Irodalom:
- Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914. Szerk.: Passuth Krisztina–Szücs György–Gosztonyi Ferenc, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2006.
- Boros Judit: Perlrott Csaba Vilmos. Kossuth–Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2015.
Matisse tanítványa
Perlrott Csaba Vilmos ahhoz a fiatal festőnemzedékhez tartozott, amely már megengedhette magának, hogy az akadémiai klasszikus stúdiumok helyett modern szellemiségű magániskolákban képezze magát. Az életrajzi források ellentmondásait kiküszöbölve a mai művészettörténeti kutatás szerint Perlrott 1903-ban érkezett Nagybányára, majd 1906 végén jutott el Párizsba, ahol több magániskolában is megfordult a következő évben. Már fiatalon rendszeresen töltötte a teleket Párizsban, a nyarakat pedig Nagybányán, ahol lezajlott már az összeütközés a konzervatívabb alapítók és a francia vadak szellemiségétől átitatott fiatal neósok között. Perlrott – értelemszerűen – a neósok táborával tartott, hiszen nemcsak képein jelent meg Matisse egyértelmű hatása, hanem beiratkozott a fauve mester híres szabadiskolájába is.
Tiszta természetlátás
Két párizsi kiállítás után Perlrott a frissen alapított, modern szemléletű művésztelepre, Kecskemétre költözött 1910-ben. Ősszel viszont ismét Párizsba járt, majd Matisse-t követve Spanyolországba utazott. A francia festők már az 1860-as évektől tanulmányozták a spanyol klasszikusokat, mindenekelőtt Velázquez és Goya művészetét. Az expresszív formatorzítások és fauve erővonalak előképeit kereső modern alkotók viszont El Greco manierista festészetét fedezték fel maguknak a 20. század elején. Minden modern és klasszikus hatás ellenére Perlrott magát „naturalistának” vallotta, ahogy az egy újságírónak mondott szavaiból egyértelműen kiviláglik: „művészetem tiszta természetlátáson alapszik, és csak a természet az, ami inspirál”. Az új látványokért viszont nyughatatlanul utaznia kellett, keresztül-kasul egész Európán. 1924 és 1934 között egy évtizeden át ingázott – feleségével, Gráber Margit festőművészzel együtt – három helyszín között, a nyarakat többnyire Nagybányán, a telet pedig Budapesten vagy Párizsban töltve.
Telelés Párizsban
Az egyik ilyen párizsi látogatás során készült a most vizsgált festmény is. A Perlrott házaspár az Ile de la Cité-n, a Notre Dame-mal szemközt bérelt gyakran szállást egy kis hotelben, aminek ablakából sokszor megörökítette a katedrálist és a folyót. Gráber Margittól lehet tudni, hogy sok modern magyar festő járt ekkoriban is Párizsba Perlrotték mellett, rendszeresen töltötték együtt az időt Czóbel Bélával vagy Kmetty Jánossal a híres Café du Dôme-be, vagy néha összefutottak Tihanyi Lajossal, Farkas Istvánnal vagy akár Frank Frigyessel is. A magyar társaság részét képezte annak a színes, nemzetközi festőforgatagnak, ami végül École de Paris néven vonult be a művészettörténetbe. Perlrott nemcsak nyomon követte a párizsi művészeti közélet újabb és újabb tendenciáit, hanem a város is szüntelenül inspirálta. A most elemzett kép esetében egy Montebello rakpart melletti Petit Pont téren álló házból dolgozhatott, megörökítve az ablakból nyíló városi látványt.
Kilátás a Montebello rakpartra
A festmény középtengelyében a Szajna-partján végigfutó Montebello rakpart őszi fasorral szegélyezett útja tűnik el a messzeségbe. Bal kéz felé a folyón átívelő hidak láthatók, a közelben a Pont au Double, mögötte a Pont de l'Archevêché, a távolba veszve pedig a Pont de la Tournelle. A Szajna vékony csatornáján hajók tülekednek, a kép bal szélét pedig a Notre Dame monumentális gótikus tömbje foglalja el. A festmény előterében lángoló narancsvirágokkal teli virágágyás, mögötte a René Viviani tér parkja. Könnyen beazonosítható a képtér közepén hatalmasodó hatemeletes bérház, ami a Montebello rakpart és Bûcherie utca közötti hegyes saroktelket tölti ki, jellegzetesen gömbölyödő manzárdtetővel lefedve. A város felett tipikus viharos párizsi ég, de az utcákon se embert, se közlekedési eszközt nem látni. Perlrott üres várost a fauve-októl örökölt, vibráló-szálkás ecsetkezelés dinamizmusával és szenvedélyes festői energiákkal tölti meg.