Jókedvű kép, ha lehet ilyet mondani. A színek szertelensége és a tárgyak majdhogynem geometrikus rendje mérkőzik az idillel, a bensőségességgel. A kép mondanivalója lényegében e köré, e szemléletbeli disszonancia köré épülne, ha a művész személyiségében rejlő ráció és érzelem egyensúlya nem lenne képes harmonikussá oldani ezt az ábrázolásbeli kettősséget. Magánéleti és stílus-kötődésbeli tényeket kell körüljárnunk, hogy első, fent vázolt benyomásunkat magyarázzuk..
Rippl-Rónai életében 1906 fordulópont volt, mégha stílusán, gyökeresen megváltozott körülményei, nem is azonnal csapódtak le. A február 1-én a budapesti Könyves Kálmán Szalonban megnyílt gyűjteményes kiállításával - Magyarországon festővel ritkán történt ilyen - kivételes, elsöprő sikert aratott. Minden képét megvették. A kb. húsz évig tartó igen kemény önfentartási küzdelméhez erőt, csak az önmaga művészi elhivatottságába vetett mély hite adott, és tette a nehéz éveket vállalhatóvá. Most hirtelen sikeres és gazdag ember lett. Mindenek felett való józansága az elhamarkodott - mind művészi, mind életvitelbeli - döntéseknek utját állta. De ha az 1902-től kb. 1907-ig tartó interieur-korszakának jól ismert darabjait gondosan analizáljuk, az 1908-ra kiteljesedő stílusváltás, majd szorosabban e festmény felé vivő lassú lépések nyomonkövethetők.
Hogy egyértelmű képet kapjunk arról, hogy milyen tényezők működtek közre u.n. "pöttyös" stílusa kialakulásánál, előbb a művész stíluspreferenciáit kell vizsgálnunk. Új stílusmozdulatainak legfontosabb komponense nyilvánvalóan az volt, hogy 1906 és az ezutáni évek a magyar művészet új forradalmát hozták. Rippl-Rónai, mint az ország egyik legelismertebb művésze egyszerre úgy érezte, hogy már nem csak önmagáért tartozik felelősséggel. Aktivitása kétségtelenül visszahat művészetére is. Maga az a tény, hogy részt vesz az újabb művészi megmozdulásokban, amelyek most Európa legmodernebb irányzatait ostromolják, minden párizsi utazás, vagy komoly átértékelő meggondolás nélkül is hat képeire. Az impulzus számára mindig Párizsból jött, most azonban már Magyarországról figyeli és érzékeli a kinti változásokat. Új helyzete ugyanakkor arra ösztönözte, hogy vállalnia kell a minden áron való megújulást.
A franciaországi Fauves (Vadak) csoport hatásának Magyarországra érkezését először Réti István, a nagybányai művésztelep egyik meghatározó alakja észrevételezi Czóbel Béla Párizsból hazahozott képeivel kapcsolatban: "
plakátszerű festmények, vastag, színes körvonalak közé határolt élénk, pointillizált színfoltokkal." /1/ Matisse, Derain, Vlaminck stb. szenvedélyesebb, izgatottabb, expresszívebb "fauves-stílusát" - mint ahogy erről képünk is tanúskodik - leginkább a színhasználat kontroll nélküli tüzesítésében, a harmadik dimenzió érzékeltetésének visszaszorításában közelíti. /2/ Abroncsszerű zárt kontúrok veszik körül a formákat, amelyeket az évek során egyre lazuló, később már durva, egymással kontaktusba alig kerülő festékpöttyök töltenek ki. A képek "kukoricásak" - mondja a művész./3/ Vegyük szemügyre a festmény felületét. 1909 és a szorosan ezt követő évek alkotásai Rippl-Rónai klasszikus pöttyös stílusát vetítik elénk, amikor a művész még láthatóan fürdik az új festői ízek boldogságában. Homogén látványt a képről csak egy bizonyos távolságból kapunk. Közelről nézve, az egymás mellé helyezett festékcsíkokból, pöttyökből egy különlegesen vibráló felület érzékelhető. Egy olyan, megdolgozott festői szövet, amely még akkor is átütő és érzéki marad, ha az ablak és a bútorok geometriája látszólagos fegyelmet parancsol. Ez a fegyelem annál is inkább látszólagos, mivel csak a középtérre koncentrálódik, a. vízszintesek és függőlegesek kontrollált, egymást metsző nyugalmára. A két szélről a játékosság és meghittség bástyái támasztják és emelik meg ezt az ábrázolásbeli egyszerűséget és festői rendet . A balszélen álló barokkos cserépkályha kacskaringós kontúrrajzolatával, félbevágottságával, itt-ott színes cserepeivel nemcsak zárja a baloldalt, hanem ez a remegő, kúszó rajzolat mintha meleget is sugározna.
