Irodalom
D.L.: Brück Lajos. Művészet, 1911/7., 287–293.
Saly Noémi: Fürdők, kurvák, Tabán. Alibi 4., 2003/1., 194–201.
Várnai Vera: Festői Budapest. Grafikák és festmények a reformkortól napjainkig. Corvina, Budapest, 2004.
Beliczai Bea: Tabán. Fényképek, történetek. Bellibro, Budapest, 2022.
Bruck Lajos a 19. század kevésbé ismert, bár nemzetközi hírnévre szert tevő festőművésze volt. A bécsi és a velencei akadémián tanult, de megfordult Rómában, Nápolyban, majd Párizsban is. Munkácsy műhelyében olyan alaposan elsajátította a szakmai fogásokat, hogy képeit sokszor összekeverték a mesterével. A magyaros népi témákból táplálkozó festményeivel meghódította a francia műértők szívét is. Az 1880-as években zajos sikereket ért el Londonban (főként portréival), de közben rendszeresen szerepelt hazai kiállításokon is. 1895-ben tért haza Budapestre, a tabáni Szarvas téren telepedett le. Egyik leghíresebb műve a Fővárosi Képtárban őrzött A Döbrentei téri piac (1890-es évek); a most vizsgált kép ennek az előtéri figurákat újrarajzoló, ihletett variációja. Érthető módon a közelben lakó Bruck Lajost – aki szerette a piaci zsánereket – megragadta a színes tabáni vásár: ahogy az őszi időjárástól védő ernyők alatt kereskedők kínálják portékáikat a csinos cselédlányoknak és a jól öltözött polgárasszonyoknak. Mindehhez a kulisszákat pedig a Tabán mára teljesen eltűnt épületsorai kínálják, háttérben a Gellérthegy tetejét megkoronázó Citadellával.
A Tabánként ismert – a budai Várhegy, a Gellérthegy és a Naphegy közé ékelődő – Duna-parti területet a török kor után a 17. században menekült szerbek népesítették be. Az Ördög-árok menti szőlőbirtokok között apró, falusisas házak álltak, főként szerbek által lakva (innen a környék régies Rácváros elnevezése), de sok német, majd természetesen magyar család is gyökeret eresztett itt. Török kori elemeket őrző fürdők (a Rudas és a Rác fürdő) és két templom (köztük a pravoszláv Szent Demeter) színesítette a környék építészeti örökségét. Ahogy a kiváló helytörténész, Saly Noémi írja a Tabán különleges világáról: „Volt benne minden. Folyam és patak; kacskaringós hegyi utcácskák a korhelyeknek és kopogósra taposott parti út a hajóvontatólovak patája alá; tímárműhelyek és kádárműhelyek és kovácsműhelyek; rác hajósgazdák és sváb szőlősgazdák és görög borkereskedő és zsidó kocsmárosok és magyar írók és cigánymuzsikusok; szatócs és borbély és mézeskalácsos; tehénkék és kecskék és kutyák; a meredek lépcsők mentén és a lehetetlen alaprajzú udvarokban lombos gesztenyefák és orgonabokrok és mogyoró és festőeper (murus tinctoria), melyek elődeit még a törökök ültették.”
A történelmi Döbrentei tér a Rác fürdő magasságában állt a Duna-parton, a gőzhajóállomásnál. Nevét 1879-ben kapta Döbrentei Gábor íróról, de nem véletlenül nevezték sokáig Hetivásár térnek, hiszen itt működött Buda egyik legpezsgőbb szabadtéri piaca. A főváros csak a millennium idején kezdte lecserélni a hagyományos piactereket vasszerkezetes modern vásárcsarnokokra. A festményen szereplő tabáni vásár még a 19. századi állapotokat őrzi. Pár évvel később, a század utolsó évtizedében a teret kiszélesítették, pazar bérpalotákkal övezett elegáns parkot alakítottak ki rajta szobrokkal, majd közvetlenül mellette felépült a (régi) Erzsébet híd elegáns hídfője. (A különösen szép tér helyén állnak ma a modern Erzsébet híd északi felhajtói.) A festményen is látható Arany Liba egykori emeletes épületét elbontották, helyére került a szecessziós Geist-palota. A Horgony és a Kökény utca találkozásánál álló Arany Liba Rácváros egyik legrégebbi vendégfogadója volt, itt szállt meg egykor Berzsenyi Dániel is. Pertl István alatt az 1870–80-as években a vendéglő a környékbeli csúcsgasztronómiát képviselte – mint napjainkban a közeli Felix az Ybl-féle szivattyúházban –, elegáns külföldi és belföldi vendégeknek szolgálva fel olyan ínyencségeket, mint a libamáj, a fácánsült, az erdei szalonka vagy az orsovai kaviár.
Az 1890-es években zajló városrendezés során a Bruck Lajos képén látható piacteret övező házakat elbontották, helyükre újabb bérpalotákat emeltek (köztük a Fővárosi Közmunkák Tanácsa új székházát), bevezették a villamost és parkosítottak. Ahogy Krúdy írta nosztalgiával: „A Tabánban járunk, ifjúságom pusztuló városában, ahol sétálni jártam a nőkkel és nincsen annyi házszám a Tabánban, ahányszor megfogadtam, hogy örökre hűséges leszek.” Az ódon hangulatú Rácvárost megörökítő – zömében a 20. század elején született – archív fotókon kevés nyomát találjuk a piacnak. „Egy egész utcasor – írta 1897-ben a Buda és Vidéke szerzője – tűnik el a Tabánban. Budának legrégibb épületei halomra dőlnek. A Döbrentei tértől egész a Rudasfürdőig az eskütéri híd alapozása miatt megkezdték a házak lebontását.” A Tabánból mára alig maradt hírmondó, csak a Várkert Bazárhoz közeli csücske őrződött meg az egykor Antal Józsefnek menedéket adó Semmelweis Orvostörténeti Múzeummal, az Aranyszarvassal (amelyet Pertl István bérelt ki az Arany Liba elbontása után) és a koszorús papköltőre emlékező Virág Benedek Házzal. Az elpusztult épületek külsejét csak a Bruck-festményhez hasonló ritka, kuriózumnak számító ábrázolások őrizték meg.