Feltörekvő művészet
Keresztes Zsófia a harminc körüli, fiatal művész korosztálynak a legígéretesebb nemzetközi karriert felmutató képviselője. Egyéni kiállításon mutatkozott be a szűkebb régió trendteremtő intézményeiben, a prágai Karlin Studiosban (2018), valamint a feltörekvő bécsi Gianni Manhattan galériában. 2019-ben a neves Lyoni Biennálén szerepelt több plasztikája, 2020-ban pedig a New York-i Elijah Wheat Showroom mutatta be műveit, amik – a karantén idején – a megagalériás David Zwiner online platformján is láthatók voltak. Nemrég nyerte el Az álmok után: merek dacolni a károkkal című projektje a Velencei Biennálé magyar pavilonjára kiírt pályázatot (Zsikla Mónika kurátorral), így jövőre Keresztes képviseli majd hazánkat a világ leglátogatottabb kortárs seregszemléjén. Belülről fakadó esztétikai világa társtalan a magyar művészet történetében, csak olyan távoli párhuzamokat lehet mellé állítani, mint a hatalmas szoborparkot építő Niki de Saint Phalle.
A jövő szobrászai
A világhírű művészeti könyvkiadó, a Thames and Hudson Keresztest beválasztotta a 100 Sculptors of Tomorrow című 2019-es könyvébe, a nemzetközi feltörekvő szobrászok legígéretesebb tehetségei közé. Munkáit a kortárs művészetelmélet – nemzedékének a nethez fűződő bonyolult viszonya miatt – a posztinternet art fogalomkörével írja le. Bár kortársaihoz hasonlóan készség szinten használja információszerzésre és alkotásai bemutatására a digitális valóságot (Instagram oldalának látogatottsága kortárs sztárstátuszba emeli), művészete mégis a különleges matériák nagyon is anyagszerű világában tobzódik: textilből varrt törzsi totemek, mintás papírokból ragasztott installációk, purhabból emelt emlékművek, illetve – legújabban – mozaikkockákkal kirakott amorf óriásszobrok. A történelem előtti idők archaikus képzetei, mitikus magasságba emelt félelmei és drámai érzései foglalkoztatják, amiket a szemtelenül banális, mégis nagyon cool anyaghasználattal csatornáz be a jelenbe.
A legkisebb közös
Keresztes életművében 2017-ben jelent meg az üvegmozaik nyersanyag, mint a biomorf formákat burkoló új technika. A kemény habtestre kerülő mozaikot műanyag vendéghajjal, rézcsövekkel, acélláncokkal vagy színes kötelekkel egészíti ki. A Smallest in Common („a legkisebb közös”) című nagy méretű, rózsaszín, szimmetrikusan felépített plasztikája 2019-ben abban a londoni Carl Kostyál galériában volt látható, ahol Maurer Dóra és Bak Imre is bemutatkozott nagy nemzetközi sikereik előtt. Az egymásra tornyozott, elasztikus, emberszerű formák egy szarvakkal dekorált, biomorf növényként szétágazó totemet vesznek közre. A csúcsos szarvakat és piros bimbódomborulatokat világoskék fonott kötél köti össze. Egy duzzadó, stilizált szív, a »legkisebb közös« található – kötélrengeteggel körbevéve – a szobor gyújtópontjában. A burjánzó biomorf látomás szavakkal nehezen megfogalmazható pszichológiai tapasztalatot jár körül, egymást tükröző, de szétválaszthatatlan entitásokat: virtuális és fizikai létünk összekeveredő kettősségét, illetve önazonosságunk megtalálását (vagy elvesztését) a másik személy tükrében.
Rieder Gábor