Irodalom:
Szabó Júlia: Egry József kiállítás Keszthelyen. Művészet, 1962/10., 40–42.
Egry József kiállítása. Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Tihany, 1966.
Egry József (1883–1951) emlékkiállítása. Szerk.: Szíj Béla, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1971.
Rácz István: Egry József Olaszországban. 1929–30. Művészet, 1971/3., 9–12.
Egry breviárium. Szerk.: Éri István, Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém, 1973.
Láncz Sándor: Egry József. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1980.
Egry József arcképe. Egry József írásai. Írások Egry Józsefről. Szerk.: Fodor András, Európa – Magyar Helikon, Budapest, 1980.
Láncz Sándor: Egry József. Budapest, Gondolat, 1994.
Takács Gábor: Műgyűjtők Magyarországon a 18. század végétől a 21. század elejéig. Kieselbach Galéria, Budapest, 2012.
Molnos Péter: Megtalált képek. Felfedezések és meglepetések az elmúlt 20 év műkereskedelméből. Kieselbach Galéria, Budapest, 2024.
Tüzesen izzó főmű
Ilyen tökéletes állapotban megőrződött, az olajpasztell eredeti izzását átmentő főművet alig ismerünk a fény nagy varázslójától, Egry Józseftől. Az égbolton misztikus színjáték bontakozik ki, a mediterrán nap fehér sugarakkal ragyogja be a szicíliai városkát, Taorminát. A fénynyalábok nyomán a meredek dombok meleg terrakottavörössé válnak, az árnyékos részek pedig hideg kékbe öltöznek. Középen magasodik a sziklás tengerparti városka egyik hegycsúcsa, feltehetően épp a Monte Tauro, amelynek a déli oldalán (a túloldalon) fekszik a csúcsba bevájt ókori római színház félkaréjos nézőtere. Egryt a dombokat benépesítő Földközi-tengeri kultúrtáj bukolikus szépsége ragadta magával: az ókori gyökerű olasz kisváros egymásra halmozott épületei, a meredek hegyoldalakon kígyózó szerpentinutak, a gyümölcsöktől roskadozó fák és a nagy levelű kaktuszok. Ehhez a fénnyel átjárt mediterrán látványhoz saját emblematikus eszköztárát társította, a vörös és kék olajpasztell, valamint a papír (és a fedőfehér) vakító fehérségére épített színtriumvirátust. A vonalak áttört szerkezetén ki-be áramlik a formaképző akarat, a néző szeme ugrál a rafináltan szerkesztett kompozíción, az egymás mellé rendezett, árnyékba boruló vagy megvilágított motívumok kifogyhatatlanul gazdag, mégis kiegyensúlyozott rendszerén.
A festmény kivételes főműve az Egry-életműnek. Mivel a 20. század során egy elzárt pécsi magángyűjteményben őrizték, több mint fél évszázada nem szerepelt együtt a többi kiemelt alkotással. Reprodukcióról viszont jól ismerték a hazai műértők, hiszen már a festő első monográfiájában is szerepelt 1932-ben, onnantól kezdve pedig az összes jelentős Egry-albumban ott találjuk. A festő legnagyobb monográfusa, Láncz Sándor a szintén múzeumi kvalitású, legendás kulcsművek között reprodukálta színes táblákon, a Szivárvány II. (1927, magántulajdon), a Keresztelő Szent János (1930, Magyar Nemzeti Galéria) és az Aranyhíd (1935 körül, Magyar Nemzeti Galéria) társaságában. Felbukkanása kivételes alkalom, hiszen hasonló kvalitású, nagy méretű Egry-alkotás csak nagyon ritkán szerepel a műkereskedelemben.
Műgyűjtők főműve
Nem hiába nevezték Egry Józsefet a „Balaton festőjének”, bármeddig tudott gyönyörködni a badacsonyi panorámában. De megviselt szervezete, beteg tüdeje nem engedte, hogy örökké ott időzzön, így „kénytelen” volt ellátogatni azokra a tájakra, ahová mások boldog turistaként jutnak el. Egyik legfontosabb mecénása és gyűjtője, Cseh-Szombathy László javasolta a betegeskedő festőnek a több hónapos mediterrán utat. Az 1930-as szicíliai tartózkodás költségeit barátai, a körülötte formálódó szűk rajongói csoport tagjai adták össze, mintegy előlegként a Taorminában és Palermóban készülő képekre. Egry a taorminai két hónap első heteit fent a hegyen, a város központjában álló Hotel Neumachiében töltötte feleségével. A közelben feküdtek a görög színház romjai: ez a 19. századi festők számára a világ egyik legkivételesebb panorámájának számított, a magyar művészettörténet számára pedig Csontváry Kosztka Tivadar tette halhatatlanná. Egryt nem az ókori teátrum, hanem a környező táj ihlette meg, mert – ahogy írta – „hegyen-völgyön úgy díszlenek a kertek és a szőlők, mint a pannóniai Badacsonyban – ez idézi fel leginkább a hazai táj hangulatát.”