A kép cselekménye - bár Rippl-Rónai témavilágával kapcsolatban a "cselekmény" szó nem pontos - a jobboldalon bonyolódik és már a művész magánéletére utaló megközelítést feltételez. A korábban említett sikere után két évvel vette meg a
Kaposvár fölötti, Róma-dombi házat (amely egyébként műveinek és tárgyainak múzeumaként mindmáig őrzi a múltat) és birtokot. A házban zajló elkötelezett festői munkáról és a híressé vált, remek hangulatú, baráti összejövetelekről, a Rippl-Rónai irodalom bőségesen megemlékezik. Ha kezünkbe vesszük a művész 1911-ben megjelent Emlékezéseinek kötetét, amelynek illusztrációs anyagát még ő válogatta, feltűnik, hogy a könyvben, nagyon kevés kivételtől eltekintve, olyan képek ill. rajzok szerepelnek, amelyeken valamiféle hangszer van. Életének nem eléggé kihangsúlyozható vonzódásáról tesz hitet ezzel, lényegében az irodalom, a művészet és a zene, - tudatában való szimbolikus összetartozásáról. A kaposvári házban zongora, a budapesti lakásban pianínó volt, maga is használta e hangszereket pihentetőűl, és ha ismeretségi körében bárki is muzsikált, bizton számíthatott a művész vendégszeretetére. "Kereste és igényelte azok társaságát, akik körülötte zenét szolgáltattak és sajátos világának meghitt hangulatát gazdagították." /4/ Néha tudható, hogy képein ki játszik a hangszeren. Van, hogy felesége, Lazarine ül a zongoránál (Sárga zongoraszoba I.), van, hogy ráírja rajzaira a muzsikáló vendég nevét. Jelen képünkön csak találgatni lehetne a zongorán kísérő modell, illetve a talán éneklő, lány kilétét .Mivel a kép 1909-ben készült - az biztos, hogy a művész neveltlánya Anella és az amerikai-francia cigánylány-vendég, Fenella ekkor még nem voltak a porondon, őket majd csak az 1910-es év hozza el a Róma-villába. Bárki, aki ott járt, leülhetett a zongorához, - így egyelőre meg kell elégednünk azzal,
hogy a képünkön muzsikálók a Róma-villa vendégei voltak.
Ha a jobboldalon látható részletet vizsgáljuk, még elénk idéződik a művész alig korábban lezárult intérieur-korszaka, az egykori - a Nabis-val, elsősorban Vuillard művészetével való - elkötelezettsége. Fauve-os festői modora a témát tekintve kevéssé alkalmazkodik a "Vadak" szertelen, expresszív tájaiéhoz, ő inkább továbbélteti a kedvelt Nabis-témát, az intérieurt. Az érzelmileg összetartozó figurák itt is, akárcsak az 1902-1907 közötti intérieur-képein, egyfajta emelkedett és békés vidéki hangulatot sugároznak. Ehhez a déja vu érzéshez hozzásegít minket az annyi korábbi intérieur-képen is szereplő nagy, mintás, vörös kendő, amely úgy működik itt, mint egy névjegy az ajtón: tudjuk, jó helyen járunk.
És végül a sárga fal, és a többi, diadalmas szín a képen! Visszautalva a korábban részletezett Fauves-hatásra, idézzük Matisse-t, az elsőt az egyenlők, a"Vadak" között. "A szín akkor éri csak el teljes kifejezőerejét, ha jól választották, jó helyre tették, és ha a művész érzelmi intenzitásának megfelel." /5/ Rippl-Rónaira a Fauves-csoport szín-intenzitásbeli bátorsága, szertelensége nyilvánvalóan hatott, bár nem volt híján a magánélete inspirálta érzelmi intenzitásnak sem, mikor képünk megfestéséhez ecsetet vett a kezébe. "A színharsogást nyilván mai kedélyhangulatom követeli tőlem. Környezetem most ilyen, tehát ilyen irányban hat az is reám. Ilyen színek vesznek körül bennünket újabb kaposvári házamban s
kertjében. Igen megszerettem a skarlátvörös zsálya s a piros szimpla muskátli mellett a tiszta-fehér színű virágokat, de még jobban a chrómsárga cyniákat. Ennél a sárgánál melegebb, hogy ne mondjam, forróbb színt nem ismerek. Ezeket a színeket keresem most, szinte gyűjtöm, lakásomban is, tárgyakon, kendőkön, falakon. A falak színei közt is ezt az egészen világossárgát szeretem legjobban: az egyik oldalán csupa-ablak műhelyem falai is ezzel vannak befestve, sőt még ilyen szobában alszom is. Ez a sok szín azután természetesen odakerül a képeimre." /6/ Bernáth Aurélra, ki egykor vendége volt a művésznek, a szoba "színdörrenésként" hatott. "De az újdonág ereje - ahogy ez már lenni szokott - kiharcolta létjogosultságát" - nyugtázza az emléket./7/ Számunkra e kép már a modern művészet diadalmas kalandja.
Jegyzetek:
1. Réti István: A nagybányai művésztelep. Budapest, 1954. 70.
2. Bernáth Mária: Rippl-Rónai József pöttyös képeinek stílusáról. Művészettörténeti Értesítő, 1994. 1-2. Sz. 165-171.
3. Különösen a későbbi pöttyös képeknek a modernizmus szemszögéből való analízisét lásd: Gergely Mariann: Kései elégtétel. Rippl-Rónai József vitatott "pöttyös" korszaka. Rippl-Rónai József gyüjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1998. Katalógus
4. Pandur József: Muzsika Rippl-Rónai József házában. Somogy, 1985. 6. Sz. 57.
5. Idézi Hofmann, W.: A modern művészet alapjai. Budapest, 1974. 208.
6. Rippl-Rónai József Emlékezései. Budapest, 1911. 57-58.
7. Bernáth Aurél: Feljegyzések éjfél körül. Budapest, 1976. 169.
Bernáth Mária