A „Rothschild Kassák”
A vizsgált mű, a „Rothschild Kassák” a magyar származású, zürichi műkereskedő, Schlégl István közvetítésével került Londonba a 80-as évek közepén, utána pedig az amerikai Rothschildok gyűjteményébe. Schlégl az orosz és a kelet-európai klasszikus avantgárd nyugati felfedezésének az idején, a 60-as, 70-es években sokat foglalkozott magyar alkotókkal svájci galériájában (akárcsak kollégája, László Károly), köztük is a magyar modernizmus „spiritus rectorával”, Kassák Lajossal. Így jutott el végül a kép a baltimore-i illetőségű, ifjabb Stanford Z. Rothschildhoz. 1875-ben a bajorországi Rothschild família – nem azonos a 19. századi európai bankszektor legbefolyásosabb és leggazdagabb családjával, a frankfurti Rothschildokkal! – két tagja, Solomon és Moses átköltözött Németországból Baltimore-ba. Európai névrokonaikhoz hasonlóan ők is óriás cégbirodalmat teremtettek a pénzügyi világban. a közel száz évig a család kezében lévő biztosítótársaságuk, a Sun Life Insurance Company of America az egyik legnagyobbnak számított az Egyesült Államokban, megalapozva a család vagyonát. a pénzügyi céget Eli Broad vásárolta meg 1971-ben, aki a jelenkor legnagyobb amerikai kortárs műgyűjtője. a nemrég elhunyt Stanford Z. Rothschild nemcsak a pénzügyek területén, de a művészetben is otthonosan mozgott – erről tanúskodik a kiváló kvalitásérzékkel összeválogatott műgyűjteménye.
Stanford Z. Rothschild életének négy termékeny évtizede alatt halmozta fel a káprázatos műgyűjteményt. a kollekció egyik része a legnagyobb impresszionista mesterek remekművei közül került ki, többek között egy normandiai szikla és egy velencei kanális Claude Monet-tól, illetve a Pont-Neuf felülnézeti látképe Camille Pissarrótól. A gyűjtemény másik fele a klasszikus avantgárdból válogatott: kubista festmények Pablo Picassótól és Georges Braque-tól, valamint a madártávlatból ábrázolt Eiffel torony lenyűgöző képe Robert Delaunaytól. A kollekció fontos szeletét jelentették a papír alapú művek. itt kapott helyet Kassák Lajos konstruktivista gouache képe, Kandinszkij hasonló karakterű absztrakt kompozíciója és Paul Klee bauhausos szellemiségű kollázsa mellett. Kassák pontosan látta versében: „halhatatlanságát” ezeknek a korai, 20-as években, Bécsben készített képarchitektúráknak köszönheti majd.
***
Szenzáció: korai Kassák
Ritkán látott műkereskedelmi szenzáció, hogy egy valóban a 20-as évek elején festett Kassák Lajos-képarchitektúra kerül árverésre Magyarországon. Ez az a tétel, amely bármelyik nagy nyugati modern múzeumot is lázba hozza, hiszen évtizedekig egyedül a Kassák nevet tartották számon a nyugati intézményekben a magyar művészet történetéből. Fennmaradt 1964-es leveléből tudjuk, hogy Victor Vasarely figyelmeztette, sőt, tanácsolta Kassáknak, hogy amikor Denise René felveti számára, hogy „alkossa újra” korai, elveszett alkotásait fotók alapján, akkor ne ellenkezzen, hiszen így tett Arp, Braque vagy Miró is. Az igényeket kielégítendő Kassák ugyanúgy újraihletődött saját ifjúságának geometrikus absztrakciójától, ahogy Bortnyik Sándor. A remake-ek pedig gyűjteményekbe és múzeumokba kerültek, sok esetben már nem kései replika, hanem 20-as évekbeli műként datálva. A magyar közgyűjtemények tele vannak visszadátumozott Kassákokkal, miközben a megkérdőjelezhetetlen korai képarchitektúrák nagy nemzetközi múzeumokban vannak a bécsi MUMOK-tól a New York-i MoMa-ig. Ezeknek a párja a most vizsgált alkotás, a „Rothschild Kassák”.
