SZÜRNATURALIZMUS TOKIÓBAN
Zsibong a felület. Mintha a vékony ecset a bakeliten szaladó tűként erősítené fel a modern nagyváros pulzáló izgalmát. Tolakodó embertömeg zászlókkal és léggömbökkel, felettük a gyorsvasút betonhídjai, mögöttük csupaüveg felhőkarcolók. Az új tárgyilagosság rajzos arcélei megfolyó mustrák között úsznak, ezernyi apró ember és mikrotörténet: egy bajszos férfi Beethoven Örömódáját énekli, egy lebegő dobókockán kérdőjel, fehér darvak táncolnak a tömeg felett, a kezekben itt-ott piros tollak, a toronyház falát egy rejtélyes bagoly és Mondrian-képek tarkítják, távolban katonai helikopterek, a messzi öbölben pedig ott füstölögnek Hirosima és Nagaszaki rádióaktív romjai – úgyis mint az atomháborútól való félelem kézzel fogható mementói.
SZÜRNATURALISTÁK BUDAPESTEN
„Kik a magyar 'szür-naturalisták'?” – teszi fel a kérdést 1966-os kulcsfontosságú esszéjében a korszak legfontosabb műkritikusa, Perneczky Géza. Gyorsan meg is válaszolja: „E furcsa szakkifejezés 1964-ben született valamelyik sajtóorgánumban, Korga Györgynek a Mednyánszky-teremben rendezett kiállítása kapcsán. Etimológiailag a 'szürrealizmus' szó tekinthető a gyökeréül, s ez a visszakövetkeztetés rögtön megadja az új kifejezés tartalmát is: – irracionális hatású festészet, amely azonban még a szürrealizmus reális részletekből felépülő figurációinál is naturálisabb, akadémikusabb technikával dolgozik. Magyar 'szür-naturalisták' máris meglehetősen sokan vannak, s a jelek szerint egyre többen lesznek. (…) Szokás volt e festői kört Csernus-körnek nevezni, éppen mert Csernus Tibor jelentkezett először ilyenfajta képekkel. (…) E 'tanítványok' közül mindjárt említsük meg a legfontosabbakat: Lakner Lászlót, Szabó Ákost, Gyémánt Lászlót, Altorjai Sándort, Korga Györgyöt, Kóka Ferencet (…).”
SZEMBEN ACZÉLLAL
A szürnaturalizmus ma már megbecsült stílusiskolája a szocreál utáni modern magyar festészetnek, a korabeli fogadtatása viszont vegyes volt. A kor kultúrcézárja, Aczél György – a családi emlékezet szerint – személyesen tiltatta le Korga kiállításait hosszú évekre. A kis kiállítóterem előtt kígyóztak a hosszú sorok, több mint tízezer néző volt kíváncsi a szürnaturalista anyagra. Aczél nem akarta kivárni a sort, este nyittatta ki magának a galériát, odarendelve az alkotót, aki visszautasította az éjjeli látogatást. Vesztére: hosszú évekig tiltott kategóriába került. A hivatalos műkritika elutasító volt az iskolával szemben, Aradi Nóra visszataszítónak találta Lakner és Korga képeit, Oelmacher Anna Korga „Ikaruszának” „riasztó naturalizmusán” élcelődött hosszasan. Nem véletlenül ellenezte az újfajta realizmust a párthű kultúrpolitika: a szürnaturalizmus új kelléktárával valósággal életre keltette a festmény felületét. A modern francia absztrakciótól ellesett eszközök között bármi megengedett volt: spakli, zsilettpenge, fésű, szivacs vagy akár rongy. A képi világ így valószerűtlenül részletgazdaggá vált, amit erezetek, megfolyások, a könyvművészetre jellemző márványos felületek varázsoltak zsibongóan elevenné.
JAPÁN EMLÉK, HAZAI SIKER
A festmény szerepelt a friss, neoavantgárd tendenciák első legendás megjelenésén, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának 1966-os kiállításán. Korga akkor már elbűvölte egyszer a magyar közönséget. Adjuk át a szót itt ismét Perneczky Gézának: „1964-ben Korga egyéni kiállítást is rendezett, amelyet zsúfolásig megtöltöttek az érdeklődők, és a képek legnagyobb részét a közönség szinte hisztérikus rohammal vásárolta fel. A siker szociológiai jelentőségű volt. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a magyar közönség, igenis, érdeklődik az újszerű festői megoldások iránt (…)”. Perneczky nem ismerhette a „Piros tollak” nagyon is valóságos hátterét, amit a festő egy 1984-es interjújában mesélt el: „1964-ben egy tokiói turistaúton egy békés tüntetés kellős közepébe csöppentem. Mindenki egy vörös kis madártollat viselt a ruháján. A hirosimai atomtámadás évfordulójáról emlékeztek meg, lenyűgöző volt az a hatalmas fegyelmezett tömeg. Hazatérésem után megfestettem a jelenetet.” Korga egy családhoz került szerencsés lottónyeremény jóvoltából utazhatott el az akkor is nagyon távolinak és egzotikusnak számító Japánba, ahol nem az épp zajló olimpia nyűgözte le, hanem a modern metrópolisz és az itthon akkor még nem ismert ikebanák esztétikája.
SCI-FI CÍMLAP
Korga György manierisztikus érzékenysége és virtuóz stílusa a szürrealizmus második világháború utáni olyan művészeinek festészetével rokonítható, mint a megfolyó tudatalatti mestere, Salvador Dalí, a lipcsei manierizmus keletnémet professzora, Werner Tübke vagy a bécsi Fantasztikus realizmus olyan képviselői, mint Ernst Fuchs, Rudolf Hausner vagy a később építészként világhírűvé vált Hundertwasser. Ez a típusú modern, mégis klasszikus és virtuóz festészeti stílus – az aczéli tiltás ellenében – a popkultúra felé talált menekülőpályára. Kuczka Péter ekkor, 1965-ben jelentette meg az első sci-fi könyvet Magyarországon az ötvenes évekbeli hosszú hallgatása után. Ray Bradbury „Marsbéli krónikák” című kötetének címlapjára – Kuczka javaslatára – a „Piros tollak” egy részlete került. Korga ettől kezdve rendszeresen dolgozott a megélénkülő, majd virágkorát élő tudományos fantasztikus irodalom számára, a Galaktika című magazin kedvelt illusztrátorává válva.
Irodalom:
Tiltás és tűrés. A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának 1966-os és 1967-es kiállítása. Szerk.: Csanádi-Bognár Szilvia, Ernst Múzeum, Budapest, 2006
Perneczky Géza: A magyar „szür-naturalizmus” problémája. In.: Perneczky Géza: Tanulmányút a pávakertbe. Magvető, 1969
Sámathy Tamás: Nem mindegy, hogy merre csavarodnak a felhők. Beszélgetés Korga György festőművésszel. In.: Mai Magazin 1984. február
Korga György festőművész története, Magyarország 2001 – Családi krónikák, 2001, magyar ismeretterjesztő sorozat (35')