Irodalom
é. m.: A klastrom-mező. Nagybánya, 1904/11., 2.
A liget vendéglő összedült. Nagybánya és Vidéke, 1907/12., 2.
Hevesy Iván: Boromisza Tibor. Amicus, Budapest, 1922.
Réti István: A nagybányai művésztelep. Képzőművészeti, Budapest, 1954.
Jurecskó László: Boromisza Tibor nagybányai korszaka (1904–1914). MissionArt Galéria, Miskolc, 1996.
Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914. Szerk.: Passuth Krisztina – Szücs György, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2006.
Boromisza Tibor önéletrajzi feljegyzései. Szerk.: Török Katalin, Rectus, Szentendre, 2011.
Boromisza Tibor 1880–1960. Szerk.: Török Katalin – Jurecskó László, MűvészetMalom és Kortárs Művészeti Központ, Szentendre, 2012.
Murádin Jenő – Szücs György: Genius loci. Festői témák és motívumok Nagybányán. Stafan Blasko, Nagybánya, 2014.
Molnos Péter: Megtalált képek. Felfedezések és meglepetések az elmúlt 20 év műkereskedelméből. Kieselbach Galéria, Budapest, 2024.
Neós meglepetések Nagybányáról
Boromisza Tibor szétszóródott életműve kezd összeállni a műértők szeme előtt. Az elmúlt évtizedben elsőrangú, dekoratívan modernista művekből rajzolódik ki korai nagybányai korszaka. A fás-ligetes jeleneteken a helyi polgárok által belakott helyszínek jelennek meg, a havas városi park (Nagybányán hull a hó, 1911, magántulajdon), a korzóként is funkcionáló Cinterem (Kalapos nő parkban / Cinterem Nagybányán, 1908, magántulajdon), a téli parkon át templomba igyekvők (Havas cinterem, 1910, magántulajdon) vagy épp az őszi fák alatt rőzsét hordó falusiak (Rőzsehordók a Ligetben, 1908, magántulajdon). Ebbe a sorba illeszkedik a most felbukkant nagybányai „városligetet” ábrázoló korai jelenet.
Az 1906-os esztendő új korszakot nyitott a nagybányai művésztelep életében. A Párizsból hazatérő Czóbel Béla ekkor robbantotta ki a neósok „forradalmát” a posztimpresszionista, fauve-os festészet által inspirált franciás műveivel. Ekkor született például a hosszú padsorokon üldögélő helyi polgárokat ábrázoló vad kompozíciója (Parkrészlet, 1906 körül, magántulajdon). Az első generációs nagybányás mesterek plein air festészetével szemben ebben a pillanatban, Czóbel fellépésével kezdett formálódni azoknak a fiataloknak a nemzedéke, akiket a különféle modern párizsi tendenciák követése miatt „neoimpresszionistáknak” – röviden csak „neósoknak” – neveztek. Róluk írta a konzervatívabb vonalat képviselő alapító mester, Réti István visszaemlékezéseiben, hogy „a fiatalok közt az új igék nyomában szakadás keletkezett, a vélemények heves csatái tették hangossá az iskolai modellszünetek idejét”. A huszártisztből lett, Párizst megjárt modern piktor, Boromisza Tibor a neósok egyre gyarapodó táborával tartott. Akárcsak Berény Róbert, aki a kubizmustól az expresszionizmusig számtalan stílusregisztert kipróbált párizsi inspirációra, Boromisza is többféle hangon szólalt meg. Korai képeit nézve tetten érhető a fauvizmus, az impresszionizmus, a neoimpresszionizmus és az expresszionizmus hatása is. Jurecskó László írta 1996-os monográfiájában, hogy „a kereső-kutató Boromisza neós törekvéseit egymással párhuzamosan futó problémák megoldására koncentrálja”. Ezt látjuk a most vizsgált parkrészleten is.
A háttér kora őszi lombjai impresszionisztikus napsütésben ragyognak a világoskék égbolt előtt. Úgy illeszkednek egymás mellé a sárga és zöld levelek, ahogy Rippl-Rónai építette meg a fákat „kukoricás” parkképein. Az ecsetkezelés a posztimpresszionizmus mozaikos színmezőit idézi, miközben érezhető benne a későbbi, stilizált Bornemisza-képek jellegzetes, örvénylő, energianyalábokat áramoltató egyéni karaktere. A faóriások lombjai között utat tör magának a napsugár, világos pettyeket rajzolva a földre és a kertvendéglő rózsaszín falára. Az árnyékok már nem egyszerűen kékre válnak, ahogy az impresszionisták tanították, hanem a vad lilák és zöldek tónusaiban fürdőznek. A paletta hideg színeiből válogatott árnyas foltok váltakoznak a meleg sárgákkal kevert napsütötte részletekkel. A stilizált foltháló átjárja a kompozíció egész felületét, a lomboktól a földig, a fatörzsektől a vendéglő oldaláig. Az egyes elemek neósan modern, dekoratív szőttessé állnak össze, pontosan úgy, ahogy első monográfusa, Hevesy Iván írta Boromisza korai éveinek festészetéről: „Az 1906–1909 közötti években is felbukkannak egyéb törekvések, de a dekoratív színhatás sosem hiányzik belőlük. […] Tájképek ezek majdnem kivétel nélkül, tulajdonképpen a pleinairizmus rendkívül érdekes és erőteljes felfokozásai, tele ragyogó fényeffektusok és mély árnyékok mozgalmasságával.”
