Irodalom
A magyar dobermannosok közleményei. A Természet, 1924/15–16., 94.
Anghi Csaba Geyza: A kutyák. Köztelek, 1942/15., 378.
Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918–1928. Szerk.: Zwickl András, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2001.
Gréczi Emőke: A hímeskő női mestere. Mattioni Eszter művészete. Artmagazin, 2017/8., 70–77.
Molnos Péter: Aba-Novák. Népszabadság, Budapest, 2006.
Molnos Péter: Aba-Novák, a „barbár zseni”. Modem–Népszabadság, Debrecen–Budapest, 2008.
Zugligeti házikedvenc
Izgatott ecsetvonások, széles elkenések, energikus sraffozások és nyéllel húzott karcolások alakítják az expresszív festmény felületét. A fiatal Aba-Novák Vilmos a kirobbanó ecsetkezeléssel kialakított táji háttér elé helyezte a szobrászi pózba merevedő dobermannt. A portrészerűen megformált kutya monumentális erejűvé nő a szűk képkivágásban. Hátsó lábain ül, karcsú mellső lábait egymás elé helyezve, feje visszafordul, kirajzolva nyakának dinamikus ívét. Aba-Novák kedves dobermannját arcképszerűen festette meg, elidőzve a pontos anatómiai megfigyelésről tanúskodó állati izmokon és fejének kifejező vonásain. A talapzatszerű kőpárkányon ülő kutya teste ellenfényben rajzolódik ki, a barna és fekete foltok szinte összeolvasnak a test felszínén. A rövid szőrű fekete bunda a domborulatokon lilásan csillan, helyenként – például a mancsoknál, a szügynél vagy az orrnyeregnél – átszínezve a reflexfények pirosával és zöldjével. A kutya alatti sík téglalapon szivárványként tombol az expresszív kolorit, míg a zugligeti kert hátterét rózsaszínekkel és sárgákkal ellenpontozott zöld kavalkád uralja. A bal oldali fácska kacskaringós felületét lilák, mályvák és magenták ecsetnyéllel visszakapart festékfoltjai fodrozzák. A korai Aba-Novák-képeket idéző, ólomfehérre kifakuló égbolt alatt egy távoli rózsaszín-lila házikó bújik meg. Ahogy a fiatal művész a kirobbanó energiáktól fűtött expresszív gesztusokat zárt egységbe rendezte, úgy formálta át az energikus, csupa izom dobermannt is a római kutyaszobrokat idéző szimbólumszerű, monumentális erejű portrévá.
A festmény helyszíne valószínűleg a Római Iskola későbbi sztárjának fiatalkori lakhelye, a villanegyedéről ismert Zugliget. Ahogy Molnos Péter, Aba-Novák monográfusa írta: „A harmincadik életévét éppen csak betöltő Aba-Novák menyasszonyával, Vulkovi Katóval 1924-ben, egy néhány hónapos nyugat-európai tanulmányút után költözött Pestről, a Kálmán utcai mosókonyhából a Csillagvölgyi út 3. szám alá, a budai hegyekben kiránduló városiak és a környéken házaló kofák által előszeretettel látogatott zugligeti vendéglő puritán, földpadlós melléképületébe. A hatalmas fák között meghúzódó szerény otthon hamar a festő baráti körének kedvelt találkozási helyévé vált. A visszaemlékezések tanúsága szerint a népes művészsereghez tartozott Kelemen Emil, Mattioni Eszter, Patkó Károly, Novotny E. Róbert, Czumpf Imre és Fonó Lajos. Szinte valamennyien festettek Zugligeten, de érthető okokból a házigazda, Aba-Novák Vilmos életművében találjuk a legtöbb itt született alkotást. Négy esztendeig éltek ebben a házban, mígnem az évtized vége felé egy komfortosabb, Margit körúti lakásba nem költöztek. Végigtekintve az Zugligeten született alkotásokon, nyugodt szívvel megállapíthatjuk: aranykor volt ez a közel négy év, amelyet az első nagy sikerek, a megnyert díjak és elismerő vásárlások is bearanyoztak.” A pest-budai polgárság a 18. század végétől járt kirándulni ünnepnapokon és vasárnaponként a Hegyvidékre. A lóvasúttal elérhetővé vált rövid kirándulások célállomása rendszerint Zugliget egyik-másik vendéglője volt. Nemcsak a kikapcsolódásra vágyók, hanem a zöldövezetbe kívánkozó kiköltözők is rátaláltak a festői vidékre.
