Irodalom
Konstantin Frida művészi hagyatékának kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1922.
Nagybánya művészete. Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából. A katalógus koncepciója: Csorba Géza – Szücs György, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1996.
Mednyánszky. Szerk.: Markója Csilla, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2003.
Katarína Benová: Czóbel Margit bárónő élete és művészete. Enigma, 83. szám, 2015, 128–148.
Konstantin Frida a német nyelvterületen elért sikerei mellett aktív alkotóként vett részt a hazai művészeti életben is. Az 1908-as KÉVE-kiállításon bemutatott műveire felfigyelt a patinás észak-magyarországi Czóbel család. Az ősi szepességi nagybirtokos família körében a 19. század végén olyan művészek születettek, mint a költőnő Czóbel Minka, a sógorságban álló Mednyánszky László báró vagy Justh Zsigmond író. A jó házból való Konstantin Fridát Czóbel István felfogadta rajztanárnak lányai, Margit és Mariann mellé. (Mindkét bárónő kevéssé ismert női festővé vált; a családdal semmiféle rokonságban nem állt a pesti polgárcsaládból származó Czóbel Béla.) Konstantin Frida az év nagy részét a nagyőri kastélyban töltötte. „Úgy örülök, mint egy légy mikor süt a nap és a mező, a lég és a felhők színaranyból vannak. Hatkor kelek és sietek ki festeni egy idegen, fehér Bundással, aki követ amint megyek a kék hegyek felé” – írta erről a boldog időszakról. A nagybányai posztimpresszionizmus szellemisége által megérintett plein air festményei ezt a felvidéki tájat örökítették meg.
Justh Zsigmond regényeiben – mint azt Gosztonyi Ferenc kimutatta a Mednyánszky-monográfiában – pontos képét adta az ősi felvidéki nemesi családok világának. Annak az eltűnőfélben lévő miliőnek, ahol az egymással házasodó ősi famíliák utolsó nemzedékei már a művészetre adták fejüket. Ennek az arisztokratikus körnek az egyik legősibb sasfészke volt a nagyőri kastély (ma: Strážky, Szlovákia). A késő reneszánsz várkastélyt egy gótikus vár és egy templomos kolostor romjain emelték a 16–17. században. A Czóbel család birtokában álló vadregényes épületben sokszor megfordult Mednyánszky László, de itt tanítóskodott Konstantin Frida is. (Többször találkoztak; a fiatal művésznő az öreg szakállas Leonardóhoz hasonlította a bölcs öreg piktort.) A most vizsgált festményen a kastély egyik helyisége, a könyvtárszoba jelenik meg. Egész egyedi módon találkozik egymással a múlt és a jövő, a falakon körben az ősök portréi sorakoznak, az előtérben modern kárpitozott fotelekben ülnek Czóbelék. A meglepő kompozíción merész modern beállításban, a nézőnek háttal fordított karosszékekben, a villanylámpa sárga fényében olvasgatnak a családtagok. Az rég elsüllyedt világról tanúskodó festmény a Gundel család tulajdonában vészelte át az elmúlt évszázadot.
A fiatalon a spanyolnátha áldozatává váló tehetséges festőnő 1922-es posztumusz kiállításának katalógusában Lyka Károly külön megemlékezett a most vizsgált festményről: „Legkedvesebb fészke mégis Nagy Eőr [Nagyőr] volt, ódon kastélyával, amelynek boltíves termeiben misztikus legendák árnyai jártak, hatalmas könyvtárában meghitt barátai ültek lámpafénynél felolvasásokat hallgatva, a falakról pedig ősök képei tekintgettek le komoly méltósággal. Ide éveken át vissza-visszatért s vázlatai és képei tanúságot tesznek róla, mi kötötte le figyelmét. Ezek a képek nagyon közvetlenek s mutatják a könyvtárban való csöndes együttlétet, mutatják a kastély udvarának fehér árkádsorát, amelynek ívei alól kiérezzük a nagy csöndet, a középkori vaskutat, a bástyaszerű pártakoszorús kastélyszegletet, parkját, apró és nagy állatait, a környező erdőt, a távoli hegyek hívogató kékjét s azt a gazdag szőnyeget, amelyet a búzaföld meg burgonyaföld vet a hullámos talajra. Minden zug, a tág vedúta minden látóhatára ismerős, bizalmas volt neki, ő tehát tétovázás nélkül, kurtán, egyenesen vitte vászonra. Széles és nekilendült ecsetvonásaiból kiolvashatjuk úgy a festés vallásos örömét, mint azt, hogy nem a turista futólagos tekintetével nézi, hogy nem uj a látvány, ami előtte felmerült.”