos kék égre ellenkező irányú parabolaívet rajzol a súlyos drapéria felső pereme. A hatalmas, múzeumi kvalitású csendéletben Perlrott összefoglalta azokat a tanulságokat, amelyeket Párizsban Cézanne-tól, Madridban pedig El Grecótól tanult.
Cézanne ismerte Grecót
Két párizsi kiállítás után Perlrott a frissen alapított, modern szemléletű művésztelepre, Kecskemétre költözött 1910-ben. Ősszel viszont ismét Párizsba járt, majd Matisse-t követve Spanyolországba utazott. A francia festők már az 1860-as évektől tanulmányozták a spanyol klasszikusokat, mindenekelőtt Velázquez és Goya művészetét. Az expresszív formatorzítások és fauve erővonalak előképeit kereső modern alkotók viszont El Greco manierista festészetét fedezték fel maguknak a 20. század elején. Perlrottot elsősorban El Greco drámai színkezelése és nyúlánk figurái ragadták meg Spanyolországban, műveit kereste fel Madridban, Toledóban és Sevillában is. „Igaza volt tanár úrnak, amikor azt mondta, hogy ki van zárva, hogy Cézanne ne ösmerte volna Grecót” – írta egy levelében hazulra, Lázár Bélának.
Múzeumi kvalitás
Az inspiráció erejét bizonyítja, hogy 1911-ben újra visszatért Spanyolországba. El Greco iránti rajongásában osztozott a legnagyobb magyar műgyűjtővel, Nemes Marcellel, aki „menedzserként” személyesen is szerepet játszott a manierista festő európai újrafelfedezésében, ugyanakkor Kecskeméttel is szoros közelségbe került a művésztelep támogatójaként és a képtár alapítójaként. A következő éveket, egészen 1914 tavaszáig, Perlrott felváltva töltötte Párizsban, Münchenben, Madridban és Kecskeméten, majd a háború kitörése után itthon maradt. Közben megkísérelte összeegyeztetni egymással az El Greco-féle figuraalkotás és a cézanne-i térszerkesztés tanulságait, a most vizsgált, múzeumi kvalitású kép tanulsága szerint, egyértelmű sikerrel.