SZOLNOK
Aba-Novák páratlanul eleven típus- és karakterteremtő fantáziája időről-időre olyan látványélmény után kutatott, amelyből új, évekig variálható főtémát, szabadon gyúrható vizuális alapanyagot nyerhetett. Érett korszakának művészi termését vizsgálva jól látható, hogy a római epizód után három meghatározó, haláláig végigkövethető témafolyam különíthető el táblaképeinek sorában. A cirkusz világa, Szolnok vidéke és Erdély, pontosabban a Hargita lábánál fekvő Zsögöd ihlette meg művészetét, e három fókuszpont köré szerveződik szinte valamennyi ekkor születő alkotása.
Szolnok és környéke, az Alföld és népi világa – az 1913-as, Fényes Adolf mellett eltöltött, tartós befolyást nem hozó epizód után – 1932-től jelenik meg Aba-Novák festészetében. Az Itáliából hazatérő alkotót minden bizonnyal az egyszerű, falusi környezet iránti vágy vezette a Zagyva-parti művésztelepre. „Sok itt a kő, kevés a zöld, beköszöntött a parasztnosztalgia” – írta Rómából haza egyik barátjának, s így nem csoda, ha az ösztöndíj lejártát követően, az olaszországi vázlatok megfestése után új, hazai, a nagyvárosoktól távoli témák keresésébe fogott. Bár a megtelepedés, az első nyári leköltözés pontos dátumát nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy szolnoki témájú festményt először 1932-ben mutatott be a közönségnek. Ezek a művek ugyanolyan sikeresnek bizonyultak, mint az itáliai veduták, sőt a külföldi kiállítások, a velencei biennálék és reprezentatív nemzetközi megmérettetések során Londontól New Yorkig éppen ezekkel a festményekkel szerezte Aba-Novák a legtöbb elismerést.
A MODERN BRUEGHEL
A kortársak, elsősorban a külföldi kritikusok Aba-Novák műveit már az 1930-as évek közepétől előszeretettel állították párhuzamba Pieter Brueghel alkotásaival: az epikus hangvétel, az apró részletek iránt fogékony, bővérű mesélőkedv, a groteszk vonásokat felnagyító emberábrázolás valóban kitűnő alapot jelentett a beszédes összehasonlításra. Elegendő csupán a 16. századi németalföldi mester egyik legismertebb alkotását, az 1567-ben készült Parasztlakodalom című képet a most vizsgált Aba-Novák festmény mellé tenni. Az élesen különváló színfoltok élénk, már-már pattogós ritmusa, a mozdulatok, gesztusok és mimikák karakterformáló ereje, valamint a kompozíció előterébe állított csendéleti elemek domináns jelenléte kitűnően igazolja a két művész rokon alkotói karakterét. A Szolnoki lacikonyha című kép a vidéki élet ünnepnapjának, a falusi vásárnak állít emléket. Aba-Novák ösztönösen, de logikus módon talált rá erre a témára: az epikus látásmód felé irányuló vonzalma, az élet mozgalmassága iránti olthatatlan rajjongása, páratlan technikai tudása és karakter megragadó képessége révén ezek a csoportkompozíciók adták számára az ideális művészi alapanyagot. Jól látható, ahogy szinte színházi előadás szereplőiként jeleníti meg a sátor alatt mulatózó társaság szélesen gesztikuláló, vagy éppen fáradtan, elernyedve a háttérbe húzódó hőseit. Az utánozhatatlan figurák, a jellegzetes kéztartások, az egymásra felelő mozdulatok, s persze a népviselet fefokozott dekorativitású foltjai azt eredményezik, hogy a néző a festői formák mögé pillant, s jellemet, sorsot, történetet kanyarít a képen feltűnő férfiak és nők köré. A most felbukkant alkotás különlegessége, hogy Aba-Novák a jól ismert, vaskos népi figurák között a kép centrumában egy rövidhajú, modern frizurás, városias ruházatú fiatal hölgyet is a kompozícióba illesztett. Minden szempontból ő került a festmény gyújtó pontjába: gravitációs ereje úgy tartja egybe a különböző képelemeket, mint Nap a körülötte keringő bolygókat.
FILMSZERŰ FESTŐISÉG
Bár a korlátokat alig ismerő mesélő kedve és a figurális festészethez való vonzalma tagadhatatlanul dominált, mégis Aba-Novák piktúrájában, műveinek ható erejében a tisztán festői eszközök legalább akkora súllyal esnek latba, mint az ábrázolt történet epikus jellege. Kállai Ernő, a húszas és harmincas évek egyik neves művészettörténésze, bár a modern irányzatok talán legelszántabb képviselője volt, mégis felsimerte Aba-Novák hagyományosabb szellemű festészetének értékeit. Látta ugyanis, hogy képei magával ragadó erejüket mégis a tisztán festői megoldásoknak – a kompozíció tudatos szerkesztésének, a szín- és formakezelés virtuozitásának – köszönhetik. „Aba-Novák filmszerűen mozgalmas festőiségét már a szédületes technikai lendület is ébren tartja. (…) Érdekes nézni az arcok játékát, a kezek-lábak mozgását, mert Aba-Novák mesterien, elevenül ábrázolja őket, sokszor csak egy-egy odavetett vonással, az ecsetnek egy-egy fürge fintorával, nem minden íze nélkül a humornak, karikaturisztikus tréfának. De éppen ez a fordulatos ecsetjárás, amely a temperával is olyan folyékonyan és egy-kettőre kanyarít oda egy-egy figurát, mint más festő az akvarellel – éppen a színfoltoknak ez a tarka, játszi szökdécselése az, ami minden tárgyi vonatkozáson túl annál jobban kezdi lekötni a szemünket, minél tovább nézzük a festményt.”
A korábban nem publikált, ám a festő hagyatékában található, fekete-fehér fény-kép alapján ismert kompozíció kitűnő, szinte érintetlen állapotban maradt fenn, így a festőre jellemző kolorit ugyan azzal a robbanó vizuális erővel szólal meg, mint közvetlenül megfestése után.
Molnos Péter