Kezdetben vala Cézanne
„Kezdetben vala Cézanne” – írta egész biblikus módon Kállai Ernő, a legnagyobb modern magyar műkritikus. Az avantgárd botrányhősökkel a hátunk mögött ma már nehéz megérteni, hogy a 20. század eleji művészeknek milyen forradalmi újdonságot jelentett Cézanne festészete. Minden modern festői látásmódnak, ami szerkezetes, geometrizáló vonalak mentén bontja és értelmezi a látványt, az aix-i mester az ősapja. A most vizsgált, Derkovits Gyula által festett árkádiai kompozíció egyértelmű előképe Paul Cézanne Fürdőzők (1898–1905, Philadelphia Museum of Art) című remekműve. Nemcsak távoli reminiszcencia, hanem egyértelmű ihlető forrás: látható az összehajoló fák íve alá szervezett kompozíciós szerkezetben. Derkovits 1920 elején, kevéssel a vizsgált kép festése előtt, annak a Kmetty Jánosnak a műtermébe járt aktrajzolásra, aki a Párizsban látott Cézanne-művek és kubista élmények lázában égett.
Aranykor
A dús zöld vegetációjú tisztáson, a távolba vesző zord, havas hegycsúcsok előtt, egymás felé gótikus katedrálisok boltíveiként hajló – szinte csupasz – fatörzsek alatt áll a Férfi. Mint Ádám a Édenkertben, lehajtott fejjel, de magabiztosan. A kép előterében elfogódott klasszikus aktként ül Éva, miközben a forrásnál egy ló csillapítja szomját. A Teremtéstörténet észrevétlen változik át azzá a derűs görög Aranykorrá, ami az 1920-as évek eleji festészetnek legfontosabb referenciapontja volt. Ebbe a kubizáló, monumentális, mégis klasszikus Árkádiába menekült a Szőnyi-kör a világháború pusztítása után, és ide tartott velük a csoporthoz csak távoli szálakon kötődő Derkovits Gyula. Saját árkádiai világában – az 1920-as évek elején – idilli csoportba fűzött aktok pihennek, fürdőznek és szerelmeskednek.
Nyergesújfalui emlék
„Derkovits Árkádiája nem egy elvont, mitologikus táj, hanem az 1919-es év Nyergesújfaluja, Kernstok Károly idilli szabadiskolája. Itt dolgozott Derkovits és társai emlékezete szerint gyakran lelte örömét abban, ha egy fa árnyékából figyelhette, ahogy a többiek rajzolnak. E képén Derkovits helyett egy nőalak figyeli a kernstoki reminiszcenciákat keltő, fejét a patakra hajtó lovat. A nőben Dombai Viktóriát sejthetjük, Derkovits képeinek állandó szereplőjét, feleségét és egyetlen aktmodelljét. A piramidális kompozíció centrumában a lehajtott fejű, távoli figura pedig egyértelműen önéletrajzi ihletésű, aki – et in Arcadia ego – az egyetemes gond, bánat és szomorúság allegóriája” – írta a festményről tanulmányában Hornyik Sándor. Bár a Tanácsköztársaság rövid idején működő művésztelepet bezárták, Derkovits festményei – mint ez a kép is tanúskodik róla – még évekig ebből az utolsó boldog, idilli időszakból táplálkoztak. Nyersgesújfalu számára tényleg az Aranykor volt.