A Széchenyi-liget mélyén
Korabeli dokumentumok alapján beazonosítható, hogy a festményen látható, az alpesi faszerkezetes házak mintájára épült rózsaszínes falú vendéglő a nagybányai Virág-hegy lábánál álló ligetben állt, nem messze a csónakázótavas Klastrom-réttől. A sétautakkal teli parkot a helyi patríciusok adományozták a közösségnek. A korábban Mária-liget néven ismert területet (amelyet 1847-ben még Petőfi is meglátogatott) Széchenyi István halála után – kegyeletteljes megemlékezésként – Széchenyi-ligetre keresztelték át. „Nagybányának egyik legszebb, legbájosabb s legvonzóbb helye a Széchenyi-liget, mellyel joggal kérkedünk s melyet méltó büszkeséggel mutogatunk a körünkbe érkező idegeneknek, kik csodás elragadtatással szólnak a természet e mesteri remek alkotásáról” – írta 1904-ben a Nagybánya hetilap lokálpatrióta cikkírója. A helyiek megőrizték a ligetet jó levegőjű, be nem épített területként. (Hasonló karakterű festői helyszín Nagybányán csupán a széles, íves padsorairól ismert belvárosi Cinterem-kert volt.) Napközben kirándulók, kutyasétáltatók és biciklisek időztek a szabadban, esténként a sétányok mentén lámpások világították az utat a vendéglő tánctermébe igyekvő szórakozni vágyók előtt. Ezeket a villanylámpákat látjuk a festményen a fák alá kitett padok mellett.
A Széchenyi-liget olyan volt a nagybányaiaknak, mint a párizsiaknak a Bois de Boulogne vagy a manhattanieknek a Central Park. A helyi polgárok ebben a parkban tartották a táncmulatságokat, a népünnepélyeket, vagy akár a több száz fős vacsorákat és a tűzijátékokat is. Itt masíroztak az önkéntes tűzoltók, itt lépett fel a helybeli bányászzenekar, de a festők is rendszeresen kijöttek dolgozni a szomszédos művésztelepről vagy akár a fák között álló nyári műteremfészerből. A kolónia számára a közeli kertvendéglő olyan fontos helyszínnek számított, mint a montmartre-i impresszionistáknak a Moulin de la Galette. Ahogy Szücs György írta a Magyar Vadak kiállítás katalógusában: „A társadalmi élet legfontosabb helyszínei Nagybányán – akárcsak más városokban – a kávéházak és vendéglők voltak. A legtöbbet »látott« és látogatott vendéglő a városliget magas gyertyánfái alatt húzódott meg, ahol annak idején Thormáék is rendszeresen »tisliztek« a fehér asztalok mellett, miközben éjszakába nyúlóan húzatta Hollósy a cigánnyal, s ahol jeles alkalmakkor a helyi notabilitás díszebédet adott a fővárosból érkező vendégeknek. Külön vonzerőt jelentett az a tény, hogy közel helyezkedett el a festőiskolához, nagy kerthelyiséggel rendelkezett, tehát a festők akkor is en plein air voltak, amikor éppen nem tartottak ecsetet a kezükben.”
Az egyik legelső képet Réti István festette a ligetről (Esős táj, 1892, Magyar Nemzeti Galéria), de Ferenczy Károlyt is megragadta egy verőfényes pillanat a nagy gyertyánfák alatt (Parkrészlet padokkal, 1908, magántulajdon). Az alapítók mellett a neósok közül is sokan megörökítették a Széchenyi-ligetet Ziffer Sándortól Boromiszáig. Boromisza több alkalommal is kijött ide festeni. A magántulajdonban őrzött 1906-os Parkban című, kisebb méretű kompozícióján hasonló nézetből láthatjuk a vendéglő jellegzetes vörös falú, faszerkezetes épületét, mint a most vizsgált kompozíción. Minden bizonnyal a most elemzett kép is ekkoriban születhetett, 1906 körül, hiszen a liget központi vendéglője nem sokkal később megsérült. Sajtóhírek szerint a mulató teteje összeroskadt 1907 elején a ráesett nagy mennyiségű hó terhe alatt. Később átépítették, csak két év múlva nyitotta meg újra kapuit. A parkrészlet így nemcsak a neós forradalmi modernség egyik képviselője és Boromisza egyik korai főműve, hanem a nagybányai művészkolónia számára fontos, megsemmisült kertvendéglő legszebb ismert dokumentuma.