AVANTGÁRD REMEKMŰ
Az elmúlt két évtized főművekben gazdag aukciós termését látva is kivételes alkalomnak számít, amikor a magyar modernizmus klasszikus korszakának olyan kitűnő kvalitású, jelentős méretű és rendkívül ritka emléke bukkan fel, mint Kmetty János most bemutatott alkotása. A Park a Nyolcak példájától és Cézanne képeinek felszabadító élményétől inspirált hazai avantgárd egyik ikonikus alkotása: nem csupán az életmű, de a modern magyar festészet egészének is múzeumi rangú csúcsteljesítménye.
"FEGYELMEZETT KUTATÓ"
A Magyar Nemzeti Galériában őrzött közeli analógiájához, a Városligeti táj című festményéhez hasonlóan a Park esetében is Kmetty stílusának azok a jellemzői dominálnak, amelyek emberi karakteréből fakadtak. „Egész lényéből hűvös józanság, racionalista biztonság árad” – írta róla 1938-ban Kárpáti Aurél. A festőt jól ismerő műkritikus érzékletes párhuzamot vont Kmetty jelleme és művészete között, kiemelve puritánsággal határos egyszerűségét és tömörségét, azt a két tulajdonságot, amely a most vizsgált kompozícióban is félreérthetetlenül testet ölt.
„Kiegyensúlyozott egyéniség, aszketikus hajlandóságú, művészbe oltott tudós-típus” – folytatódott a kritikus jellemzése művész-barátjáról. „Fegyelmezett kutató, aki lépésről lépésre halad s megfontoltan, roppant gonddal és lelkiismeretes körültekintéssel dolgozik. Egyetlen részletet sem hagy kivizsgálatlanul. (...) Kmetty Jánost már húszéves korában sem a mi, hanem elsősorban a hogyan izgatta. A tartalom formai kifejezése. (...) Ezért is nevezte keresőnek magát, a funkcionális megjelölésben egyúttal művészi programját is hangsúlyozva.”
CÉZANNE ÉS PICASSO NYOMÁBAN
Kárpáti Aurél tanulmányából az is megerősítést nyer, amit Kmetty festménye a korai, életre szóló élményekről a színek és formák nyelvén közöl a nézővel. „Párizst járva két nagy, egész életre kiható élményben volt része: Cézanne és Picasso művészetében, amely elvezette – önmagához. A kettő együtt szervesen kiegészítő szerepet játszott a fiatal magyar festő képzeletvilágának kialakításában. Különösen az előbbivel való megismerkedés adott határozott irányt Kmetty fejlődésének. Az impresszionizmus határmezsgyéjén álló Cézanne egyik legfontosabb megállapítását – amely szerint a valóság világában érezhető rendszerbe kötődik a szín, a forma és a tér együttese – Kmetty mintegy vezetőelvül fogadta el. Alaposan áttanulmányozta Cézanne egész művészetét, amelynek racionalizmusa aztán valósággal átlökte az impresszionizmus szabadabb lehetőségeiből a konstruktív szellemű kubizmusba.”
A fiatal magyar festő a kor legbővebb Cézanne anyagát felvonultató Pellerin-gyűjtemény meglátogatását a következő szavakkal idézte fel önéletrajzában: „Gyalog mentem ki Neullybe, a párizsi villanegyeden túl fekvő külső városkába. A gyűjtemény felemelő volt, a Nagy fürdőzőkkel és a többi remekkel. A komornyik látta, hogy festő vagyok, marasztalt, és én sokáig néztem, néztem, meghatva a művek sokaságától (...) Persze, azt a meghatottságot, ami eluralkodott rajtam, szavak nem világíthatják meg. Még ma is ott vagyok néha a villa lépcsőházában, a hallszerű teremben, a szobákban a képek között.”
"CSENGŐ, HANGTALAN CSEND..."
A Park puritan, patika-mérlegen kimért kompozíciója tökéletes példája Kmetty józan, sőt szigorú, minden játékos könnyelműséget mellőző festői látármódjának. A kubizmus tipikus, redukált koloritja, a képelemek stilizálása és geometrizálása egyaránt a konkréttól, a természet múlandó látványától való elemelkedést szolgálja. A mindent magába foglaló zöldes, kékes tónusharmónia egy, a realitásnál, a primer tapasztalatnál tisztább törvényeknek engedelmeskedő univerzum ideális felületét színezi. Az absztrahált színvilággal, a tömegre, a konstrukcióra koncentráló festői formálással Kmetty a pillanatnyival szemben az állandót, a változékonnyal szemben a maradandót tárja elénk. A függőlegesek és vízszintesek nyugodt ritmusát, a pontosan „felparcellázott” tér mértanias tagolását és a mindent beborító kékes atmoszférát látva találónak érezzük Rabinovszky Máriusz, a korszak egyik legjelentősebb kritikusának szavait: „Kmetty műveiből valami alpesi, híglevegőjű, idegnyugtató csend árad. Csengő, hangtalan csend; kedves, mély nyugalom.”
Molnos Péter
Irodalom:
- Kárpáti Aurél: Kmetty János művészete. Magyar művészet, 1938. 45–56.
- Ury Ibolya: Kmetty János. Budapest, 1979.
- Kopócsy Anna: Kmetty János. Budapest, 2015.