Egry egyik nagy gyűjtője, Rácz István 1971-es tanulmányában részletekbe menően elemezte – írott források alapján –a festő taorminai időszakát: „Elsősorban a Mediterraneum természeti pompája, délszaki, buja, színes flórája, a pálmák, ciprusok, pineák, kaktuszok – amelyeknek vöröses sárgára érett termését együtt árulják a többi déligyümölccsel –, a Jón-tenger áttetsző ultramarin kékje és zöldje, a távoli Etna hatalmas tömege, talán tüze is és mindenekelőtt a fény fogja meg. Említést sem tesz a töméntelen kultúrtörténeti kincsről, amelyet Taorminában és egész Szicíliában lépten-nyomon láthatott. Csontváry Kosztka Tivadar itt találja meg az egyik »nagy motívumot« a Teatro Antico romjaiban, másokat nosztalgikus érzésekkel töltenek el a messinai fárosz alapjai (rajta felirat: Vos et ipsam civitatem benedicimus), a görög templomok lenyűgöző maradványai Segestától Siracusáig, Nápolytól délre Paestumban, vagy a palermói és monrealei mozaikok. Egry minderről hallgat. Őt itt is a természet érdekli elsősorban, nem pedig a kultúrtörténeti emlékek. Egry számára az az érdekes, amit az ember nem érintette természet, ez az el nem pusztuló ősforrás varázsol elő. Impressziói közül csak a festői világának megfelelőket emeli ki – éppúgy, mint a Balaton mellett –, és ezektől jottányit sem térítik el az emberkéz alkotta csodák. Tetszik neki Szicília – decemberben-januárban az idő itt általában kedvező –, de nem beszél nagyobb elragadtatással a grandiózus szicíliai tájakról sem, mint a Balatonról.”
A legendás gyűjtővé váló Rácz maga mesélte el, hogy először a most vizsgált képet birtokló dr. Halász Mihály pécsi otthonában látott valódi műgyűjteményt a második világháború éveiben: „Ez volt az első gyűjtemény, amelyet életemben láttam és Halász Miska híres lemezestjein oly sokszor megcsodáltam. Számomra elérhetetlen álomnak tűnt ilyen harmóniák közt élni, elképzelni sem tudtam, hogy hasonló képeket én is szerezhetnék. Csak mintegy tíz év múlva, 1953-ban kezdtem gyűjteni, de az Egry-képek varázsa, úgy, ahogy először láttam őket, ma is elevenen él emlékeimben.” Halász Egry lelkes támogatójától és monográfusától, Oltványi-Ártinger Imrétől szerezte meg Egry-kollekciója betetőzéseként a most vizsgált Taorminát.
Badacsony visszfényei
Láncz Sándor, Egry monográfusa részletesen elemezte a festmény: „A Taormina I.-en (XLII. kép) a hely valóságos kúpja uralkodik a kép középen. A fény-árnyék hatás a képet nagyjából két egyenlő részre osztja. Az erős kékek – a megszokott párizsi kéknél sötétebbek – végigcsordulnak a hegycsúcsokon; mellettük erősebben jelentkezik a fehér, s különösen felfokozottak a sárgák, melyek szinte ellepik a tájat. A fehérekbe minduntalan belejátszó kékek – a sárgák közt is minduntalan fel-felcsillanva – fokozzák az előbbiek világító értékét.” A most vizsgált kompozíció mellett jól ismert a Kiscelli Múzeumban őrzött Taorminai hegyek közt című „szamaras Taormina”. Láncz összegzése szerint: „Mindkét képen – akárcsak a többi, Taorminában vagy Pompejiben készült alkotáson – a motívum helyi, kötött, a színviláguk azonban – bár színeik felfokozottabbak – a Balaton mellett festett képekével analóg. A képek fő témája a fény, amely eddig is nagy hangsúlyt kapott Egry festészetében, de ez idő után készült képein főszereplővé vált.”
Egry még Itáliába is magával vitte a balatoni fények varázsát, ahogy Szíj Béla írta a Nemzeti Galéria 1971-es nagy katalógusában: „A nap sugarainak özöne vakmerően vágja ketté a mediterrán tájban megjelenő, és éppen ezért keményebben formált taorminai hegyvonulatot. A narancsszínek és az élénk sziénák nagyobb hangsúlyt kapnak, a tagolás, a vonalkezelés észrevehetően erősebb, mint itthoni képein. […] Bárhol jár a művész, mindenütt eredendő ihlető forrásának valóságát viszi magával, s közben a honvágy frázis nélküli szavát hallatja.” A festményben ugyanaz a panteisztikus, metafizikus tájélmény jelenik meg, amelyet Egry a Balatonon is keresett és amelyet így foglalt össze bölcselkedő tanításában: „A művészet a lélek ünnepe. Ünnepi ruhát veszek a lelkemre, ha festek. Ünnepi ruhám világos, tiszta, derűs. Ha magamra öltöm, általa nagyszerű kapcsolatba kerülök az örök és egyedülvaló élettel. Aki pedig az élettel, a nagybetűs Élettel kapcsolatba kerül, nem tehet másként, mint hogy ujjong és mámoros, mert megadatott neki az a csoda, hogy élhet”.