Bár alig két évtizede még kevesen ismerték, Klie Zoltán ma már a két világháború közötti magyar festészet egyik legnépszerűbb alakja: életművét alapos monográfiában dolgozták fel, festményei egyéni és csoportos kiállításokon jelentek meg, frissen felbukkanó képei újra és újra izgalmat keltenek az aukciók világában. Ez a zajos újrafelfedezés csupán annak fényében meglepő, hogy 1945 után több mint fél évszázadon át súlyos csend övezte életművét. A húszas és harmincas években azonban a fiatal festő sikert sikerre halmozott. Rendszeresen szerepelt a KUT majd az UME kiállításain, sőt ennek az egyesületnek egy ideig alelnöki tisztét is betöltötte. 1928-ban az osztrák művészek egyik vezető szervezete, a Hagenbund egyhangúlag külföldi tagjául választotta. Korai elismerését jelzi, hogy a Képzőművészeti Főiskola előterjesztésére az 1925 és 1926-os évekre elnyerte a Kultuszminisztérium párizsi, tanulmányi ösztöndíját. A francia impulzus fontos hatást gyakorolt festészetére. Derain, Vlaminck, Dufy munkái tovább erősítették a Főiskolán Vaszary korrektúráin elsajátított könnyed, dekorativitást hangsúlyozó festői formálást, a védjegyéül szolgáló egyedi, bátor színkezelést.
Klie Zoltán korai munkáinak zömét általában az Art Deco nemzetközi irányzatához sorolják, de képei legalább annyira rokoníthatók a szürrealizmus tradíciójával. „Egy külön világ, egy külön lélek, egy külön paletta” – írta róla Szomory Dezső 1937-ben. E szavak jól megvilágítják azt az érzést, ami a nézőt a Vörös vasmadarak előtt is hatalmába keríti: a sziporkázó kompozíció, a meglepő téma, a hatásos vizuális gegek mellett az álomszerű képi világ, a meséket idéző, időtlen atmoszféra dominál. Egész festői életművére jellemző, hogy bár formai jegyek tekintetében leginkább az új tárgyiasság stíluskörébe sorolható, képeit mindig valami transzcendens, nehezen megmagyarázható többlet lengi körül, amely művészetét a szürrealizmussal is rokonná teszi. Ahogy egyik kortárs méltatója megjegyezte: „Klie érdekesen balanszíroz a freudizmus és a naiv mese között.”
Az új világ bálványa: a repülőgép
A modern civilizáció technikai vívmányai és jelképei, az elektromosság, a rohanó mozdonyok, az égbe törő kémények és az ipari épületek a húszas évek elejétől kezdve a festészet téma- és formakészletét is átalakították. A mérnöki tervezés eredményeként létrejövő gépek szépsége, a dizájn esztétikája meghódította a képzőművészet világát. A közönség az új kor, a technikai haladás, a világot uralma alá hajtó modern ember diadalaként tekintett a gépekre, így természetesen a festőket e motívumok szimbolikus tartalma is vonzotta. 1930 körül egyértelműen a repülőgép vált e gondolatkör legfontosabb tárgyi hordozójává. A gravitációt legyőző, az eget meghódító szerkezet mindazt megtestesítette, ami a gépkorszak új emberét, gondolkodását és vágyait áthatotta: rendíthetetlen önbizalom, hit önmagának, korának és szellemének erejében.
Az új kor igazi hőse és eszményképe a pilóta lett: a vizuális kultúra különböző termékei – a képes hetilapoktól a filmeken át a festészetig – programszerű elszántsággal igyekeztek vizuális formába önteni ezt az új ideált. Az olasz futurizmus második nemzedéke, az aeropittura képviselői túlléptek a rohanó autón és a repülőgép vált képeik legfontosabb témájává. Munkájukat szintén egy modern technikai vívmány, a hordozható és egyre könnyebben kezelhető fényképezőgép könnyítette meg: a nagy példányszámú képeslapokban közölt légi felvételek garmadája ötleteket, motívumokat kínált a számukra, miközben az utat is törte az új esztétika népszerűsítésével.
A Vörös vasmadár és a magyar történelem
Klie Zoltán nem csupán a repülőgép domináns motívumát, de a megemelt nézőpontot és a képmező kirobbanó dinamizálását is sikerrel emelte át az aeropittura nemzetközi eszköztárából. A különleges perspektíva észrevétlenül is aktivizál: a néző a kötelékben repülő raj negyedik, képzeletbeli tagjaként az ábrázolt esemény résztvevőjévé válik. A lemenő napot, utakkal tagolt dombokat és egy távoli tavat sejtető táji háttér a felülnézet miatt csaknem teljesen absztrakt, szőnyegszerű mintaként terül szét a vásznon, az egymással párhuzamosan futó festékszalagok hajladozása a gyors mozgás illúzióját kelti. A jól elkülönülő ecsetvonások, az apró pöttyökkel beborított részek és a valóságtól tudatosan elemelt kolorit nem csupán a kompozíció festőiségét fokozza, de az egész ábrázolás szimbolikus és metafizikus utalásait erősíti. A zöld és vörös ütköztetése olyan különleges összhangzatot eredményez, ami páratlan a magyar festészet történetében: ez a fanyar együttállás nagy hangsúlyt ad az amúgy is szokatlan témának.
