KIÁLLÍTVA
Farkas István festőművész kiállítása. Tamás Galéria, 1941.
Farkas István gyűjteményes kiállítása. Nemzeti Szalon, 1947.
Farkas István gyűjteményes kiállítása. Székesfehérvár, István király Múzeum, 1969.
Farkas István gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1978.
Farkas István festőművész gyűjteményes kiállítása. Budapesti Történeti Múzeum, 2005.
REPRODUKÁLVA
Farkas István festőművész kiállítása. Tamás Galéria, 1941. Katalógus.
Pataky Dénes: Farkas István. Budapest, 1970.
Budapest, 1978/7. 27.l.
Farkas István gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1978. Katalógus.
S. Nagy Katalin: Farkas István. Budapest, 1979.
Kernács Gabriella: Farkas István. Budapest, 1980.
IRODALOM
Salmon, André: Étienne Farkas. Párizs, 1935.
Nyilas-Kolb Jenő: Farkas István. Budapest, 1935.
Pataky Dénes: Farkas István. Budapest, 1970.
S. Nagy Katalin: Farkas István. Budapest, 1979.
Kernács Gabriella: Farkas István. Budapest, 1980.
S. Nagy Katalin: Farkas István. Budapest, 1994.
Farkas István festőművész gyűjteményes kiállítása. Budapesti Történeti Múzeum, 2005. Katalógus.
"Megnyíltak a kaotikus mélységek a társadalom és a tudat szépen elrendezett felszíne alatt. Soha sötétebb és vészesebb izgalmak nem csalogatták a költői és művészi képzeletet.
Az újabb magyar művészetben Farkas István képei viselik legerősebb nyomát ennek az alvilági igézettségnek. A messzi, messzi emlékezés és az álom különös ötvözete ölt bennük alakot. Köznapi valóságra emlékeztető dolgokat látunk, de a megjelenítés fantasztikus, lélekmeresztő módján. Egyik-másik festményén mintha pusztító szélvész tarolta volna végig a csupaszra a látóhatárt. Kísérteties, lakatlan házak, elárvult fák merednek az űrbe. A földön céltalan utak kanyarognak. Az alakok sem igen találják helyüket. Inkább hazajáró lelkek, nem erről a világról való bizarr és ijesztő fantomok, semmint hús-vér emberek. Amerre járnak-kelnek, ahol ülnek vagy állnak, megjelenésük mindenütt valami kárhozatos, lappangó végzetet éreztet.
Az ábrázolás merészen eltér a megszokott, érzékletes látszattól. A távlatot kiforgatja természetes eresztékeiből, az arányokkal önkényesen bánik. De ezekben a "természetellenes" külsőségekben tudatos rendszer, sokrétű, határozott térszerkezet és következetes kifejező célzat rejlik. A képek az ábrázoláson túl jeleznek is valamit. Ebben a "kettős optikában" pattanásig feszül a szellem fölcsigázott, látnoki ereje. A távlati keretek félrecsúszása, szétfeszítése mély lelki háttereket sejtet.
A fogalmazás tárgyi képzetek nélkül való színkombinációkból indul ki. Ez az elvont színképlet fokozatosan alakul érzelmi jellegével, hangulatával egybevágó ábrázolássá és irodalmi eszközök nélkül is drámai történést sejtet. Farkas István alakító módja határozottan cselekvő szellemű. Az érzékfölötti tartalom legmélyebb rejtelmeit is "előhívja", festőileg tisztán, láthatóan tagolja.
Ez a tiszta festői stílus a művész újabb képein rendkívül érzékeny és differenciált szépségekkel gyarapodott. Farkas István, aki sokáig csak temperában dolgozott, az utóbbi években áttért az olajfestésre. Képein ennek a lágyabb, simulékonyabb anyagnak a révén levegősebbé vált a tér és áthatóbbá, ragyogóbbá, selymesebbé a fény. De ezek a gyöngédebb és dúsabb festői értékek sem veszik élét a látomás feszült éberségének, kegyetlen elszántságának."
Kállai Ernő, a 20. század első felének egyik legjelentősebb magyar művészetkritikusa e gondolatokkal vezette be Farkas István 1941-es kiállításának katalógusát. A Tamás Galériában megrendezett, mindössze tizenegy olajképet és kilenc akvarellt felvonultató tárlaton láthatta először a közönség a most aukcióra kerülő, Történt valami? című festményt. A katalógusban is reprodukált alkotás Farkas István utolsó alkotói periódusának egyik legjelentősebb darabja, mely azon túl, hogy magán viseli a művész jellegzetes stílusjegyeit, festőiségével, a felület szokatlanul gazdag és érzéki megmunkálásával ki is emelkedik a művek sorából.
A sejtelmes hangulatot árasztó színpadon most is a jellegzetes szereplők vonulnak fel: a háttérben feloldódó ház előtt egy nő és egy férfi álomszerű, áttetsző alakja tűnik fel, az előtér hangsúlyos motívumaként megjelenő ovális asztalon virágcsokor áll üvegvázában. A kép jobb oldalán a lemenő nap sárga fénye göcsörtös fa száraz ágait világítja meg. Az ábrázolt jelenet nem csupán a darabos, összefoglaló formálás, a részleteket elhagyó foltszerű látásmód miatt emelkedik el a konkrét látvány pillanatszerűségétől: Farkas a felület alakításával is átlép a látványvilág tünékeny burkán. A márvány simaságúra polírozott alapra lehelet vékonyan kerültek fel a színek, melyekben jellegzetes, a fa erezetéhez hasonlatos nyomot hagyott az ecset lendületes, néhol hangsúlyosan megtörő mozgása. Az ábrázolt felületek áttetszőek, transzparensek, nem plasztikus testeket fednek, hanem szinte feloldódnak a térben. Az ecset a kép egy-egy pontján, így a virágok foltjainál legyezőszerűen terítette szét a festéket, az életműben szokatlanul érzéki, már-már franciásan könnyed festői részlettel gazdagítva a kép faktúráját.
A Történt valami? című alkotás Farkas István legjelentősebb képeihez hasonlóan a sejtetés, a kérdés, a szorongató kétely eszközével ragadja meg a nézőt, nem a valóság egy részletét akarja megmutatni, hanem katartikus belső utazásra csábít. Éppen ebben áll páratlan ereje: csak kérdéseket látunk, az igazi válaszokra minden néző maga talál rá, egy hosszú, tisztító erejű belső út végén.
Molnos Péter