„A római kisvendéglők, a trattoriák világától egyenes út vezetett a szolnoki lacikonyhák élénken gesztikuláló közönségéhez”
Aba-Novák Vilmos 1930. június 4-én, a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként eltöltött másfél esztendő után új, senki máséhoz nem hasonlítható festői stílussal érkezett vissza Budapestre: virtuóz technikával, robbanó színekkel, plakátszerű stilizálással megfestett temperaképei szenzációként hatottak a hazai művészetkedvelő közönség előtt. Ekkor már nemcsak Magyarországon, de a nemzetközi színtéren is felfigyeltek alkotásaira: La Bettola című kompozícióját az 1930-as Velencei Biennálén megvásárolta az olasz állam, hogy Róma egyik legjelentősebb közgyűjteményében, a Galleria d’Arte Modernában helyezze el.
A következő év februárjában elsöprő sikerrel állította ki festményeit és grafikáit az Ernst Múzeumban, a Pátzay Pállal közösen rendezett kiállításán. Ettől kezdve generációja egyik, ha nem a legjelentősebb festőjeként tekintett rá a kritika, a gyűjtők és a nagyközönség egyaránt. Az itt bemutatott művek elsősorban három téma körül csoportosultak: az itáliai táj, az olasz nép élete és a cirkusz világa ihlette meg leginkább a harmincas évei közepén járó festőt. Bár a kiállított művek között még nem találunk erre vonatkozó utalást, szinte bizonyos, hogy ezekben a hónapokban már élénken foglalkoztatta egy új festői tematika kiaknázása. A római kisvendéglők, a számos kompozíción megörökített trattoriák világától egyenes út vezetett a szolnoki vásárok ember- és állatkavalkádjához, a legendás Mérges Giovannitól az alföldi lacikonyhák élénken gesztikuláló közönségéhez.
„Számos korabeli művészeti író és kritikus hasonlította Aba-Novák szolnoki népéletképeit id. Pieter Bruegel világhírű alkotásaihoz”
A most vizsgált alkotás is hamar a néző eszébe juttatja a 16. századi németalföldi mester egyik leghíresebb festményét, a bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzött Parasztlakodalmat. Aba-Novák és Bruegel képét nem csupán a rokon téma, az áradó mesélőkedv, a foltok pergő ritmusa és az epikus tartalom dominanciája köti össze: a kompozíciós megoldások és az ábrázolt motívumok terén is kimutatható a közeli kapcsolat. A bal alsó sarokban mindkét képen kiürült kerámiakancsók sorakoznak, s talán az sem véletlen, hogy éppen itt kapott helyet egy-egy olyan figura, aki éppen sört önt a vendégek korsóiba. Bruegel „főhőse” egy hatalmas cserépedényből, míg Aba-Novák robusztus kocsmárosa egy megcsapolt hordóból méri ki az aranysárga fényben ragyogó italt. Mindkét festő fontosnak tartotta, hogy egy-egy gyermekalakot is elhelyezzen a képen: a Szolnoki lacikonyhán a világító fehér ingbe öltözött kisfiú alakja élesen villan fel a sárga kendős parasztasszony sötét szoknyája előtt, míg Bruegel szintén a festmény leghangsúlyosabb részén, a kompozíció előterében szerepeltet egy hatalmas vörös sapkával is kiemelt kisfiút. Négy évszázadnyi a távolság, mégis közeli rokonságot eredményez a hasonló művészi karakter a téma, a motívumok és a formai megoldások terén is.
„Féktelen erővel csattannak fel az élénk vörös, kék és citromsárga motívumok”
Aba-Novák jó érzékkel talált rá az alföldi vásárok zsibongó forgatagára: a nagyvárosi büfék és bisztrók ősei, a vendégektől nyüzsgő lacikonyhák kimeríthetetlen változatossággal ontották a jellegzetes népi karaktereket. A most vizsgált vásári jelenet sem más, mint emberekkel, gesztusokkal, színekkel és foltokkal telezsúfolt színpad, amelynek minden egyes szereplője köré történetet kanyarít a néző képzelete.
Aba-Novák az itáliai tanulmányút során, a temperára való áttéréssel párhuzamosan kísérletezte ki képeinek egyéni ízű koloritját, a szürke, fekete és barna alapszövetbe illesztett expresszív erejű foltok rafinált kombinációját. Felismerte, hogy a színek erejét azzal tudja szinte a végletekig fokozni, hogy sötét környezetbe ágyazva villantja fel őket. Képünkön is jól megfigyelhető, milyen féktelen erővel csattannak fel az élénk vörös, kék és citromsárga motívumok. Miközben nagy, tagolatlan színmezőkből és pengével az alapozásig visszakapart fehér foltokból formálja alakjait, néhol csaknem egy ötvös precizitásával és finomságával, páratlan virtuozitással rajzol a felületre hajszálvékony ecsetjével. Az így „odavetett”, cikkanó vonalak gyakran elszakadnak a körülölelt formától, ezzel is fokozva a kép modern hangvételét és a kompozíció levegős, üde frissességét.
„A festőállványtól balra, a földre helyezve pihen a most elemzett Szolnoki lacikonyha”
A magyar festők többségével ellentétben Aba-Novák Vilmosról szerencsésen fennmaradt néhány izgalmas fénykép és két filmrészlet is, amelyek munka közben, műterme kulisszái között mutatják be a „barbár zsenit” és frissen befejezett vagy éppen munkában lévő alkotásait. E kivételes értékű dokumentumok sorából is kiemelkedik egy kitűnő minőségű, a festő szolnoki műtermében született felvétel. A kép – a rajta feltűnő művek tanúsága szerint – 1934 őszén készült: az elmúlt pár hónap, egy inspiráló szolnoki nyár művészi termése szinte komplett kamarakiállításként hat a művész robusztus alakja körül. A festőállványon az esztendő egyik főműve, az 1935-ben New Yorkban kiállított és eladott, de a közelmúltban hazakerült és elárverezett Galambdúcok pihen, amelynek utolsó ecsetvonásai éppen a fénykép készítésének perceiben kerülhettek a felületre. A műterem falának támasztott képek közül szinte valamennyit azonosítani lehet. A jobb szélen két kisebb festmény tűnik fel: a 2016 decemberében aukcióra került Ivók, felette pedig az Itatás című, több változatban is megfestett kompozíció egyik – ma még lappangó – variációja. E festményektől balra szintén egy lappangó, galambdúcos kompozíció látható, míg felette a népszerű lacikonyha sorozat egy közelmúltban árverezett, 1934-es datálású példánya kapott helyet.
A sorban egy nehezen azonosítható, ma még lappangó kép következik, felette viszont két jól ismert kompozíció tűnik fel: keretben a nagyobb méretű, csupán korabeli reprodukcióról ismert Kubikusok, felette pedig az 1935-ös New York-i tárlaton szintén bemutatott, 2018-ban a Virág Judit Galériában aukcióra került Udvarban látható. A festőállványtól balra, a földre helyezve, egy ma még lappangó, nagyobb méretű kompozíció alatt pihen e rövid műterembemutató valódi apropója: a most elemzett Szolnoki lacikonyha. A kitűnő kvalitású, Aba-Novák érett periódusának minden erényét magán viselő kompozíció külön érdekessége, hogy nem csupán e most bemutatott fényképen, de egy ugyanekkor készített rövid filmrészleten is feltűnik.