Mi az a miniatűr?
A miniatűr egy sajátos festészeti műfaj, amely a reneszánsz idején terjedt el. Általában olyan pergamenre, fémlapra, elefántcsontra, olykor kártyalapra festett képeket sorolunk a műfaj körébe, melyeknek mérete nem haladja meg a 20 centimétert, vagyis amik lényegében elférnek egy tenyérben. A kicsi kép azonban még önmagában nem miniatűr! A műfaj másik lényeges feltétele, hogy a képen ábrázolt jelenet erős kicsinyítésben jelenjen meg. Az emberi figura minimum 1/6-os léptékben, s ennek megfelelő kicsinyítésben a többi motívum is. Egy miniatűr portré így kb. 5-10 cm-nél nem lehet nagyobb, s természetesen az már egyedi művészi bravúr kérdése, hogy ki-ki mennyi mindent tud egy apró felületen megfesteni. A miniatűr képeket olykor nemesfém foglalatba helyezték, dobozok, szelencék díszítésére használták őket, a miniatűr portrék pedig többnyire szerelmi amulettként is szolgáltak. A műfaj utolsó nagy korszaka a biedermeier stílusához köthető. A fényképezés elterjedésével a miniatűr divatja is szép lassan elenyészett.
Markó Károly és a kis képek
Idősebb Markó Károly (1793-1860) 1822 és 1832 között kisebb-nagyobb megszakításokkal Bécsben élt. Életének legnehezebb periódusa volt ez az időszak, gyorsan gyarapodó családjának sokszor még a mindennapi kenyeret sem tudta előteremteni. Markó gondterhes bécsi éveinek rekonstruálása a mai kutatónak is a legtöbb nehézséget okozza. „Markó Bécsben festett műveinek nagy részét elnyelte a korabeli műkereskedelem, »szűkös kenyérre váltva szívódott fel«, kevés műve hollétéről van tudomásunk” – írta Bodnár Éva, a művész monográfusa. Az 1822 és 1832 közötti évek Markó számára egyrészt a művészi kibontakozás és elismertség, másrészt viszont a reménytelen szegénység évei voltak. Levelekből, s más írott forrásokból tudjuk, hogy Markó a bécsi éveiben a legkülönfélébb festői feladatokat is ellátta, számos miniatűrt készített, s így az akkoriban olyan divatos szelencefedők kifestése sem volt idegen tőle. Ezek a dobozkák alig néhány centiméteres kis tárgyak voltak, a fedelük megfestése különösen finom és türelmes munkát igényelt. Szerencsésen fennmaradt például az a 10 cm-es, ovális szelence fedél, amely egykor a miniatűrgyűjtő bécsi Emil Pollak gyűjteményében volt, s amit 2011-ben a Magyar Nemzeti Galéria nagy Markó-kiállításán láthatott először a hazai közönség. Különös jelentősége van tehát minden ilyen parányi képnek, hiszen ezek a Markó-életmű legkevésbé ismert periódusának nagyon csekély számban fennmaradt darabjai.
A bibliai téma
A sok nyelven beszélő, a bibliában és az antik mitológiában is jártas Markó Károly különös témaválasztásaira olykor nagyon nehéz magyarázatot találni. Sokszor megfestette például Szent Péter elhívatását, de számos, egyébként mások által ritkán ábrázolt jelenetet is feldolgozott képein. Hágár és Izmael történetét az európai festészetben sokan feldolgozták, valószínű azonban, hogy a miniatűr speciális műfajában Markó kompozíciója egyedülálló lehet. A történetet az Ószövetség, azon belül a Teremtés Könyve beszéli el. Hágár Ábrahám feleségének, Sárának volt a szolgálólánya. Miután Sára nem tudott gyermeket szülni Ábrahámnak, az asszony megkérte Hágárt, hogy szüljön ő gyermeket a férjének. Így jött világra Izmael. A fiú születése után azonban Sára mégis megfogant, megszülte Izsákot, s ekkor már ragaszkodott hozzá, hogy Ábrahám üldözze el Hágárt és gyermekét, Izmaelt. Hágár és Izmael a sivatagban bolyongtak, s mikor elfogyott a víz a tömlőjükből, Hágár egy bokor alá fektette a fiút, s magára hagyta. „Nem tudom nézni a gyermek haldoklását" – mondta, de az úr angyala meghallotta a gyermek sírását, s így szólt Hágárhoz: "Kelj föl, vedd a gyermeket és tartsd erősen a kezedben, mivel nagy néppé teszem.” Azzal forrást fakasztott, s Hágár a friss vízzel sietett vissza gyermekéhez. Markó az 1820-as évek elején pontosan érezte, mit is jelent a kitaszítottság, vagy éppen az a gyötrelmes érzés, mikor a szülő nem tud táplálékot adni gyermekének. Pesten és Bécsben eleinte kiváló patrónusokra akadt, az 1820-as évek közepétől azonban támogatói hirtelen elfordultak tőle. Ennek egyik oka tán éppen az lehetett, hogy Markó éveken át házasságon kívüli kapcsolatban élt gyermekei anyjával, s ez a polgári erkölcsök értelmében elfogadhatatlan viszonynak számított. Első fia 1822-ben Pesten, második fia 1824-ben Bécsben született, ám az asszonyt csupán 1826-ban vette feleségül. A nélkülözések mélypontján már enni adni sem tudott családjának, s ez is közrejátszhatott abban, hogy az 1820-as évek közepén elhagyta Bécset, s Kismartonba költözött. Jó okunk van tehát feltételezni, hogy a Hágár és Izmael történetét megjelenítő képecskét minden bizonnyal a művész személyes sorsa ihlette.
A kis művek nagysága
Jelenlegi ismereteink szerint a most árverésre kerülő kép Markó Károly legkisebb alkotása. Nagy mű és fontos mű, mert egyedülálló helyet foglal el Markó Károly életművében. Nemcsak egyike a kevés ismert Markó-miniatűröknek, hanem közülük is a legkisebb, s tán a legszemélyesebb jelentésű alkotás is.
Bellák Gábor