Bildarchitektur
Kassák Lajos pontosan jósolta meg kései, Festményeim előtt című versében, hogy „a távolság vonzása röpített / egy szín / egy forma / egy vonal felé / melyek az én / halhatatlanságomat / rejtik magukban”. A vers az 1963-as Vagyonom és fegyvertáram című kötetben jelent meg, amikor már tudni lehetett, hogy a nyugati művészeti élet és a műkereskedelem felfedezte magának a klasszikus avantgárd geometrikus művészeit, beleértve az orosz konstruktivizmust és a magyar MA-körének alkotásait. 1960-ban már Denise René rendezett kiállítást Kassák festményeiből Párizsban, ünnepelve az 1920-as évek képarchitektúráit, ma pedig a nemzetközi műkereskedelem legfelső köreiben mozognak korabeli alkotásai, akárcsak a most hazatért „Rothschild Kassák”.
Kassák Lajos forrongó történelmi pillanatban lépett a magyar művészet színpadára. Angyalföldi inasfiúból küzdötte fel magát az magyar avantgárd vezető pozíciójába az első világháború idején, mint a korszakos jelentőségű Ma főszerkesztője. A folyóirat körül verbuválódott művészi kör a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, és ott adta ki újra az újszerű tipográfiájú MA-t, hogy – mint azt egy 1963-as interjújában mondta – a modernség ezen a lapon keresztül szivárogjon be Magyarországra. 1921-től Kassák egyre nagyobb teret szentelt a lap hasábjain a forradalmi konstruktivista orosz művészeknek, első, tökéletesen absztrakt saját kompozíciója is ekkor jelent meg, akárcsak Moholy-Nagy gépkonstrukció-jellegű alkotása. a következő évben, 1922 körül született meg Bortnyik és Kassák keze alatt párhuzamosan a „képarchitektúra” műfaja Bécsben, összegyúrva sokféle esztétikai hatást: a dadaista kollázst, a képversek modern tipográfiáját, a szovjet-orosz konstruktivizmust és a futurizmus gépkultuszát. Ahogy Passuth Krisztina megfogalmazta nagy jelentőségű, Magyar művészek az európai avantgarde-ban című monográfiájában: „Bortnyik és Kassák, valamint Moholy-Nagy hozzávetőleg egyidőben alakítja ki az úgynevezett »képarchitektúra« (Bildarchitektur) műfaját, ami a Malevics, El Liszickij és Doesburg fémjelezte geometrikus absztrakció irányzatába tartozik. De legközelebb El Liszickij teoretikus elképzeléseihez áll. Az igény, hogy modellt alkossanak – egy épület és azon túlmenően egy társadalom modelljét, – elsődlegesen tőle származik.” A „Rothschild Kassák” kompozícióján is ez látható: geometrikus formák lebegnek a dimenzióktól elemelt térben. az alsó barna lap mintha fadeszka lenne, de a ráépített, egymást átszelő trapezoid formák már az elképzelt, utópisztikus társadalom építészeti-mechanikus formában megragadott vízióját lebegtetik. Nem precíz jövőképet vetítenek a néző elé, hiszen a képarchitektúra esztétikája Kassákék számára olyan paradox-jellegű volt, mint egy zen (vagy éppen futurista) bölcsesség. Ő maga írta a MA 1922/8. számában, hogy:
„A képarchitektúra nem akar semmit.
A képarchitektúra mindent akar.
A képarchitektúra kiszabadult a »művészet« karjaiból és átlépett a dadán.
A képarchitektúra azt hiszi magáról, hogy ő egy új világ kezdete.
A képarchitektúra igazából nem is a szobában akar elhelyezkedni,
A képarchitektúra maga a szoba akar lenni, maga a ház akar lenni, sőt a te
legszemélyesebb életed akar lenni."