Bécsi akadémiai évei után 1859. augusztusában Székely Bertalan festészeti ismereteit elmélyítendő már kész programmal érkezik Münchenbe. Feladatának egy olyan magyar történetei képciklus megfestését tekinti, mely az irodalomban "egy nemzeti mítosz" megteremtésével egyenértékű. Az 1857 óta vázlatok során érlelődő "II. Lajos holttestének feltalálása" című képét 1860-ra el is készíti, 1861-ben a Pesti Műegylet tárlatán ki is állítja, nagy sikerrel. Egy 1860-ban írott levelében nyílván ezért nem szerepel tervezett témái - Dobozi, Egri nők, Zrínyi - között. Ezeket a monumentális vásznait számos előtanulmány után sorra meg is festi. (Dobozi, 1861, o. v. 133x155 cm; Egri nők, 1867, o. v. 227,5x175 cm; Zrínyi kirohanása, 1884. o .v. 197x350 cm). E sorozathoz számolhatjuk még a Mohácsi csatát 1862-ből (o. v. 174,5x285 cm) és a Thököly Imre búcsúját 1873-ból (o. v. 159x222cm). Keletkezési idejük ugyan elég távoli, mégis van kapcsolódási pontjuk. Mindegyik a nemzeti függetlenségért való hősies önfeláldozást példázza.
Az V. László és Cillei témaválasztása különös és egyedi, nem csak Székely Bertalan életművén belül, de a XIX. század egészének históriai festészetében is. A Hunyadi család tragikus és dicsőséges eseményekben bővelkedő története a reformkor óta a festészet kedvelt témája, csak úgy mint a dráma és vers irodalomnak. Különösen V.László csalárd viselkedése és annak következménye, Hunyadi László méltatlan kivégzése, Mátyás fogságra vetése foglalkoztatta a szerzőket. Vörösmarty Mihály 1844-ben egy tervezett trilógia első részeként megírja a Czillei és a Hunyadiakat, de előadására nem került sor. Viszont még ugyanebben az évben Tóth Lőrinc drámája nyomán Egressy Béni librettójával megszületik első nemzeti operánk, Erkel Ferenc Hunyadi Lászlója. Arany János két nagy hatású költeményben állít emléket a Hunyadiaknak, 1853-ban az V. László, 1854-ben a Mátyás anyja című versben.
A nagyműveltségű Székely Bertalan nyílván ismerte, nemcsak az itt felsorolt legfontosabb, de a többi e tárgykörben született művet is, nem beszélve a festményekről és grafikai lapokról. Őt azonban nem a tizenhét évesen meghalt ifjú király utolsó éveinek gaztettei érdekelték, hanem az odavezető út.
A témaválasztás és a mű megértéséhez elengedhetetlen a XV. század második harmadának felidézése. 1437-ben meghal Luxemburgi Zsigmond magyar és cseh király, német-római császár, aki felesége, Nagy Lajos leánya, Mária királynő révén jutott a magyar trónra. Cillei Borbálával kötött második házasságából született Erzsébet, aki mint az ország örököse társuralkodónak tekintette magát első Habsburg házi királyunk, a már 1439-ben meghalt I. Albert mellett. 1440. február 22.-én született meg fiuk, László, akinek trónöröklése egyáltalán nem volt biztos, hiszen sem az Árpádokhoz, sem az Anjoukhoz semmiféle vérségi kötelék nem fűzte. Hatalomvágyó anyja a Visegrád várából kilopatott koronával azonban megkoronáztatta. Az országlakosok viszont nem kértek sem Erzsébet, sem pedig a királyi rokonság révén óriási hatalomra szert tett Cillei klán uralmából és a lengyel királyt, Ulászlót hívják meg a trónra. A várnai csatában 1444-ben Ulászló elesik, az ország uralkodó nélkül marad.
A rendek elismerik posztumusz László trónigényét és nagykorúságáig Hunyadi Jánost, az országos főkapitányt kormányzóvá választják. Az addig III. Frigyes német-római császár udvarában őrzött Lászlót 1452-ben apai nagybátyja átadja anyai nagybátyjának, Cillei Ulriknak. A koronát azonban magánál tartja III. Frigyes. Hunyadi János lemond a kormányzóságról. A tizenkét éves gyermek király trónra lép, de csak 1456 nagyböjtjében jön Budára a tényleges hatalmat gyakorló, s a már addig is valóságos uralkodóként viselkedő Cilleivel. A nándorfehérvári győzelem után rövidesen meghal Hunyadi János (1456. aug. 11.) Az immár országos főkapitánnyá is kinevezett Cillei úgy érezi, hogy itt az alkalom az egyeduralom megszerzésére. 1456 októberében futaki országgyűlésre 4000 keresztesnek álcázott zsoldossal jelent meg. Innen indult a királlyal Nándorfehérvárra, hogy Hunyadi Lászlót a vár átadására kényszerítse. Hunyadi azonban csak a királynak és Cilleinek engedett bebocsátást a várba, a kíséretnek nem. Itt került sor november 9-én arra a szóváltásra, majd a László elleni orvtámadásra, melynek során a Hunyadi segítségére érkező hívek Cilleit megölték. A király mentességet ígér a Hunyadi fiuknak, de álnokul Budára csalván őket, 1457. március 17-én lefejeztette Lászlót, Mátyást pedig fogságra vetve magával vitte Bécsbe, majd Prágába., ahol 1457. november 23.-án esküvőjére készülve bubópestisben meghalt.