Bár a Vörös vasmadarakra a modernitás és a mindent legyőző technika szinte tankönyvi jelképeként tekinthetünk, a repülők különleges formája konkrétabb utalásokat és közvetlenebb mintákat sejtet. A tömzsi, viszonylag rövid géptest, az alul elhelyezkedő szárnyak és a motor jellegzetes formája azt mutatja, hogy Klie számára olyan repülőgépek szolgálhattak ihlető mintaként, mint az 1932-ben az amerikai Granville Brothers által kifejlesztett, nevéhez méltóan méhecskére hasonlító Gee Bee R, vagy a Wedell-Williams vállalat 1930-ban piacra dobott 44-es modellje. Bár ezek a saját korukban rendkívül gyorsnak számító versenygépek Európába, sőt Magyarországra is hamar eljutottak, mégis valószínűbb, hogy a festményen feltűnő vörös gépmadarak egy jóval ismertebb és népszerűbb modell után nyerték el alapvető formáikat. A Lockheed legendás Sirius 8-as modelljét Charles Lindbergh kívánságára fejlesztették ki 1930-ban. Az egymotoros, légcsavaros monoplánt az amerikai légierő is rendszeresítette, de sportcélokra is hamar népszerűvé vált. Magyarországon ez a típus volt a legismertebb repülő, sőt éveken át hatalmas kultusz övezte: Endresz György és Magyar Sándor 1931. július 15-én a revíziós propaganda részeként egy ilyen repülőgépen szelte át az óceánt. A Lord Rothermere angol sajtómágnás által 1928-ban indított nemzetközi kampány legnagyobb szenzációja minden magyar újság címoldalára felkerült: bár a Justice for Hungary névre keresztelt repülőgép teljes sikere, vagyis a hivatalos, kormányzói tribünnel megfejelt mátyásföldi landolás a benzinszivattyú meghibásodása miatt meghiúsult, végül az erkölcsi diadal, a Felcsút határán földre ereszkedő pilóták zajos ünneplése természetesen nem maradt el. Igazi hősökként, a harmincas évek talán legnépszerűbb magyar sportolóiként kitüntetett figyelem övezte őket és szinte ikonná váló repülőgépüket. Minden addigi gyorsasági rekordot megdöntve ők voltak a tizenötödikek, akik megállás nélkül átrepülték az Atlanti óceánt, s ez a teljesítmény annak a fényében válik igazán értékessé, hogy az akkori Magyarországnak – többek között az első világháborút követő békediktátumoknak „köszönhetően” – sem repülőgépipara, sem számottevő gépparkja, sem jól működő polgári légi közlekedése nem volt.
A Justice for Hungary történetének tragikus befejezése jól ismert. Endresz és új navigátora, Bittay Gyula meghívást kaptak, hogy 1932. május 22-én vegyenek részt az óceánrepülők római világkongresszusán. Az olasz kormány e nagy sajtófigyelemmel övezett eseményre mindazokat meginvitálta, akik 1919 óta átrepülték az Atlanti-óceánt. A legendás repülőgép állapota ekkor már nem volt tökéletes, így a magyar meghívottak eredetileg vonattal akartak Rómába utazni. A revíziós propaganda szempontjából azonban fontos volt, hogy a Justice for Hungary újra a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerüljön, ezért Endresz és Bittay – egyedüliként a kongresszus résztvevői közül – légi úton indultak céljuk felé. A gép sajnos 1932. május 21-én, 14 óra 45 perckor Littorio repülőterére érve, leszállás közben váratlanul oldalára dőlt és lezuhant. A pilóták meghaltak, a repülőgép kigyulladt és teljesen összeroncsolódott.
A megrázó tragédia és a Justice for Hungary körül kialakult kultusz tagadhatatlanul hozzájárult ahhoz a fokozott figyelemhez és érzelmi állapothoz, ami Magyarországon a repülést övezte. Klie Zoltán most bemutatott festménye a korabeli néző szemében ugyanúgy szólt a modern technika mindent legyőző erejéről, az eget meghódító új ember diadaláról, mint a pilóták határtalan bátorságáról és a felfedezők életét örökké kísértő veszélyekről. A lenyugvó nap vörös fényében repülő három gép így válik színek, formák és hajladozó vonalak bátor kompozíciójából érzések, vágyak, félelmek és történelmi tanulságok megrendítő hordozójává: igazi, nagy művé.
Molnos Péter