Szőnyi nyomán
A Képzőművészeti Főiskolát az első világháború alatt befejező Ducsayt magával ragadta az 1920-as évek monumentális festői nyelvezete. Hatott rá a Szőnyi-kör robusztus neoklasszicizmusa, a KUT kiállítások posztkubizmusa és a németes posztexpresszionizmus. A Nemzeti Szalonban kiállított nagy gyűjteményes anyaga kapcsán a Magyarság napilap kritikusa méltatta művészetét 1931-ben: „Ducsay Béla, ha megjelent valamelyik tárlaton, mindig meglepetést hozott a látogatóknak. Ritka szerencsés piktor, aki nagyszerűen tudja összeegyeztetni a költői képzeletet és a hideg, önanalizáló kritikus tekintetét. Nyugtalanító, színes, majdnem dekoratív formákat választ magának és most, hogy ezen a kiállításon végigvonultatja munkásságának minden etapját, a kezdettől egészen mostanáig, határozottan nagy tehetséget látunk Ducsayban. Mindegy, hogy milyen eljárással fest, akár olajjal dolgozik, akár pedig a különleges száraz vízfestékkel, de mindig a színekkel zsonglőrködik, valami egészen egyéni technikával, ami feltétlenül megragadja a közömbös szemlélőt is.”
Art deco park
A sokáig méltatlanul elfeledett két világháború közötti művészek táborába tartozó Ducsay Béla munkásságát a közelmúltban kezdi felfedezni magának a művészeti közvélemény – a műkereskedelemben felbukkanó újabb és újabb kompozícióinak köszönhetően. A most vizsgált alkotását a gondosan felépített szerkezeti erővonalak és az ihletett könnyedséggel felvázolt színfoltok kettőssége határozza meg. Középen egy jól tagolt, gondosan kialakított parkot láthatunk, a körkörös mezőt körüljáró kavicsos sétánnyal. A gondozott pázsitot sárga és vörös virágú ágyások díszítik, pirosra festett padokkal és mellszoborral. A parkban körben magas fák, sötétzöld vagy már őszi sárgába hajló lombokkal. A viharos sötétségű, indigókék égbolton napsütötte fellegek kergetik egymást. A körkörös virágágyás köré szervezett parkrészlet jól ismert a modern magyar festészet korai korszakából. Az 1910-es években Perlrott Csaba Vilmos készített hasonlót (Park, 1910-es évek első fele), de Iványi Grünwald Bélától (A kecskeméti kaszinó parkja, 1912 körül) és Pólya Tibortól (Kertrészlet, 1910 körül) is ismerünk rokonszellemiségű festményt. A fauve ihletettségű 1910-es évekbeli képekkel szemben Ducsay kompozícióján már érezhető a 20-as, 30-as évek szellemisége, a fény misztériumával átitatott figurativitás.