Aba-Novák páratlanul eleven típus- és karakterteremtő fantáziája időről-időre olyan látványélmény után kutatott, amelyből új, évekig variálható főtémát, szabadon gyúrható vizuális alapanyagot nyerhetett. Érett korszakának művészi termését vizsgálva jól látható, hogy a római epizód után három meghatározó, haláláig végigkövethető témafolyam különíthető el táblaképeinek sorában. A cirkusz világa, Szolnok vidéke és Erdély, pontosabban a Hargita lábánál fekvő Zsögöd ihlette meg művészetét, e három fókuszpont köré szerveződik szinte valamennyi ekkor születő alkotása.
„Akármihez nyúlok, abból novella kerekedik” – mondta Aba-Novák, jelezve, hogy őt a nyüzsgő élet elevensége érdekelte. Közben fölényes technikai tudása, virtuóz elkenései, pár ecsetvonással érzékeltetett karakterei minden képén megjelennek. De az üres virtuozitás taszította. „Kizárólagos festőiséggel azért nem foglalkozom – magyarázta –, mert nemcsak szemem van, hanem ember is vagyok.”
Kállai Ernő pontos jellemzést adott Aba-Novák kiforrott festészetéről abban a nagyszabású tanulmányában, amely a Fränkel Galéria 1936-os kiállítási katalógusában jelent meg: „Nincs az a mozihiradó, amely fürgébben és változatosabban nyüzsögtetné a látnivalók eleven sokadalmát, mint Aba-novák piktúrája. (…) Minden érdekes, ami csak van a nap alatt, ha Aba-novák szemével nézzük. Még az is, ami, hacsak rajtunk állana talán közömbösen hagy - na bennünket. De a festő látása a mi szemünket is fölnyitja, és most már mi is észrevesszük, hogy milyen szórakoztatóan, lebilincselően tarka színpad ez a világ. Színpad, amelyen egyik díszlet és jelenet a másikat éri, amelyen folyton történik valami, aminek érdemes nézője lenni. Minden csupa történés. nemcsak az, ami mint emberi vagy állati mozdulat megy végbe, de az is, ami az ilyen elbeszélhető esetnek és a köréje való színtérnek festői nyilvánulása gyanánt ölt testet. Még az a mód is, ahogyan Aba-Novák képein az ecsetvonásokból színes foltok és a színes foltokból tárgyi formák alakulnak; ízről ízre történést érzékeltet. (…) Igaz persze, hogy ahol ennek a nyüzsgésnek egy-egy színes csattanója villódzik a szemünkbe, ott annak révén többnyire egy-egy tárgy is életjelt ád magáról. így csillan meg egy-egy pohár vagy üveg, így integet felénk egy-egy házfal vagy kémény vagy kalap hirtelen elevensége. A színfoltok fürge játéka és a tárgyak nyüzsgő tolongása között sok az ilyen érintkező pont. A szem a látás tárgyi síkjáról minduntalan »átszállhat« a festői viszonylatok síkjára és fordítva. A képeknek ez az ide-odavillanó optikai kétrendűsége is folytonos kalandozásra, csapongásra készteti a szemet.