Párizsias stílus
Munkácsy Mihály nem azért hívta magához Münchenből a fiatal Karlovszky Bertalant, mert ugyanabban a városban születtek, hanem mert egészen elbűvölte a tehetséges növendék kifejezésmódja. Másfél év alatt Karlovszky tökéletesen elsajátította a nagy mester stílusát, így saját lábára állt Párizsban (az amerikai gyűjtők nagy örömére). Hagyta, hogy művészetét teljesen átjárja a franciás kultúra. Nem véletlen írta róla – már Budapestre költözése után – Lyka Károly a Művészet hasábjain: „Akik azonban nem tudnák ezt a biográfiái adatot, azok is rögtön Párist fogják említeni a művész bizonyos fajtájú képei előtt. (…) Nincs ráírva röviden, hogy készült Párisban s mégis, aki a művész effajta dolgait nézi, párisi jegyet érez rajtuk. Egyrészt az előadásuk vall erre. Valami finom charme ömlik rajtuk végig. Másrészt, ahogy egy-egy alakot a festő megfigyel, beállít, vagy amint a régebbi kritika mondta: jellemez, ahogy felénk fordul egy-egy arc – magukban az alakokban és mozdulataikban sok oly vonás van, hogy a néző bizonyos párisi otthonosságot olvas le róluk.”
L'Origine du monde
A most vizsgált alkotáson nem csak a párizsias festőiség érződik, de a francia libertinus szabadosság erotikáért rajongó szellemisége is. Legközelebbi párhuzama a 19. századi botrányfestő, Gustave Courbet egyik világhírű alkotása, az 1866-os Világ teremtése (L'Origine du monde). Az eufemikus cím mögé bújtatott Courbet-kép a világ leghíresebb erotikus festménye. A széttárt combok között feltáruló női szemérmet szűk kivágatban ábrázoló alkotást Courbet a török diplomata, Khalil Bey számára készítette, aki egy diszkrét, nyitható tájképpel fedte el az intim alkotást. A ma már a Musée d'Orsayban megcsodálható kép egy ideig a legendás zsidó iparmágnás és festő, Hatvany Ferenc gyűjteményének titkos kincse volt, ő vitte magával 1947-ben Párizsba. Utána a világhírű francia pszichoanalitikus, Jacques Lacan kollekcióját ékesítette, míg végül francia múzeumba nem került.
Érzéki stílus
A most vizsgált képen Karlovszky egyszerre virtuózan rajzos, mégis elomlóan festői stílusával előadva látható egy – aranyozott lábú kerevet bársonypárnáin hátradőlő – meztelen nő. Az átlósan elfekvő nőalak klasszikus rajzolatú fejét hátra hajtja, jobb kezének ujjaival pedig szemérmét izgatja. Az explicite erotikus kitárulkozás szexuális túlfűtöttségét felerősíti az érzéki ecsetkezelés és anyagábrázolás, a selyemköntös félresikló drapériája, a háttér Munkácsyt idéző meleg barna ködpamacsai és az aranyfelületeken megcsillanó fény. A mahagóni deszkára készült kabinetkép Karlovszky egyéni technikáját dicséri. A tükörsima felületű, csak egy-két csúcsfénynél megvastagodó festékréteg alatt alig látható erezetként futnak a ceruzával megrajzolt vonalak és mustrák. Ezeket írja felül a buja test – Rubens elomló ecsetvonásait idéző – körvonalnélkülisége, ami a vörös szépséget szinte eggyé varázsolja a háttérrel.
Erotika a múzeumban
Karlovszky „szabados” témaválasztása nem volt társtalan a korban. A libertinus Zichy Mihály – orosz arisztokratáknak készített – pornográf fantáziái mellett a fülled századforduló több, grafikus vénájú képviselője is elkalandozott az erotika területére, Tichy Gyulától Margittay Tihamérig, de a 20. század elejének nagy mestereitől is ismerünk explicit ábrázolásokat, elég ha Szőnyi István kompozícióra vagy Derkovits Gyula sokáig elhallgatott „botrányos” sorozatára gondolunk. Ebben a gazdag tárgyegyüttesben találja meg helyét Karlovszky Bertalan most vizsgált alkotása is. A két világháború közötti konzervativizmus és a szocialista prüdéria teljesen eltüntette ezeket az alkotásokat a kiállításjárók szeme elől. Bár saját korukban több modern mester is szembesült a megbotránkoztatott közvélemény haragjával (Schiele, Klimt stb.), ma már ezek az alkotások külön polcon szerepelnek a művészet történetében (a magyar művek is), exkluzív díszalbumok és dedikált múzeumok ünneplik sajátos érzékenységüket. Nem véletlen szerepelt Karlovszky-képe több rangos kiállításon is a rendszerváltás óta.