Irodalom
Perneczky Géza: Produktivitásra ítélve? Az Iparterv-csoport és ami utána következett Magyarországon. I. rész. Balkon, 1996/1–2., 5–22.
Ilona Keserü Ilona. Művek 1959–1982. Szerk.: Keserü Ilona, Keserü Ilona, 2002.
Közelítés. Gubanc. Áramlás. Oknyomozás Ilona Keserü Ilona munkásságában. Szerk.: Baksa-Soós Vera, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest, 2004.
Ilona Keserü Ilona. Művek 1982–2008. Szerk.: Aknai Katalin, MODEM, Debrecen, 2008.
Ilona Keserü Ilona. Szín – Öröm – Kép. Rudolf Sikora. Az ember végre tudja… Szerk.: Gerard Meulensteen – Vincent Polakovic, Via Danubia, Pozsony, 2011.
Mélyi József: Színtartás. Keserü Ilona kiállítása a Kieselbach Galériában. Jelenkor, 2012/12., 1217–1219.
Ilona Keserü Ilona. Szerk.: Aknai Katalin – Geskó Judit – Kovács Anna Zsófia, Szépművészeti Múzeum – Vaszary Villa, Budapest–Balatonfüred, 2014.
Aknai Katalin: „Állandóan visszajárok a múltamba.” Keserü Ilona életművének vizsgálata a hatvanas évek perspektívájából. Doktori disszertáció, 2014.
Ilona Keserü Ilona. Önerejű képek. Catalogue Raisoné. I. kötet. 1959–1980. Szerk.: Aknai Katalin, Kisterem, Budapest, 2016.
Nudelman. Kortárs és klasszikus kiállítás és vásár. Szerk.: Nudelman László – Kolozsváry Marianna, Nudelman Numizmatikai Kft., Budapest, 2023.
A kör négyszögesítése. Lángoló vörös alapon tizenkét darab tányérforma sorakozik precíz rendben. A négyes sorba állított korongok a rózsaszín, a lila, a narancs és a sárga különféle árnyalataiban pompáznak. Jelképes erejű, jellegzetesen Keserü Ilona-féle színakkord. Az ecsettel jelzett félkörök és negyedcikkelyek egy lebegő négyzet illúzióját rajzolják a kilenc alsó tányérra. Mindegyik tónus más színértéket vesz fel, mégis testet ölt – a néző szeme előtt – a négyszög derengő geometriai jelenése. A legfelső tányérhármas külön életet él, rajtuk egy nagyobb kör íve halad keresztül, szintén más-más tónusokkal megfestve. A monumentális erejű festmény a korai, vasarelyánus Keserü pop arttal flörtölő tányéros képének reinkarnációja. Egy nagyszabású életmű ikonikus remeke.
Daniel Spoerri a 60-as évek elejétől készítette legendás csapdaképeit (tableau-piége). Bohém falatozások és italozások nyomait rögzítette az asztaltáblán, a koszos tányérokat, a csikkekkel teli hamutartókat, a kiürült palackokat, zsírfoltokat és ételmaradékokat. Mindent precízen felragasztott a felületre, majd a falra akasztva „tálalta” a csapdaképet. Foglyul ejtve az elszálló pillanatot. Nem akart szépelegni, inkább megbotránkoztatni vagy meghökkenteni: „csapdaképeimnek kellemetlen érzést kell kelteniük” – jelentette ki. Spoerri bohém és férfias rögzített csendéleteivel szemben Keserü Ilona tányéros kompozícióján a tiszta rend mellé áll. Ez is, mint annyi motívuma, ösztönösen választott, a nőiséghez kapcsolódó téma. Spoerri koszos étkészlete helyett éteri rendet követve sorakoztatja tányérjait, a legtisztább ragyogó színekkel vonva be őket, úgy, hogy közel hajolva érezni az érzékeny ecsetvonások szépségét. De ő is táblaképet teremt a talált „ready-made” nyersanyagból, a plasztikus elemek vetett árnyékaival játszadozva.
Tányérok reinkarnációja
Keserü Ilona 1967–68 folyamán készítette el budapesti műtermében a magyar pop art egyik leghíresebb ikonját, a Tányérost. (Ezzel a művel kezdődik a Ludwig Múzeum pop 2016-os katalógusának műtárgylistája.) Lángoló narancssárga alapra applikált tizenkét tányér, rajtuk festett – keserüs motívumokból absztrahált – sematizált jelképek, többek között sírkövek, spirálok és nyolcasok. A kortárs klasszikussá nemesedett Tányéros nem társtalan az életműben. Már a 60-as években is készített további tányéros műveket, akár más hangütésben, például minimalista fehér objektént (Tárgy, 1969). 2000 után újra elővette a témát, megalkotva a 60-as évekbeli alkotások reinkarnációját, a legragyogóbb Keserü-féle színpalettával. Harsogó rózsaszínek, pirosak, lilák és sárgák. A tányérok festészeti tündöklései, intenzív kolorittal.
