Minden egyes aukció kettős izgalommal jár: nem csupán egyes kiemelkedő művek váratlan felbukkanása, de a vak véletlen - és persze az anyag összeállítójának akarata - által létrejövő alkalmi kollekció együttes képe is figyelmet érdemel. E mostani válogatásban - talán csupán a sors szeszélye, talán a trendek ereje révén - ritka intenzitással, eddig nem tapasztalt hangsúllyal szerepel a tízes, húszas évek magyar avantgarde-ja. A korai Szobotka festmények reveláló erejű felbukkanása mellett Bortnyik és Kassák is fontos művel szerepel, s a most vizsgált alkotás szintén a korszak progresszív irányzatainak egyik kiemelkedő reprezentánsa.
Uitz Béla Ülő nő című képe a magyar aktivizmus legelső vonalából tudósít, az irányzat vezető mesterének múzeumi rangú alkotása. Datálása szerint 1918-ban született: kiérlelt, magabiztos technikájával és stílusával az életmű gerincét alkotó tusfestmények tökéletes illusztrációja.
Uitz pályája - hasonlóan a már említett Szobotkáéhoz - a budapesti Iparművészeti Iskola freskószakán kezdődött 1907-ben. A következő évben már a Képzőművészeti Főiskolán tanult Balló Ede, majd Ferenczy Károly korrektúrája alatt. 1912-től az epreskerti esti szabadiskolában dolgozott, egy olyan közösség tagjaként, mely a modern magyar festészet megteremtésében kulcsszerepet játszott. Kmetty, Nemes Lampérth, Dobrovits Péter és Erős Andor társaságában kezdetben a nagybányai piktúra, majd Cézanne szerkezetes stílusa lelkesítette.
Barátaival, elsősorban a stílusára nagy hatást gyakorló Nemes Lampérthal és Kmetty Jánossal, a Szépművészeti Múzeum könyvtárában tanulmányozták Greco és Velazquez műveit, és természetesen a kortárs külföldi művészeti folyóiratok aktuális beszámolóit. Kassák Lajos Az izmusok történetében a következő szavakkal jellemezte ezt a fiatal művészközösséget: "Ezek a festők voltak a magyar "vadak", akik ki akartak törni a "ketrecből": a kubizmus felé igyekeztek, de az expresszionizmus eltérítette eredeti céljuktól. A fiatal magyar csoport mindamellett éppen úgy áttörte a magyar tradíciókat, mint francia társaik a művészet párizsi korlátait." Uitz látókörét, irodalmi és filozófiai műveltségét kitágította Kassák Lajos mindennapos közelsége, kinek testvérével - műveinek állandó modelljével - 1912 decemberében házasságot kötött. A következő években az aktivista mozgalom folyóiratai,
A Tett és a Ma sorozatosan közli műveit, sőt első bemutatkozásán a világhírű gyűjtő, Nemes Marcell szinte minden kiállított munkáját megveszi. Formálódó stílusára a kubizmus logikus, racionális rendező elvei és az expresszionizmus impulzív, érzelemteli dinamizmusa egyaránt hatott. Egyfajta racionalizált fanatizmus jellemzi műveit: vágy a két irányzat szintézisének megteremtésére.
Az oeuvre mennyiségi és minőségi gerincét adják azok a tusfestmények, melyek legjobbjai az 1916 és 1919 közötti időszakban születtek. A letörölhetetlen, utólagos javítást lehetetlenné tevő tusfestés - nagy felkészültséget igénylő - műfaja jól illeszkedett Uitz dinamikus alkatához. A technikából fakadó jellegzetességek, az összefoglaló vonal sommázó, stilizáló ereje, a sötét foltok és a papír világító, tompítatlan fehérje közötti drámai ütközés hangsúlyozott plaszticitást és kivételes erejű monumentalitást eredményeztek. Uitz, tanuló évei során, többek között az állandó pénzhiány miatt, szinte csak szénrajzokat készített, így tökéletesen birtokában volt a fény-árnyék modellálás redukált, grafikus módszereivel. Hagyományos értelemben vett festői munkásága szinte eltűnik az alapvetően rajzi elemeken nyugvó alkotásai mellett. Monográfusa, Bajkay Éva szerint: Uitz "valójában grafikus volt és maradt egész életében. Igen csekély számú - összesen 26 - olajképet festett."
Alakos kompozícióinak többsége - mint vizsgált képünk is - valami távoli kapcsolatban állnak a reneszánsz méltóságteljes, fenséges Madonnáival, s ezáltal rokoníthatók a tízes évek végén általános európai tendenciaként jelentkező újklasszicista vonulattal. Az Ülő nő körívekből felépülő - a megfeszített íj pillanatszerű nyugalmát sugárzó - domború részletformáit a kínai tus feketéje és a diófapác meleg barnája modellálja. Az egymásnak feszülő vonalak és foltok egy mindent magához vonzó kompozíciós mag felé gravitálnak, örvénylő dinamizmust teremtve a képen. A geometriai középpontban felfénylő világos háromszög, mint egy távoli fényfolt az alagút túlsó végén, jelöli ki az erővonalakat magába szippantó centrumot.
Hevesy Iván, a korszak jelentős művészettörténésze és kritikusa lelkesült szavakkal értékelte Uitz 1922-es kiállítását: "
ezek a tusképek teljes és tökéletes színes festmények. Még mindig forrongásban, de már nagyszerű, látható eredményekkel jelenik meg benne az ide vezető utak célja.
kis modellek, szegény varrólányok oly monumentális erővel ülnek, mintha egy keleti vagy középkori festő festette volna őket komoly, hatalmas istennőkké.
Ez a színes tusképsorozat a modern festés legszebb eredményei közé tartozik. Monumentális, hatalmas víziók ezek, amelyeken minden szinte emberfölöttivé, a realitásokon túlhatalmasodóvá növekedik."
Molnos Péter