A MEGOSZTÓ KIS PESTI
A Szeret-nem szeret (Virágjóslás) Borsos József pályájának egyik legtitokzatosabb alkotása. Profán, egyszerű témája ellenére gazdag művészettörténeti elemzéseknek nyújt termékeny táptalajt, és a néző, akinek tekintete hajlamos lehet megragadni szerelmi történetünk bájos, már-már negédes mosolyú hősnőjén, talán nem is sejti, hogy a Szeret-nem szeret mekkora hullámokat vert Borsos kortársainak körében. „A mai művészettörténész – írja Veszprémi Nóra Borsos korábbi elemzője, Sinkó Katalin gondolataira reflektálva – a Virágjóslásnak azokat a vonásait látja, amelyek elvont ideálképpé teszik: tagadhatatlan kötődését a nazarénus eredetű és a düsseldorfi iskola által folytatott, szőke és barna hajú nőalakot ábrázoló barátságképekhez; alakjainak szoborszerűségét, melankóliáját.”
A kompozíció azonban jóval többet tartogat a nemzetközi áramlatokból merítő bécsi biedermeiernél. Megosztó kvintesszenciája mindannak, amiért az 1850-es évek elején minden divatos bécsi gavallérnak volt legalább egy Borsos festménye, és amiért ezzel párhuzamosan mind az osztrák, mind a magyar sajtóvisszhangok elmarasztalták a pályája csúcsán lévő fiatal alkotót.
„KÁVÉILLATOS ELBÁGYADÁS”, AVAGY AZ ÉRZÉKISÉG TOBZÓDÁSA?
A Szeret-nem szeret élettel teli alakjai aligha tipizált, éteri lények, de nem is rendelkeznek kimondott egyéni karakterrel – a festmény nem a szó szoros értelmében vett életkép, de nem is csupán egy allegória, mely Itáliát és Germániát vagy a szangvinikus és melankolikus személyiségtípust játssza ki egymás ellen. Borsos lenyűgöző tehetségét és technikai felkészültségét gyakran bécsi mestereiéhez, Ferdinand Georg Waldmülleréhez és Friedrich von Amerlingéhez mérték, de monográfusa, Kopp Jenő még ennél is tovább ment: szerinte Borsos „tüzesebb temperamentum. Az élet szerelmese, ki lelkes odaadással dobja bele magát a teóriáktól mentes, mindenben csak a szépet kereső áramlatba." Ami Borsos zsánerfestészetét illeti, Waldmüllertől csupán a modellálás magabiztosságát és a műfaj szeretetét örökölte, nőalakjai azonban „melegebbek, puhábbak, húsból és vérből valók”.
Ez az a sajátos karakterisztikum, amellyel a korabeli kritikusok – többnyire erkölcsi okokból – képtelenek voltak megbirkózni, és amelyet manapság a nemzetközi recepcióesztétika Michael Fried vagy Stephen Bann személyében olyannyira magasztal Caravaggio érett festészetében. Az anyagi értelemben vett test és a testiség képletes előtérbe tolása – és ezzel egyenes arányban a költőiség, a szellem háttérbe szorulása – egy olyan korban, ahol a művészet „nyugodt, komoly urakat fest, kik az unokák példaképei kívánnak maradni” és „asszonyokat, kiknek élete a négy fal”, végzetes szakmai öngyilkosságnak bizonyult. A bécsi Humorist folyóirat egyenesen Phrynével, a gyönyörű ókori kurtizánnal azonosította a Szeret-nem szeret leányait, a testiség mocsarában megragadt nővel, akinek nincs helye egy tisztes polgári szalonban. A negatív visszhangokat csak még inkább fokozhatta a kép témája, amely előrevetíti a lány erkölcsi hanyatlását, mert bár a szárszorszép a tisztaság és ártatlanság bibliai szimbóluma, magában hordozza a beteljesedett szerelem jóslatát, a viszontszerelmet.