Keserü életműve nem lineáris modernista ívként írható le, hanem az egyik legfontosabb motívumával, a „gubanccal”. Művészetének egyik legjobb ismerője, Perneczky Géza írta színpadi párbeszéddé stilizált esszéjében, hogy „az a fajta festő, aki rendszerint már eleve lemond arról, hogy egyetlen ösvényt kövessen, mert menet közben szívesen fordul más dolgokhoz is. Sok téma, sokféle feladat foglalkoztatja egymást váltva vagy egyszerre.” Ahogy a művésznő magyarázta a kurátornak: „Tudod, bennem nincs semmi hajlam arra, hogy lineáris legyen a munkamódszerem.” Keserü nemcsak folyamatosan visszatér saját korábbi motívumaihoz, újraértelmezve azokat, hanem sokszor újrafesti régebbi alkotásait. Idézet, ismétlés, önihletődés, újrakreálás, újrateremtés – a keserüi életmű alapgesztusai. A Pompidou Központba került 1965-ös Áramlás című képét például annak idején felülfestette, majd Rekonstrukció címmel újraalkotta 1990-ben egy fekete-fehér fotó alapján. A most vizsgált Tányéros című kép – mint a címe is jelzi – hasonló „reinkarnációja” a 60-as évekbeli témának.
Keserüs színakkord
Perneczky Géza, a 60-as évekbeli nagy idők tanúja később is megrendülve emlékezett vissza, milyen volt Keserü műtermében először látni „életnagyság fölötti” absztrakt képet, amelyet alig tudott befogadni. Az iparterves kiállítások kapcsán írta, hogy „Keserü már akkor nagyon egyéni volt, besorolhatatlan fajta lírai absztrakció, amiben voltak – figurális? nem, inkább materiális elemek is, hiszen még a festék is ilyen kézzelfogható szenzualizmussal és popos harsánysággal volt megtapintható Ilona vásznain. Az egész egyáltalán nem hatott francia festészetnek – igaz, amerikainak sem.” A tányéros képeket nem könnyű besorolni az egzakt művészettörténeti kategóriák közé, valahová a geometrikus absztrakció és a pop art közötti különleges metszetbe sorolhatók, egy olyan unikális szférába, amelyet Keserü Ilona a maga számára alakított ki. Mintha az lett volna a feladata, hogy a piros-rózsaszín-lila-narancs színskála testet ölthessen.
A narancs-rózsaszín színpárosítás Keserü jellegzetes védjegye. 2016-os oeuvre-katalógusának címlapját is ez díszíti, a színkódot elsőként használó pici festmény, az 1967-es Naplemente vízen című kép részletét kölcsönözve. Keserü interjúiban „piros-narancs-rózsaszín-szürke orientáltságú színhasználatról” beszélt, hiszen nemcsak két konkrét színről van szó, hanem egy szélesebb, variálható skáláról. Kortársai pontosan érezték ennek a palettának a ropogósan friss modernségét a 60-as években. Mélyi József írta a Kieselbach Galériában 2012-ben rendezett „Cangiante” című kiállításról, ahol a most elemzett kép is szerepelt: „Keserünél színesebb festője nincs a magyar képzőművészet elmúlt fél évszázadának, színkísérletei és ezekből felépülő rendszerei – amennyiben még relevánsnak tekintjük ezt a klasszikus fordulatot – a legjelentősebb koloristává emelik. Színhasználata sajátos, igazából személyes és egyedülálló, szisztematikus munkája a magyar és az európai festészeti hagyományokból mégis levezethető.”
A Nudelman Gyűjteményben
Keserü tányéros képét az egyik legkiemelkedőbb, egyéni karakterű kortárs magyar műgyűjtemény, Nudelman László kollekciója őrizte. Nudelman a 70-es években kezdte a gyűjtést, a korszak olyan legendái inspirálták, mint Kolozsváry Ernő, Rácz István vagy Dévényi Iván. A vezérfonalat Barcsay Jenő, Bálint Endre, Korniss Dezső és Vajda Lajos válogatott főművei jelölték ki, ehhez csatlakozott egy gazdag együttes Vajda Júliától, Ország Lilitől és Kondor Bélától. De Nudelman főművekre koncentráló kollekciója nem állt meg a 20. század közepi klasszikusoknál. Keserü Ilona mondta a gyűjteményt bemutató kiállítás megnyitóján, hogy közös mestertől inspirálódtak: „Nudelman László is tanult Korniss Dezsőtől, nemcsak gyűjtötte a képeit, hanem valamilyen rejtélyes kapcsolat alakult ki közöttük. A festészet belső szentélyeibe, az alkotás titkaiba nyert beavatást Nudelman László Korniss Dezső környezetében, műtermében, és ez nagyon sok mindent megmagyaráz a válogatásait illetően is.” A sikeres numizmatikai vállalkozást vivő Nudelman – Korniss mellett és az ő tanítása nyomán – a 60-as évekbeli nagy generáció legjobbjaitól szerzett meg gyűjteménye számára vitathatatlan főműveket, többek között Bak Imrétől, Tót Endrétől, Nádler Istvántól, Fajó Jánostól vagy Maurer Dórától. De az iskolateremtő kollekció legkiemelkedőbb szekcióját mégis a páratlan Keserü-műtárgyegyüttes jelenti.
Rieder Gábor