Felbukkant főmű
Geometrikus formákra lecsupaszított futurista jelenet. Az ívelt idomokból felépített artista egy kézzel emeli a levegőbe bubifrizurás táncos párját. Körülöttük a mulató geometrikus sávokra bontott, reflektorokkal megvilágított enteriőrje, a nézők színes tojásformákra redukált fejével. Az avantgárd színpadi jeleneteket jól ismerjük Scheiber Hugó 1930 körüli festményeiről. Hasonló módon bomlik geometrikus formákra a bohóc körül a manézs (Cirkusz, 1930, magántulajdon) vagy hasítják darabokra a lámpák fénykúpjai a futurista táncosnőt (Cirkusz, 1930 körül, magántulajdon). Az ismert kompozíciók közül is kiemelkedik a most felbukkant mű hűvösen tökéletes futurista szerkezetességével és reprezentatív méretével. Scheiber legjobb avantgárd műveit vagy születésük idején vitték Nyugatra (berlini galeristája), vagy jószemű külföldi gyűjtők vették meg a rendszerváltás előtti műkereskedőktől (Qualitas Galéria, Műgyűjtők Galériája stb.). A Tamás galériabeli, 1929-es Scheiber-kiállítást megörökítő archív fotón látható nagy méretű kompozíciók fájóan hiányoznak a magyar művészet történetéből. A majd száz évig lappangó Színpadi táncakrobaták ezt az űrt tölti be.
Egy sikertörténet
A hosszúra nyúló pályakezdés után Scheiber Hugó az 1922-es, Belvederében tartott kiállításának köszönhetően robbant be a pesti színtéren. De az igazi sikereket a német avantgárd propagandistájának, a berlini Sturm Galériát vezető Herwarth Waldennek köszönhette. A friss tehetségekre vadászó német szerkesztő-műkereskedő állította ki az expresszionizmus fellegvárában, a Der Sturm galériában. A nyolcéves közös munka során számos berlini Scheiber-kiállítás valósult meg. A magyar festő stílusa a nyugati avantgárd művészek közelségében magába olvasztotta – az expresszionizmus mellett – az art deco és a futurizmus hatásait is. Waldennek köszönhetően képei New Yorkba (Brooklyn Museum) is eljutottak a húszas évek végén. Az évtized végére az expresszionista gesztusok helyére a geometrizáló sematizálás került, ahogy Szegi Pál írta 1927-es kritikájában: „A formák dinamikus szétbontása még nem absztrahálás, tehát Scheiber művészete sem absztrakt művészet. Igazi erejét épp a valóság, a szerkezetiség erős megérzésben és summázó, sokszor hatalmas és tömör egyszerűségében látjuk.” Szegi találó jellemzése pontosan illik a most vizsgált, futurista jegyeket mutató alkotásra is.
Futurista hírnév
Scheiber a húszas évek végére már itthon is nagy népszerűségre tett szert. Sokat szerepelt a társasági lapok hasábjain, most vizsgált festményét a Délibáb publikálta 1929-ben, több modern „színházi” kompozíció között. (Innen ismerjük a pontos címét.) Sikereiről rendszeresen cikkezett a korabeli napi sajtó: „Az Újság már hírt adott azokról a nagy sikerekről, amelyeket Scheiber Hugó, a magyar avant-garde festők legtehetségesebbje aratott külföldön. Scheiber festészetére is az Újság hívta fel először a magyar nagyközönség figyelmét, s azóta ennek a kivételes erejű művésznek tehetségét frappánsan igazolta Scheiber berlini és newyorki kiállításának sikere, ahol a kritika a világhírű Kokoscka mellé állította. Scheiber originális művészetének újabb és nagyjelentőségű állomása az az elismerés, amiben az olasz futuristák részesítették most. Marinetti lapjának, a La Citta Futurista-nak legutolsó számába Saladin, a mai Olaszország legelső kritikusa, hosszú biográfiát közöl Scheiber Hugóról, s egyben egész csomó képének reprodukcióját is közli. Saladin cikkében megállapítja, hogy »Scheiber Hugó a jelenkornak egyik legnagyobb művésze és talán legmarkánsabb tehetsége«. A lap egyúttal közli, hogy az őszi évadban az olasz futuristák kiállítás keretében mutatják be Scheiber Hugó műveit, amelyek véleménye szerint a kor szellemét legerélyesebben kifejező műalkotások.”
Táncos akrobaták a jazzmulatókban
A húszas években Budapest híres volt akrobata táncosnőiről, az Artista Egyesület kimutatása szerint olyan jók voltak, hogy világszerte turnéztak különféle művésznevek alatt. (A pesti revük sztárja, a Dell Adami duó neve alatt például egy volt főhadnagy és partnernője rejtőzött.) Az art deco mulatók flitterben, jelmezben és látványosságban fürdő zenés előadásokat kínáltak a nagyérdeműnek, az akrobatikus táncosok lélegzetelállító figuráival. A Színházi Élet 1929-es beszámolója szerint „a lapok nem írtak róla, senki észre nem vette, hogy a táncosnők százai tűntek el a pesti éjszakából. Három-négy évvel ezelőtt még ezren felül táncoltak szerte a városban, most alig kétszáz a létszám. A dekonjunktúra elvitte őket, nagy részük nekivágott a külföldnek. Az Artista-egyesület kimutatása szerint e pillanatban 456 magyar táncosnő járja a világot New Yorktól Kairóig.” Hasonló módon tett szert modernségével világhírnévre Scheiber Hugó is ezekben az években, mint modelljei, a revük táncakrobatái. Nem véletlenül nevezték a kritikusok – például Tamás Ernő a Pesti Hírlap hasábjain – „jazz-festészetnek” a kor pergő modern ritmusára készülő képeit. Ybl Ervin szerint pedig művészete „szellemes, ötletes, dekoratív és fantasztikus összefoglalása mindannak az éjjeli káprázatnak, amit a modern világváros villogó villanyreklámaival, vakító fénycsodáival, a jazz-band vad ritmusaival szemünkbe és fülünkbe harsog”.