Kutyák a művészettörténeten át
A kutya – mint az ember leghűségesebb társa – időről időre megjelent a festészet történetében. A művészek hosszú évszázadokig az előkelő megrendelők vadászkutyáit portretírozták, realista megközelítéssel állítva emléket a négylábú kedvenceknek. De az ebek megjelentek néha az olyan szerepjátszó önarcképeken is, mint amelyen Rembrandt keleti úrként jelenítette meg magát vagy Courbet mezőn megpihenő vándorként. A magyar festészet történetében a 20. század elején sűrűsödtek meg a kutyaábrázolások. Scheiber Hugó a gazda lábánál heverő fehér ebet festette meg, Vaszary egy kislánnyal játszó farkaskutyát vagy egy tengerparton álló dalmatát, Kádár Béla aktok között szimatoló agarat, Medveczky Jenő pedig egy szék alá kuporodó ölebet. Ezeken a képeken festői motívumként esetlegesen bukkantak fel kutyák, ezzel szemben volt egy szűk festői-baráti kör, amelynek tagjai tényleg lelkesedtek a négylábúakért. Aba-Novák Vilmos baráti társaságában annak a dobermann fajtának az egyedi bukkantak fel, amely épp az 1920-as években nyerte el végleges formáját Magyarországon. Az elegáns, izmos, intelligens fajta egész Európában népszerűvé vált a rendőrség köreiben. Aba-Novák és festő barátai ezzel az új, „modern” fajtával éltek együtt, számtalan képen megörökítve házikedvenceiket.
Művészek dobermannja
A közelmúltban Gréczi Emőke dolgozta fel az Aba-Novák baráti köréhez tartozó, matuzsálemi kort megért Mattioni Eszter pályafutását az Artmagazin hasábjain. Gréczi részletesen elemzi a több festményen is felbukkanó dobermannokat: „Az első két nyarat követően már csak Aba-Novák, Patkó és Mattioni tért vissza rendszeresen, de a mindenkit túlélt Mattioni még sokáig járt Igalra Baumgartnerékhez, az interjú szerint 1978 nyarán is várták a házba, amelynek bejárata fölött a művész egy hímeskő műve fogadta a betérőket. Szerencsére igen gazdag fotó- és képanyag dokumentálja a somogyi nyarakat a jókedvű és olykor népviseletbe öltözött kolóniáról. Kevés fényképről és festményről hiányoznak a magyar művészettörténet legismertebb dobermannjai: Kelemen Emilék kutyái többször szerepelnek modellként, de jutott a kölykökből Aba-Novákéknak is, akik lányuk születését követően tovább adták Mattioniéknak a bájos állatokat. (Közülük Betyár kutya helyet is kapott az 1928-ban [1925-ben] készült Kettős arcképen, a művésznő és férje társaságában, illetve Aba-Novák BÁV-nál tavaly felbukkant Olvasó nő című festményén, Aba-Novákné, Vulkovics Kató mellett.)” A tanulmányban említett Kelemen Emil híres dobermanntenyésztő volt a két világháború közötti időszakban, aki a Városmajor utcában üzemeltetett kutyatelepet. Innen származtak azok a dobermannok, amelyeket Aba-Novák Vilmos festményei tettek halhatatlanná.
A kutya figyelő, a kép teréből kinéző feje felbukkan az 1925-ös A művész és felesége című múzeumi festményen (Kettős arckép, Magyar Nemzeti Galéria), a néző tekintetét kereső lihegő „portréként” A művész felesége és kutyája című vásznon (Olvasó nő, 1925, magántulajdon), de apró figuráját ott látjuk a Zugligeti villa kertjében című kompozíción is (1925 körül), a kerti asztalnál ülő nőalak simogató keze alatt. A Betyárnak nevezett ebet 1928-ban, kislányuk születése után Aba-Novákék elajándékozták a kedves művészbarátnak, Mattioni Eszternek. A dobermann jellegzetes figurája feltűnik Mattioni egyik későbbi festményén is, az Álló női akton (magántulajdon) mellékszereplőként, valamint a Magyar Nemzeti Galériában őrzött kettős portrén is (Kettős arckép, Magyar Nemzeti Galéria). Sőt Bernáth Aurél is megörökítette egy Mattioniról készített pasztelljén már egy évvel Aba-Novák halála után (Mattioni Eszter portréja kedvenc kutyájával, 1943, magántulajdon). A korabeli beszámolók szerint Mattioni dobermannjai díjakat is nyertek kutyakiállításon a második világháború idején. Bár az eb a magyar festészet történetének legtöbbször megörökített kutyája, a legszebb „portré” róla a most elemzett festmény, amely egyszersmind Aba-Novák életművének egyik legexpresszívebb alkotása.