A Barbizoni erdő című kép után, mely a Kieselbach Galéria 2004-es tavaszi árverésén szerepelt, ismét felbukkant egy mindeddig ismeretlen, kiváló kvalitású Paál László festmény. A művész 1880-ban megrendezett hagyatéki árverése óta ez a mű is francia magángyűjteményben lappangott, s az eltelt évtizedek alatt sem Lázár Béla, sem Bényi László nem akadt a nyomára. A festmény most, elkészülte után több mint százharminc évvel kerül először nyilvános kiállításra.
Elveszettnek hitt képek váratlan előkerülése még hosszú ideig izgalomban fogja tartani a magyar művészetkedvelő közönséget. Az elmúlt évszázad drámai fordulatokban gazdag történelme - a művészek sorozatos emigrációja, a mecenatúra és a műkereskedelem fejletlensége okán - hozzájárult ahhoz, hogy számos jelentős magyar műalkotás került külföldre, s tűnt el a művészettörténészek látóköréből. Paál László egyike azoknak az alkotóknak, akiknek életművét a Magyarországtól távol, főként Franciaországban felbukkanó, mindeddig ismeretlen alkotások tovább bővíthetik.
A festő monográfusai, elsősorban a feledés homályát eloszlató, s művek tucatjait felkutató Lázár Béla, valamint Bényi László ugyan jelentős munkát végeztek a források és művek felderítése érdekében, mégis - mint a most előkerült festmény is bizonyítja - a mai napig számos kiemelkedő kép lappanghat világszerte. A Hotel Drouot 1880-as hagyatéki árverésén 65 Paál László művet bocsátottak aukcióra, melyből Bényi László 1983-as monográfiája csupán 19-et tudott ismert alkotásokkal azonosítani. A katalógus címei alapján húsz mű készült a festő hollandiai utazása alatt, melyek közül Bényi összesen négy hollétét ismerte. A most vizsgált alkotás szintén ezt a rövid, ám Paál László művészi fejlődésében sorsdöntő periódust reprezentálja.
A Vihar után című kép bár nincsen datálva, elkészültének ideje - stiláris jellegzetességei, s témája alapján - viszonylag pontosan meghatározható. Paál László 1870-es hollandiai tanulmányútján szakadt el teljesen a bécsi Akadémia száraz, rajzos természetmásolásától, s alakította ki intim tájszemléletét, nagyvonalú, összefoglaló festésmódját. Fejlődésének fontos állomása, stílusformáló élménye volt egy 1869-es müncheni kiállítás, ahol először szembesült Courbet és a barbizoni festőnemzedék, Théodore Rousseau, Dupré, Millet, Corot, és Daubigny műveivel. A klasszikus, akadémiai szabályokká merevedő kompozíciós elvek helyett friss, élő természetet látott a képeken, heroikus, antik romokkal telehalmozott színpad helyett intim hangulatot árasztó, elmélyülésre, kontemplációra sarkalló tájakat. Olyan részletek váltak a művészek kedvelt témájává, melyeket mindaddig méltatlannak tartottak a megörökítésre: egyszerű kertek, csendes tisztások, magányos facsoportok, vidéki, elhagyott házak.
A Münchenben tapasztaltak megérlelték Paál Lászlóban az Akadémiával való szakítás gondolatát. Bécsben megismert művészbarátjával, Eugen Jettellel Hollandiába indult. Bejárták Amszterdam, Hága és Harlem múzeumait, megcsodálták Vermeer, Frans Hals és Rembrandt alkotásait, s a 17. század nagy holland tájfestő nemzedékének remekműveit. Egy kis faluban, Beilenben telepedtek meg, itt töltötték 1870 nyárutóját és őszét, s a következő év hasonló időszakát is.
Paál László festészetének igazi karaktere itt bontakozott ki. Elvetette a bécsi Akadémia rajzosabb stílusát, kolorisztikus hajlamai felerősödtek, széles ecsetvonásokkal, foltokban kezdte felépíteni képeit. A párás levegőjű atmoszféra, a helyi színek tompa teltsége, s persze a 17. századi holland tájfestészet nagyjainak - Ruysdaelnak és Jan van Goyennek - munkái a részletező felfogás helyett az egyszerű motívumok nagy egységben való megragadása felé terelték. A holland táj szélesen elterülő, stabilitást, nyugodt eseménytelenséget sugárzó karaktere az itt készült képek kompozíciós alapvonásaiban is tükröződik. A festmények fekvő, sokszor elnyújtott téglalapját az alacsony horizont osztja ketté. A kép domináns eleme - esetünkben a facsoport - a középpontba kerül. Miközben a szerkezet és a témaválasztás végtelenül egyszerű, a felület mégis örvénylően mozgalmas, az izgatott ecsetjárás vizuális történettel tölti meg a látványt. A Beilenben megszületett képeken tűnt fel először az, ami a későbbi, Barbizonban festett műveken mindent háttérbe szorító jellegzetességgé vált. Paál László festményeinek igazi témája maga a festés: az ecset járása, a vibráló foltok ritmusa, az alkotó kéz artisztikus mozdulata leválik az ábrázolt látványról és önálló életet él, külön minőséget képvisel. A Vihar után című kép már ezt az utat mutatja, azt a festői erényt illusztrálja, melyben Paál László nemcsak magyar, de francia kortársai fölé is emelkedik.
A Vihar után című kép is bizonyítja, hogy Paál a beileni időszakban az égbolt semleges, testetlen közegére koncentrál a legjobban, a finom atmoszférikus hatások megörökítése áll érdeklődésének középpontjában. Festményein az ég az, mely a táj hangulatát adja, s mely a művész lelki rezdüléseit közvetíti. Az ég, "mely tele van mély, átlátszó, vibráló levegővel, melyben sötét ködöknek, fénynek, árnyéknak és párának gyenge, fátyolozott nyomai hullanak." Képünkön a viharfelhők alól előbukó fény hátulról világítja meg a középtér facsoportját, melynek sötét - a barnák, vörösek és zöldek gazdag együtteséből megformált - sziluettje élesen elválik az alumíniumszínű égbolt szürkés kékjétől. A horizont felett húzódó, fénnyel telített vékony sáv élesen elválasztja a nedves zöldbe burkolt földet a súlyos tömegként kavargó égbolttól. Paál azt a mindannyiunk által számtalanszor megélt, de mindig újra és újra megcsodált pillanatot ábrázolja, mikor a felhőkkel borított ég alá beszökő napsugarak csengően tiszta atmoszférát varázsolnak, telt színekkel, élesen metszett körvonalakkal ruházva fel a látvány elemeit.
Minden ismeretlen, lappangó vagy elveszettnek hitt remekmű előbukkanása rendkívüli öröm. A kevés alkotást számláló életműveknél, mint amilyen Paál Lászlóé, mindez együtt jár a felfedezés izgalmával, a kitáguló ismeretek okozta élménnyel. A Vihar után című festmény nem "csupán" egy kitűnő, múzeumi rangú műalkotás, de egyike annak az alig fél tucat képnek, melyek Paál László kulcsfontosságú, hollandiai korszakát reprezentálják.
Molnos Péter