Bordó virágköltészet
A rózsaszín és a bordó különböző árnyalataiban fürdő babarózsák telt kelyhei uralják a kép terét. A vászon finom szövését láttatni engedő, lazúros alapozásra széles ecsettel, egy-egy gyors mozdulattal „fellehelt” szirmok kerültek. A bordó virágfejek le-fel hajló tömegét a levelek táncoló, nyúlánk vonal- és folttengere ellensúlyozza ki. A dús csokor egy terrakotta színű cserépben áll a sötét asztalon. Mögötte – mint egy szürkületi lugas – sötétzöld háttér tölti ki a festmény kereteit. A delikát módon megválogatott, finom színakkordok a századforduló kevés eszközzel előadott színköltészetét idézik. Azt a szordinóban megszólaló, végletekig kulturált franciás festőiséget, amit Rippl-Rónai korai képeiről vagy nagy előképének, James McNeill Whistlernek a kompozícióiról ismerünk, illetve a virágcsokrok párizsi specialistájának, Henri Fantin-Latournak a csendéleteiről. A saját hangját kereső fiatal Vaszary János felnőtt elődjeinek szakmai minőségéhez.
Delikát színharmónia
A most vizsgált képen láthatóhoz hasonló csokor tűnik fel a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban őrzött Tükör előtt című 1904-es Vaszary-festményen, az előtér kék terítővel letakart asztalán. Erről írta az impresszionisztikus színakkordokra fogékony Lázár Béla nagyon találóan, hogy „Dekoratív érzékének finom morceau-ja [darabja]: a rózsacsokor. Kevés színnel ily sokat mondani csak Fantin-Latour s néha Whistler tudott. Virág-csendéletei egyáltalján a delikát színharmóniák gyönyörű példái. Most fekete háttérből piros rózsák virítanak szürke üvegtartóban, zöld levelekkel élénkítve. Tompa tűz ég fojtva a pirosban. A zöld levelek halk színárnyalatokban olvadnak a háttérbe. S minő színes mégis az egész!” A fiatal Vaszarytól jó néhány virágcsokrot ismerünk, hol különálló témaként, hol egy-egy női figurához társítva. A növényi motívumok dallamos festőisége lehetőséget adott a legjobb európai iskolákat megjárt művész számára, hogy megmutassa virtuóz ecsetkezelésének játékos érzékenységét.
A stílus megtalálása
Mivel a 19. századi magyar festészet a németes pedantérián és az olasz klasszikusok idilljén nevelkedett, a hazai közönség csak nagyon nehezen tudta utolérni a franciás piktúra semmihez se hasonlítható könnyedségét. Munkácsyból is csak a magyaros témákért lelkesedtek itthon, nem a graciőz ecset virtuozitásáért, a szoknyaköltemények és a virágcsokrok dúsan elomló költészetéért. Az utána következő nemzedékből Vaszary jutott el a színkultúra franciás iskolájának legmagasabb szintjéig, olyan dunántúli gyökerű társaival együtt, mint Rippl-Rónai vagy Csók István. A Münchenben tanuló Vaszaryt az 1890-es évebekben a gyöngyházfényű naturalizmus ejtette rabul, Bastien-Lapage különleges precizitása. Kárpáti Aurél írta meg érzékletesen – az 1941-es monográfiában – a stílus megtalálásához vezető utat: „a fiatal Vaszary [Bastien-Lapage hatására] szíve vágyát követve, kiment a természetbe és csakhamar megtalálta a naturával azokat a titokzatos kapcsolatokat, amelyeket később, az »átírás« legszabadabb korszakában sem szakított szét egészen. A telített színek keresése és a napfény reflexjátéka, a részlethalmozás és a szürke tónusok megtartása egyformán jellemzi ezt az átmeneti időt, de jórészt már Párizsban, ahová 1889-ben maga Vaszary is »átszivárgott«. (…) Vaszary hamarosan leszámolt a »botanikus hűségű« valóságfestéssel és Puvis de Chavannes »természetfölötti«, stilizáló művészetétől megbűvölten »a természetből kihangzó nagy harmóniák« megéreztetésére kezdett törekedni. Ez a második fordulat tehát tulajdonképpen a stílus szerepének és jelentőségének felismerését hozta meg számára. A stílus – mondja egyik később írott tanulmányában – az a titokzatos valami, ami a művészetet az élet fölé emeli, a művészt pedig, felszabadítva a valóság nyűgétől, képessé teszi arra, hogy a természetet elsősorban érzésein keresztül lássa és fejezze ki. Ettől kezdve Vaszary mindig a lényeges jegyek kiemelését kereste, a főformák leegyszerűsítésére, összefoglalására és hangsúlyozására törekedett, bármilyen utakon járt is. Mihelyt ráeszmélt saját érzéseire, nyomban megfelelő kifejezési formákat kutatott föl. Elvonttá tette a vonalat, amelyet önálló ritmusba kötött, teljesen képzeletének rendelt alá és érzéseinek hordozójává avatott.” A babarózsás csokor a Kárpáti által költőien leírt „önálló ritmusban” megtalált stílusnak érzékeny lenyomata.