Magyar fauve
Kernstok Károly volt az új világ nagy kérdésein – modernista formaproblémák képében – töprengő Nyolcak rangidős vezéralakja. Az új idők új dalait „kereső” társaságban ő a bő vérű nagypolgár, a nyergesújfalui birtok ura, „széleskörű tudású és intelligenciájú ember” (Márffy szerint), aki az avantgárd stílusgyakorlatokat mindig a régi mesterek szemüvegén át nézte. Bár a párizsi Stein szalonban személyesen is találkozott Matisse-szal és Picassóval, őt ugyanolyan vehemensen foglalkoztatta a múlt, az antik aktok csoportfűzése vagy épp az itáliai reneszánsz újszerűsége. Mégis nem ok nélkül vált a Nyolcak és a modern magyar festészet vezéralakjává a 20. század elején. 1910-ben Bárdos Artúr a Nyugatban neki szentelt cikkében egyenesen „magyar fauve”-nak nevezte, 1911-ben pedig a Budapest című lap egy szerzője bélyegezte „vadmodernnek”.
Nyergesi birtok
Az 1906–1909 közti rövid intervallum Kernstok „fauve korszakának” tekinthető, melynek igazi inspirációs környezete gyerekkorának és nyarainak színtere, az egy évtizeddel későbbi legendás szabadiskolájának is helyet adó Nyergesújfalu, mely valóságos szellemi központtá vált az idelátogató baráti kör révén. 1907 nyarán hosszasabban időzött itt Czóbel Béla, s Kernstok visszaemlékezése szerint egy egész nyár képtermését ásták el a szőlőtőkék alá. Márffy Ödön 1908-tól válik rendszeres látogatóvá, de illusztris vendége volt a helynek és a nyergesi pincemuriknak Ady Endre is. Gyakran megfordult itt még Vedres Márk, Kosztolányi Kann Gyula és Márk Lajos, valamint egyszer-egyszer Szőnyi István, Vaszary János, Feszty Árpád feleségével, Jókai Rózával, Csinszka (már mint Márffy Ödönné), Jászi Oszkár, nem beszélve a tanítványokról, például Derkovits Gyuláról.
Megvadított táj
A Duna-menti települést az egyik nagybányai „öreg”, Ferenczy Károly fanyalogva „neoszerű Nagybányának” minősítette, utalva a híres művésztelepből kiváló neós társaság nagybányai gyökereire. Ahogy Kernstokék törekvései a művészteleptől, úgy Nyergesújfalu táji adottságai is jelentősen eltértek Nagybánya vidékétől. A Duna-menti árterület síksága mögött magasodnak a Gerecse-hegység rögei. Kernstok ezt a szűkszavú vidéket alakította át mágikus látomássá a most vizsgált tájképén. Fauve ecsetje nyomán a Komárom-Esztergom megyei pannon vidékből egzotikus sivatagi táj válik, vad színekben fürdő meredélyekkel, királykék holdbéli árnyékokkal és mályva-kék szénaboglyákkal. Matisse-t is megszégyenítő színkontrasztokat használt, szikáran fanyar, a csak rá jellemző krétásan száraz felülettel.
Fauve eszköztár
A cikk-cakkos szélű, kiszáradt patakmeder homokos, sziklás partfala olyan brutális erővel hatol a napszítta, szőke szántóföldek horizontális sávjai közé, akár egy nyílt seb. A szikkadt, száraz meder megtelik vibráló fénnyel és színes árnyékokkal, melyek a hullámzó partvonalat követve hömpölyögnek tova, a kis öblökben árnyalatok szivárványos skálájába gyűrődve. Ez a fényből és árnyékokból kibomló hullámzó mozgás egyre táguló és egyre jobban elsimuló hullámgyűrűket vet a középtérben a kőkerítés vonalán, a szénaboglyákon, a dombok halmain, hogy feloldódjon a felhőktől habos ég kéken remegő felületén. Kernstok látható élvezettel szőtte színes, szálkás ecsetvonásokból a táj szövetét, szinte kiszínezi az erős napsütéstől kifakított látványt. Az egyszerű motívum nem a különleges természeti formák vagy egy érdekes architektúra által válik festőivé, hanem a fauve-os festői eszközök bravúros, érzékeny és felszabadult használatának köszönhetően.
Igali gyűjtemény
A festmény egykor a neves műgyűjtő, Baumgartner Sándor kollekciójában volt található. Az Igalon élő Baumgartner sokszor látott vendégül művészeket. Mindig a legmagasabb színvonalat képviselő festményeket tartotta csak meg magának, főművei voltak ugyanúgy Aba-Nováktól, mint Patkó Károlytól vagy Barcsay Jenőtől. A kevés forrás közül idézzük Sümegi György emlékeit, aki gyerekként sokszor megfordult az igali házban, a „képtárban”: „Ott már a bejáratot Aba-Novák Vilmos szobra vigyázza, s belül a sok kép: mind-mind szemkápráztató és elbűvölő (…). Akkor még nem tudtam persze, hogy egy 20. századi – Csokonaitól is megjövendölt – képzőművészeti Helikonban járok, ahol a 20-as évek közepétől nyaranta rendre megfordultak és dolgoztak többek között Aba-Novák Vilmos, Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Patkó Károly, Mattioni Eszter, Varga Nándor Lajos. Többször volt a művészetszerető Baumgartner-testvérek vendége Illyés Gyula és sokat időzött náluk Szabó Lőrinc, aki a Tücsökzene több darabját az igali csendben fogalmazta meg.”