Irodalom
Tolnai Károly: Ferenczy Noémi. Bisztrai Farkas Ferencz, Budapest, 1934.
Jankovich Júlia: Ferenczy Noémi. Corvina, Budapest, 1983.
Pálosi Judit: Ferenczy Noémi. FUGA, Budapest, 1998.
Bodonyi Emőke: Teremtés. Ferenczy Noémi művészete. Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre, 2020.
A középkorból ismerünk olyan nagy festődinasztiákat, amelyeknek több nemzedékéből is kerültek ki elsőrangú alkotók. De a Ferenczy családhoz hasonló nemcsak a hazai, hanem az egyetemes művészettörténetben sem igen akad. Az apa, Ferenczy Károly a nagybányai modern magyar festészet nagy hatású alapítója, akinek esztétikummal átitatott szellemiségét gyermekei is örökölték. Bár az idősebb fiú, Ferenczy Valér nem tudott apja szintjéhez felnőni tehetségben, a fiatalabb ikerpár tagjai, a szobrász Béni és a gobelinszövő Noémi megújították a saját maguk által választott képzőművészeti ágat. Ferenczy Noémi ugyan nem részesült formális művészeti képzésben, de a család szellemi körében a legkifinomultabb műveltséghez jutott hozzá. Nemcsak a nagybányai festőket ismerte jól, hanem a nyugati utazások során eljutott a legrangosabb európai múzeumokba is, Bécsbe, Firenzébe és Párizsba. Az első világháború vége felé pedig kapcsolatba került a Vasárnapi Kör társaságával, ahol a kor legműveltebb koponyái gyűltek össze. Itt ismerkedett meg többek között a később világhírű művészettörténésszé váló fiatal Tolnay Károllyal, aki róla írt 1934-es monográfiájában szuperlatívuszokban fogalmazott hatásáról: „A magyar művészet általa kapott először a szó szoros értelmében »korszakot alkotó« szerepet az egyetemes kultúrfejlődésben.”
A Nagybányán felcseperedő Ferenczy Noémit a falusi környezetben varázsolta el először a kézzel szőtt anyagok világa. Édesanyja, Fialka Olga is lelkesedett a népi szőttesekért, és Ferenczy Károly Októberének asztalán is egy általa gyűjtött román terítő látható. A papa tanácsolta, hogy ha már szőni szeretne a lánya, akkor látogassa meg a szőnyegszövés tradicionális központját, a franciaországi Manufacture des Gobelins-t. A müncheni és bécsi varrodákban eltöltött rövidebb idő után Ferenczy Noémi beiratkozott a neves párizsi műintézménybe. De a több száz éves kárpitszövő gyakorlat nem tudta magával ragadni. Az igazi, elementáris művészeti élményt nem a gobelinek, hanem a katedrálisüvegek jelentették a számára. „Anyámmal nagyon sokat utaztunk. […] Így jutottunk el Chartres-ba, a híres XIII. századbeli üvegfestmények katedrálisába. […] A fénykévéktől ragyogó, gyönyörű, művészi üvegfestmények lebilincselő hatással voltak rám. Itt éreztem legelőször az alkotás vágyának azt a lebírhatatlanul ösztönző erejét, amely azóta sem hagyott el engem egész pályám folyamán” – nyilatkozta művészi pályafutása kulcsélményéről 1926-ban. Ferenczy Noémi maga tervezte és szőtte kárpitjait, mint a középkori mesterek vagy az ő nyomukban járó, 19. századi angol preraffaeliták. Így emelte fel a gobelint a képalkotás magas művészeti rangjára, és ennek köszönhető, hogy értői (valamint gyűjtői) a festészettel teljesen egyenrangú alkotásokként viszonyultak munkásságához.
Korai formavilága és motívumköre – ahogy a legfrissebb, 2020-as kiállításához írt katalógusban monográfusa, Bodonyi Emőke megállapította – „a késő középkori és kora reneszánsz millefleurs kárpitok, illetve a 16. századtól divatos verdűrök szellemiségét igyekezett újraértelmezni a sűrű vegetációval telített kompozícióin, amelyeken apró virágok és növények ezrei pompáznak”. A dolgozó embert és a mitológiai, biblikus témákat ábrázoló művek mellett Ferenczy Noémi számára kulcsfontosságú volt a természet harmonikus szépsége. Az ősélményt a nagybányai családi séták emlékei jelentették, mint a most vizsgált alkotás esetében is: növekvő szőlőtövek ritmikusan sorjázó karók mellett, két virágzó fával és egy elsuhanó madárral. Ferenczy Noémi tervezett egy meg nem valósult négy évszak sorozatot, ennek első eleme volt a most vizsgált mű variációja, a Fränkel Szalonban 1937-ben bemutatott Tavasz, amelyre a művésznő mindenhol „szőlőhegyként” hivatkozott. „Remélem – írta a nagybányai festők nesztorának, Réti Istvánnak –, megmutathatom Magának az én Nagybányámat, a »szőlőhegyet«.” Tolnay Károlynak úgy lelkendezett róla, mint ami tényleg „szenvedéllyel” született. Az eredeti kárpit lappang, a színeiről eddig csak egy kis méretű vázlat alapján alkothattunk képet. A most felbukkant alkotás a Tavasz festményléptékű variációja, a magántulajdonban őrzött kevés Ferenczy Noémi-remekmű egyike.