Afrika színei
A fiatal Barta László olyan nagyszabású panorámába foglalta az észak-afrikai tájat, amilyeneket csak előfutára, Csontváry engedett meg magának. A hatalmas vásznon a széles tájkép előtt bomlik ki a szimbolikus, jellegzetesen észak-afrikai jelenet. A kompozíció középpontjában egy ősi forrás áll, amelyhez szomjúhozó férfiak és nők járulnak. A képszerkesztés és a téma alapján nem lehet nem felidézni a Csontváry által festett, Pécsen látható Mária kútját (1908, Magyar Nemzeti Galéria). Barta képén is helybeli figurák „zarándokolnak” a forráshoz, egyesek korsókat hoznak, mások isznak a friss vízből. Gyalogosan, lóháton, szamárral érkeznek az emberek a rózsaszín falakkal körbevett városkából és a környező mezőkről. Bal oldalt egy csipkés mellvértű, kupolás épület áll, jobb oldalt betakarító munkások dolgoznak a tengerparti dombokon kialakított, gondosan megművelt földeken. A forrástól meredek lépcsősor vezet a tengerparti öbölbe, ahol az ódon épületekkel szegélyezett kikötőből apró halászhajók futnak ki. A háttérben az Atlasz-hegység jellegzetes farkasfogas csúcsai vonulnak; a látóhatáron összeér egymással a Földközi-tenger türkiz csíkja és a lilás-rózsaszínes felhőkel tarkított kék égbolt.
Magyar festőtől – Csontváryt leszámítva – nem ismerünk hasonló ambícióval elkészített orientalista kompozíciót. Barta azon kevés magyar művész közé tartozik, akik a festői Észak-Afrikában szívták magukba a szaharai napsütés vibráló színeit, ahogy August Macke vagy Paul Klee Tunéziában, ahogy Matisse vagy egykor Delacroix Marokkóban.
A svájci születésű Klee nem sokkal Barta előtt, 1914-ben járt a francia fennhatóság alá tartozó tunéziai Kairuánban, ahol teljesen lenyűgözték Afrika színei. „A szín úrrá lett rajtam; már nem kell üldöznöm, tudom, hogy örökké fogva tart engem… Eggyé váltam a színnel. Festő vagyok” – írta szinte megbabonázva útinaplójába. Nem kérdés, hogy a Párizsból érkező fiatal magyar festőt, Barta Lászlót hasonló módon babonázták meg az észak-afrikai színek. A fauve-okon iskolázott ecsetje ragyogó, kontrasztos színfoltokkal jelenítette meg a naiv figurákat és a széles panorámát. A rózsaszínekre élénk pirosak válaszolnak, a zöldellő növényekre narancssárgák és a tenger átható kéksége.
Felfedezésre váló életmű
A most bemutatott korai főmű egész meglepő kvalitású alkotás az itthon alig ismert Barta Lászlótól. Nevét könnyű összetéveszteni a pár évvel később, Kolozsváron született Bartha Lászlóéval (1908–1998), aki római iskolásként kezdte pályáját, a második világháború után megfordult Franciaországban, és a posztnagybányai festészettől jutott el a lírai absztrakt kompozíciókhoz a hatvanas években. A most vizsgált, nem th-val írt nevű Barta Lászlóval ellentétben rendszeresen szerepelt kiállításon Magyarországon a 20. század második felében.
A magyar lexikonok, katalógusok és a nemzetközi adatbázisok segítségével összeállítható a most elemzett panorámát készítő művész életrajza. Barta 1902-ben született Nagykőrösön, tanulmányait az első világháború után kezdte a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, Vaszary János növendékeként, de hamarosan Párizsban képezte tovább magát. Stílusában a szintén Vaszary-tanítvány Móricz Margit áll közel hozzá, aki a harmincas évek közepétől kezdve járt festeni Algériába. Barta a húszas évek elején több főiskolai kiállításon is bemutatkozott a Nemzeti Szalon és az Ernst Múzeum falai között. A források alapján 1924-ben ellátogatott a nagybányai művésztelepre is. A Vaszaryt követő fiatal moderneket tömörítő UME csoporttal állított ki 1928-ban a Nemzeti Szalonban, neve mellett ekkor már a Párizs helymegjelölés szerepelt. Ugyanebben az évben – több Vaszary-tanítvánnyal együtt – részt vett az UME csoportnak a bécsi Hagenbundnál rendezett tárlatán is. Ekkor már Párizsban is ismerték a nevét (akár Ladislas Barta formában), 1927-ben az Őszi Szalonon állította ki Marcel és virágok című kompozícióját. A harmincas évektől a francia Riviérán, St. Tropez-ban telepedett le. Motívumok után vadászva megfordult Észak-Afrikában, Olaszországban és Korzikán is. Készített könyvillusztrációkat és színpadi terveket, a második világháború után itáliai ihletettségű, absztraktba hajló mozaikjaival vált híressé. A Toulon melletti Le Castellet-ben székelő Galerie du Castellet (La Galerie Guardia du Castellet) képviselte Franciaországban. Itthon teljesen ismeretlen festészete a Vaszary-tanítványok könnyed, párizsias, Matisse-on iskolázott stílusvilágát követte.