A mai szakirodalom (így Veszprémi Nóra) inkább már kései romantikát, csupán hangulatában megőrződött neorokokót emleget a Szeret-nem szeret kapcsán. Valóban, a mai szemlélő szinte egyáltalán nem, vagy csak nehezen tudja felvenni a szellemtörténész pozícióját. Van, hogy egy-egy festőt bizonyos korok nem értékelnek (vegyük csak példaként Jean-Baptiste Greuze-t, akiért Denis Diderot rajongott, majd száz évvel később a Goncourt fivérek pálcát törtek felette valós vagy vélt eroticizmusa miatt), Borsost azonban legszűkebb környezete sem értette meg igazán, nem láttak túl impozáns, közéleti személyiségeket és tehetős mecénásokat ábrázoló portréin.
A Szeret-nem szeret művészi kvalitása minden kritikai visszhangtól függetlenül elvitathatatlan: a vékonyan felhordott festékréteg és a karcsú alapozás megőrzi a lányok arcának hamvas szépségét és a vörös szoknya könnyedségét, ugyanakkor az óvatosan kezelt fény-árnyék játék lágyan modellálja az alakokat, akiknek hófehér bőre szinte lüktet a vásznon. Borsos színei melegek és teltek – itt az Amerling-féle itáliai kolorit hatása érződhet –; hogy egy pillanatra visszatérjünk Kopp Jenőhöz: „érzéki magyar vére forróbb színeket keres”. A Szeret-nem szeret letisztult háromszög pozíciója valamivel sikerültebbé teszi a képet párdarabjánál, a Kíváncsiságnál, mely jelenleg lappang. Ott vannak ugyanakkor az apró részletek, a fülbevaló, a karkötő, a rózsás hajdísz, melyeket Borsos a holland csendélet-festészet pedantériájával festett meg. Mint ismeretes, Borsos pályájának kezdetén holland csendéleteket is másolt, 1850-ben Ferenc József is vásárolt tőle egy díszedény-csendéletet a bécsi császári gyűjtemény számára. A Szeret-nem szeret értékeire az Ernst Múzeum 1935-ös katalógusa szerint Liszt Ferenc is felfigyelt, aki valószínűleg a bécsi Műegylet 1856-os kiállításán jutott hozzá a festményhez – így megindítva a mű egykori prominens tulajdonosainak lajstromát.
Pap Eszter
Irodalom:
„Die Schluß-Ausstellung des österr. Kunst-Vereins. September-October 1856” Humorist, 1856. okt. 11. 1107.
Dr. Constant v. Wurzbach: Biographisches Lexikon des Kaisertums Oesterreich. II. Wien, 1857. 78-79.
Dr. Lázár Béla: „Borsos József” Művészet 1913. 302-314.
Dr. Lázár Béla: „Borsos József műveinek jegyzéke” Művészet 1915. 91-93.
Szendrei János-Szentiványi Gyula: Magyar képzőművészek lexikona I. Budapest, 1915. 232.
Kopp Jenő: Borsos József 1821-1883. a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti és Keresztény Régészeti Intézetében készült doktori értekezés. Pécs, 1931. 44.
Csathó Kálmán: „Borsos József három felesége” Budapesti Hírlap, 1935. febr. 24. 7.
Sinkó Katalin: Válogatás magyar műgyűjteményekből. Budapest: MNG, 1981. 97.
Sinkó Katalin: „Collectorok’ tűköre. Műgyűjtők seregszemléje a Galériában” Budapest, 19. évf. (1981) 10. sz. 24-26.
Farkas Zsuzsanna: „Die Rezeption des Malers und Fotografen József Borsos (1821-1883) einst und heute” In. Gosztonyi Ferenc – Király Erzsébet (szerk.): A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2002-2004. Budapest: MNG, 2005. 7-24.
Aczél Eszter Krisztina-Békefi Eszter-Farkas Zsuzsa: „Borsos József festő (1821-1883) műveinek jegyzéke” Művészettörténeti Értesítő, 51. évf. (2002) 3-4. sz. 287-308., 52. évf. (2003) 1-2. sz. 79-104.
Veszprémi Nóra (szerk.): Borsos József. Festő és fotográfus (1821-1883). Budapest: MNG, 2009. 153-155.