LOVAS NEMZET
Feszty Árpád mesélte el azt a kedves anekdotát, hogy a hessen-homburgi nagyhercegségben született Lotz Károly, mikor özveggyé vált magyar édesanyjával hazatért Magyarországra, miként rajzolt egy lovat „kicsiny pajtásainak nagy örömére és bámulatára”. A kis Károly rajzát kiakasztották az iskola falára, hiszen – ahogy Feszty írja – a romlatlan gyermeki ösztön „formát adott valaminek, ami lelköknek kedves”. Bár a művészkolléga elbeszélőstílusában sok a korabeli sallang, az nem véletlen, hogy a romantikus 19. század közepi magyar közönség annyira beleszeretett Lotz lovaiba. Lotz Petőfit követi, ahogy Feszty írja: „bejárja az Alföldet és minden eddigi művészi nevelése ellenére világosnak látja az eget, szépnek és nemesnek az egyszerű parasztot. A legelő lóban is szép, nemes, majdnem klasszikus vonalakat érez (...).”
A LOVAK LELKÉNEK DOKTORA
Lotz hosszú és gazdag pályafutása lovakkal indult. A Magyar Nemzeti Galéria őrzi azt az orosz lovaskatonákat ábrázoló akvarelljét, amely az első pesti művészeti tanoda, Marastoni Jakab festőiskolájának 1848-as emlékkönyvében található. Lotz Marastoni után a bécsi Karl Rahl tanítványául szegődött, tőle sajátította el a freskókészítés tudományát, amit később több száz pesti pérpalotában kamatoztatott a kor ünnepelt festőfejelmeként. Pályakezdését viszont a négylábúak szegélyezték: a fiatal festő annyi remek lóábrázolással lépett színre, hogy a Pesti Napló kritikusa már azt gyanította, hogy állatfestő lesz belőle. Nem lett igaza, de az tény, hogy ő a magyar festészet legjobb „lópszichológusa”.
CSALÁDI BÉKE
Lotz megértő szeretettel ábrázolja a patásokat, amint családot alkotva csoportosulnak össze a pusztában, egymás közelségét keresve legelészve a rónán, egymás hátára fektetve fejüket. Híres kompozíciója, a Magyar Nemzeti Galériában őrzött Ménes a zivatarban (1862) az ikonikus alföldi gémeskút körül összebújó riadt hátasokat ábrázolja. A most kalapács alá kerülő, kiváló minőségű kabinetképénél a festő leguggol a földre, hogy alulról tekintsen fel a horizontra kivetülő lovak csoportjára. A jelenetet nem szaggatja szenvedély, Lotz érzékeny beleérző-képességgel vetíti bele a családi béke rezzenéstelen nyárközepi nyugalmát az egymás közvetlen közelében legelésző, nyereg nélkül, a maguk természetes formájában ábrázolt állatok békés társaságába.