NR. 1
Az 1923-as születésű Reigl Judit a párizsi absztrakció legnagyobb magyar származású, élő klasszikusa, akinek műveivel könnyen találkozhatunk a világ vezető múzeumaiban a francia informel kulcsszereplője, Pierre Soulages vagy az amerikai absztrakt expresszionizmus fő alakja, Jackson Pollock műveinek társaságában. A hazai nézők legutóbb a budapesti Ludwig Múzeumban rendezett életműtárlatán csodálhatták meg alkotásait 2014-ben. Mivel a párizsi absztraktok közé tartozó kortársa, Hantai Simon tíz évvel ezelőtt elhunyt, a kilencvenes éveiben járó Reigl egyedül képviseli a csúcsot az élő magyar művészek körében, újabb és újabb rekordokat érve el az árveréseken. A most vizsgált kép az 1955–1957 közötti, Robbanás (azaz Éclatement) című sorozat esztétikai áttörést képviselő festményei közé tartozik, melyek eddig csak külföldi árveréseken bukkantak fel. Jelezve a nőfestők iránti megnövekedett múzeumi érdeklődést, az elmúlt időszakban olyan közgyűjteményekbe kerültek be ebből a szériából művek, mint a New York-i Guggenheim Museum és a Metropolitan Museum of Art. (A Tate Modernnek és a Centre Pompidou-nak nem ebből a ritka, korai periódusból vannak Reigl-alkotásai; az intenzív múzeumi jelenlét eléréséhez nélkülözhetetlen volt a magyar galériás támogató, Makláry Kálmán aktív közreműködése.) A Robbanás-sorozat már 1957-ben együtt szerepelt – a párizsi Galerie Kléber egyik csoportos kiállításán – a gesztusfestészet legnagyobb sztárjaival, Pollocktól kezdve, Hantain és Georges Mathieu-n és Hans Hartungig, de ez a szériát díjazta 1964-ben a Guggenheim Museum is.
ÉCRITURE AUTOMATIQUE TOTALE
Reigl Judit 1950-ben szökött át a magyar–osztrák határon, hogy a szabad világ nyugati központjában, Párizsban dolgozhasson művészként. Bár 1954-ben kiállított a szürrealisták párizsi galériájában, a L’Étoile Scellée-ben, ekkor már túllépet az ortodox szürrealizmuson azzal, hogy az automatikus írást totalizálta, azaz belefoglalta a testi automatizmusokat is az alkotói folyamatba. Az André Breton által kanonizált szürrealista automatikus írás (écriture automatique) ugyanis a tudatalatti jelentésrétegeit jelenítette meg, a szabad asszociációkat nem ültetve át a gesztusok absztrakt nyelvére. A fiatal Reigl direkt tett lépéseket a nonfiguratív gesztusfestészet irányába (Breton hallgatólagos jóváhagyásával), majd haladt tovább ezen az úton az 1955–1957 között megszülető, párizsi Galerie Klébernél kiállított Robbanás (Éclatement) című sorozatához. Reigl ekkor már nem megfestette a teret, hanem megtapasztalta: beleépült a kép anyagába, spontán mozdulatai révén totalizálva az automatikus írást (écriture automatique totale).
ÉCLATEMENT
A téri tapasztalás képi megjelenítéséhez a kulcsot az 1955 nyarától alkalmazott festékdobálás és -elkenés módszere jelentette. Ahogy Berecz Ágnes monográfusa leírta ezt az eljárást: „Az indusztriális porfestékből és lenolajból kikevert anyagot Reigl a vászonra dobta, és egy hajlított függönyrúddal, később egy hajlékony, rugalmas acélpengéjű karddal vagy fémpánttal, a festékmasszákat szétrombolva dolgozta meg. A nagyméretű vásznakon egy koreográfia nélküli, artikulátlan táncra emlékeztető mozdulatokkal dolgozott, a festés folyamatát zsigeri, testi tevékenységként realizálta.” A Reigl karjának spontán és esetleges mozdulataiból születő művek így egyfajta lenyomattá válnak. A Robbanás sorozatcím a szétspriccelő matériával találkozó vászon, vagyis a sík és a test találkozására utal, egyszerre képezve festői felületet, műtermi csatateret, akciólenyomatot és kozmikus térképet.
HIC ET NUNC
Reigl Judit egy 1990-es szövegében írt a Robbanásokhoz hasonló kegyelmi pillanatokról: „Ritkán, nagyon ritkán, de előfordul, hogy a test pontos, tökéletes eszközzé változik. A tudatalatti és a tudatos összeolvad, és egyszerű tanúként van jelen. Tanú, aki meglepve, sőt csodálattal figyeli az Egyetemes, az Időn kívüli – az Időtlen mint Én – betörését az Itt és Mostba.” A robbanás a kozmikus pillanatok leképzésének festészeti jele, amely a művész koncentrált műtermi mozdulatsora révén ölt testet. Reiglt az időtlen öröklét kifejezése mozgatta, az archaikus lét felfedezése a test nyomain keresztül: nem véletlenül foglalkoztatta ekkoriban a zen filozófia és a barlangrajzok esztétikája. Ugyanakkor mégis pontosan érezte a korszellemet, olyan múzeumi férfi klasszikusokat követve fedezte fel saját útját az absztrakcióhoz, mint a kalligráfiát átlényegítő Georges Mathieu vagy Hans Hartung. Úttörő szerepe és mitikus érdeklődése miatt szerepelhet a Metropolitan Museum nagyszabású, Epikus absztrakció. Pollocktól Herreráig című, 2018 végén nyíló kiállításán is.
Rieder Gábor