Az Emberpár (Szmog) című festmény fontos állomása Deim Pál kései munkásságának. Nemcsak különböző alkotói korszakainak tanulságait sűríti magába, hanem az életmű egyik alaptémájának esszenciáját is megragadja. Deim Pál művészete néhány jellegzetes motívumon keresztül kutatja az emberi tapasztalat alapkérdéseit, többek között az együttlét, a termékenység, a magány és a halál misztériumát. Kolozsváry Marianna megfogalmazásában: „Deim az ember helyét keresi a világban. Rátalált a bábura, és megalkotta a »Bábu tragédiáját«. Minden műve szinte egy újabb jelenet, szín, melyekben az örök kérdésekre vár választ.”[1] A szóban forgó mű olyan újabb jelenet az emberi drámában, amely az egység és a hiány fogalmának feszítő ellentmondását ragadja meg a Deim Pál művészetére jellemző szintézisteremtés igényével.
Deim Pált egyaránt érdekelte a mértani szerkesztettség, az organikus kifejezésmód és az érzelmek artikulálását lehetővé tevő konstruktív szürrealizmus. Ez a három minőség nem pusztán formai preferencia volt számára, hanem a mestereinek vallott művészekkel való mélyebb azonosulást is jelentette. Megpróbálta ötvözni mindazt, amit Barcsay Jenő, Gadányi Jenő és Vajda Lajos művészetében jelentősnek tartott. Korai műveiben a szentendrei pravoszláv motívumvilág és a modern formanyelv kombinálásának lehetőségeit kutatta elsősorban Vajda Lajos és Korniss Dezső nyomán, de művészete már a hatvanas évek végére elszakadt formagyökereitől és önálló stílusprogrammá érett.
Kolozsváry Marianna az organikus és geometrikus kifejezésmód közötti ciklikus váltakozás mentén strukturálta Deim Pál életművének első három évtizedét,[2] és ez a kettősség különböző súlypontokkal a későbbi munkákon is megfigyelhető. Az 1990–2000-es évek látványos kompozíciói a letisztultabb, geometrikus ábrázolásmód felé billentek (Magőrzők, 1992; Kapu, 1996; Múltfaló sejtek, 2002), de a felületek laza ecsetkezelésű, raszteres kialakítása révén az organikus kifejezésmód is hangsúlyos maradt (Jel II/B, 1991; Elbukó, 1992). Az Emberpár (Szmog) jól példázza a szigorúan szerkesztett kompozíció és a lazább felfogású, lélegző felületek együttes jelenlétével azt a szintézisteremtő igényt, amely meghatározta Deim Pál munkásságát. Míg a stilizált emberalakok és a keresztforma szerint elrendezett kompozíció a szerkesztettség igényéről tanúskodik, a raszteres kialakítású háttér és a felhő- vagy füstszerű elemek oldottá, élettel telivé teszik az ábrázolt jelenetet.
Az Emberpár (Szmog) kompozíciójának előképei különböző alkotói korszakokban készült művek. A kereszt motívuma egészen korai formagyökerekre utal, amikor Deim Pál környezetének ortodox és katolikus keresztény szimbólumait építette be művészetébe, elsősorban Vajda Lajos motívumfelhasználó módszeréből kiindulva (Utolsó bádogkrisztus, 1967; Feljegyzések egy kolostorban I–VIII., 1968). Ennek megfelelően a festmény szerkezetét meghatározó keresztkompozíció gazdag asszociációs mezőt nyit meg az életmű belső rendszere és a szentendrei festészeti hagyományok fényében. A „kettős bábualak” motívuma a kereszthez hasonlóan sok jelentésréteggel bír. Egészen a bábualak születéséig, a Csend I. (1968) című alkotásig vezethető vissza, de a hetvenes években is számos fontos mű központi motívumaként szerepel, például az bensőséges hangvételű Menyasszony ikon (1971) és a Nosztalgia (1978) című kisplasztikák esetében.
A keresztkompozíció és az emberpár együttes ábrázolása a nyolcvanas évekre tehető alkotói korszakra jellemző, amikor Deim Pál művészetében megjelent az erotika és a termékenység témája. Ebben az időszakban az összeolvadó bábualakok gyakran tűntek fel keresztény szimbolikával kombinálva, ami jól mutatja, hogy Deim Pál az együttlét spirituális dimenzióját kívánta hangsúlyozni (Szárnyasoltár, 1983; Középkor, 1986; az I.N.R.I. változatai 1986-tól; Ádám és Éva keresztje, 1991). Szándéka szerint ezek a művek „szentképekként” reprezentálják a szerelem és a termékenység misztériumát.[3] Az Emberpár (Szmog) előképei tehát olyan alkotások, amelyek az elhagyatottság és az összetartozás archetípusait reprezentálják a kereszthalál és az első emberpár témáin keresztül, így a mű magában rejti e kettősség bonyolult összefüggésrendszerét is.
Bár számos jelentésréteg visszafejthető az Emberpár (Szmog) témája és kompozíciója mentén, olyan műről van szó, amely szabad asszociációs teret nyit a szemlélő számára. A festményen nincs konkrét utalás keresztény szimbolikára – a kereszt itt inkább kompozíciós elem –, így az ábrázolt jelenet az általános érvényű emberi tapasztalatot tömöríti a bábualakok és környezetük viszonyrendszerében. Deim Pál művészete éppen e jellegzetes bábualaknak köszönhetően alkalmas elvont és univerzális tartalmak megfogalmazására, mert absztrakt formavilágát e motívum lehorgonyozza az emberi dimenzióban, így az mindig emberközpontú marad.
Deim Réka
[1] Kolozsváry Marianna: Deim Pál. Kiállítási katalógus. MűvészetMalom, Szentendre, 2002, 3.
[2] Kolozsváry Marianna: Deim Pál. A&A, Budapest, 1992, 13.
[3] Gyárfás Péter: A kép szimbólummá válhat. Beszélgetés Deim Pál festőművésszel. Mozgó Világ 1986/12., 113.