Székely Bertalan festményének helyszíne a budai királyi palota. Ideje 1456 februárja és októbere közötti hónapok. Az élet úgy folyt itt is, mint korábban Bécsben. A későbbi II. Pius pápa, a híres olasz humanista, III. Frigyes titkára Aeneas Sylvius Piccolomini szemléletesen ábrázolja ezt az életvitelt. "Fényes ebéd, nehéz austriai borokkal, hárfás lányok, énekesnék; a' kik kegyét keresik, gyalázzák Fridriket, /III. Frigyest/ dicsérik a királyt, magasztalják Czilley Ulrik nagy tetteit." (a teljes idézet Sinkó i.m. 317.) Egy serdülő ifjú hogy is tanulhatott volna meg így felelősen országos ügyekben dönteni. Rábízta magát hataloméhes nagybátyjára, ki a saját érdekei szerint mozgatta őt. Uralkodóként is kiszolgáltatott volt. Mi más válhatott belőle két nagybátyja ambíciói között vergődve, mint a "színlelés nagymestere", ahogy Aeneas Sylvius nevezi. Székely Bertalan hitelesen érzékelteti a borgőzős, érzéki hangulatot a mély vörösök tónusaival és felcsillanó zöldjeivel. A bajadérok tánca helyett az ifjú király merengve néz a semmibe egy aláírásra váró okirat fölött. Az udvari bohóc kívülállóként ül az előtérben. A képet egyetlen személy, Cillei Ulrik uralja. Hatalma teljes tudatában, rendíthetetlen biztonsággal ül a címerekkel díszített baldachin alatt. Ha László fején nem lenne korona, azt hihetnénk, ő a király. E dicstelen kor ellenpontjaként a terem jobboldali falán, a táncoló lányok felett jelenik meg a király galéria - Szt. István, Szt, László és Könyves Kálmán jól azonosítható alakjával a régmúlt, s mára elveszett dicsőséget hirdetve.
Székely Bertalant egy alig tenyérnyi vázlata szerint (MNG ltsz. G 1915-1256) 1861 óta, majd tíz évig foglalkoztatta a téma, míg 1870-ben benyújtotta a történeti képpályázatra egy vázlatával együtt. Nem a pályázatra megadott témája miatt elutasították a művet, de a következő évben a kormányzat megvásárolta a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Képcsarnoka számára. (V. László neveltetése Czillei Ulrik által, o. v. 122x222 cm j.n. MNG ltsz.: 2717.. az M.N.G. állandó kiállításán)
Az első skiccen és pályázaton bemutatott vázlaton kívűl sok variáció készült. Nem elsősorban a kompozíció alakítása végett, az az első képtervek szerint nem sokat változott, hanem a kép méretarányainak optimális kidolgozására. Eddig tizennégy különböző méretű vázlatra találtam forrást a négyzethez közelítőtől a végleges, nyújtott téglalap formátumig. Vázlatról első említést 1898-ból a Vasárnapi Újságban dr. Esztegár László tollából találunk, s ez a reprodukció mellett találó jellemzését adja a most felbukkant műnek:" Ernsztnek sikerült Székely Bertalan majdnem mindenik történeti tárgyú vázlatát megszereznie. S e vázlatok között igazán nagybecsű darabok találhatók, van közöttük különösen egy, a mely történeti festészetünk egyik legkiválóbb alkotása. Az "V. László" czímű s a Nemzeti Múzeumban őrzött festmény vázlata ez, mely hatásaiban komolyan versenyre kél magával a kész művel. Mintha a tragikai hangulat sokkal természetesebben áradna szét ezen; mintha a világítás titokzatos varázsa itt sokkal hathatósabban ragadna meg bennünket. Ennek a vázlatnak megmentése egymagában méltóvá teszi Ernszt Lajost a legnagyobb elismerésre."
Ernst Lajos 1910-ben a magyar történeti festészetről kiadott munkájában is még csak ezt a példányt említi. "Székely Bertalan, V. László, olajf., Szépművészeti Múzeum; Székely Bertalan, ugyanaz, olajf." Nem lehet kétségünk, hogy a most felbukkanó 3 cm eltéréssel azonos méretű műről van szó. Ernst ugyanis a megjegyzés rovatban mindig közli, ha vázlatról van szó. Mikor és miért vált meg gyűjteménye e fontos darabjától, Szerb Antal terminus technikusát idézve, a históriai realizmus e remek példányától, nem tudjuk. Feltehetően súlyosbodó anyagi gondjai miatt a húszas évek végén, kisebb vázlatokkal kárpótolva magát. 1932-ben a Nemzeti Múzeumban rendezett kiállításon három, az 1939-es hagyatéki aukción négy vázlat szerepelt, amelyből egyet a Fővárosi Képtár vásárolt meg (M.N.G. F.K. 4502).
Székely Bertalannál gyakran előfordul, hogy egy-egy képét még egy példányban megfestette. (Bakó i.m. 32.) Utoljára Székely Bertalan 1999-ben rendezett kiállításán találtunk erre példát, az Apáca című művét, az M.N.G. tulajdonában lévő festőileg nagyvonalúbb és egy magántulajdonban lévő cizelláltabb, de a kompzíciót tekintve teljesen megegyező vásznat. Esetünkben fordított a helyzet, a részletgazdagabb van múzeumban, s a nagyvonalúbb magánkézben.
Csernitzky Mária