Péri László (1899-1967) az európai avantgárd mozgalom egyik kiemelkedő alakja volt, úttörője és legfontosabb képviselője a konstruktivizmusnak. Az 1920-as években együtt állított ki Moholy-Naggyal a berlini Sturm galériájában. "Périt teljesen önálló technikájának korszerűsége, konstruktivitása, geometrikus stílusa az adott korszakban az egyik legkövetkezetesebb avantgárd művésszé avatja." (Passuth Krisztina, 1974). Ezen túlmenően művészettörténeti jelentősége abban áll, hogy 1921-22-es betonreliefjeivel a "shaped canvas" első mestereként mintegy negyven évvel megelőzte Frank Stellát. A későbbi tárgy-kép munkákat előkészítve íly módon a konkrét művészet legszebb példáit, egyszersmind a nonfiguratív művészet prototípusait hozta létre.
A húszas évek végén azonban, hasonlóan több más európai nonfiguratív, konstruktivista művészhez (pl. Kazimir Malevics és Alekszander Rodcsenko), műfaj- és stílusváltással az emberábrázolás felé fordult. Périnek egész élete során szilárd elképzelései voltak a művészet szerepéről, számára élet és művészet, világnézet és művészi alkotás mindig egységet alkotott. Absztrakt korszakában konstruktivizmusa szorosan kötődött politikai ideológiájához, forradalmi teóriájához. Az absztrakt művészet azonban egy idő után már nem elégítette ki, az absztrakt kifejezésmódot önmagában ekkorra már üresnek találta, s úgy érezte szándékaihoz nem a megfelelő kifejezési forma. Mert "egy valamit az absztrakt művészet nem tud. Soha nem tudja azt az érzelmi tapasztalatot visszaadni, amit a jó figuratív művészet tesz." (Peter Peri on his own work. "It's the People Who Matter". Kinyomtatva az 1965-ös kiállítás alkalmából, Lloyd's Galéria, Wimbledon). Bár soha nem múlt el érdeklődése a művészet formai kérdései iránt, alkotásainak középpontjába ezután már az ember került.
Ugyanakkor azonban Péri soha nem választotta el absztrakt és realista tapasztalatait, számára a konstruktivizmus és realizmus nem volt ellentétes. "Figuratív festészetem és szobrászatom jelentősége abban van, hogy a konstruktivizmust követi, ami azt jelenti, hogy azokat az ismereteket használja fel, melyeket az absztrakt művészetben szereztem." (People in three dimensions. Carole Cornelius és Mike Smith interjúja Périvel. Leopardess, 1962. máj.) Konstruktivista korszakának tapasztalatai és eredményei a későbbi realista alkotásokba is beépültek, azokban állandóan jelen voltak: a formák közötti kapcsolat, az egymáshoz viszonyuló sík és tér kapcsolata, a perspektíva kérdései, és a tér ábrázolásának problémái egész pályafutása alatt érdekelték. Mindig kísérletezett a formákkal, azok egymáshoz való viszonyával, a formák és kontúrok kapcsolatával, illetve a formák térbeli elhelyezkedésével. A húszas évek végétől kezdődően azonban a formai kapcsolatok mindig emberek közötti kapcsolatokkal fonódtak össze. Művei közvetlen emberi tartalmakkal töltődtek meg. A valós élet iránti érdeklődését a formák térbeli komponálásának dinamikus érzésével ötvözte. Jelentősége abban van, hogy egy konstruktivista alapú tudás realista alkalmazásával új térfelfogást valósított meg. Ennek eszközeként legjobb alkotásaiban a szobrászat, a festészet és az építészet hagyományait és formai elemeit egyaránt felhasználta - egybeötvözve ezeket, a három műfaj határmezsgyéjén mozgott.
Péri itt szereplő, 1948 és 1952 között készült, "Padon ülők" című alkotása a konstruktivista periódus továbbfejlesztése több szempontból is:
A színezett betonból készült művön a beton puritán szürkéje, valamint az anyagba belekevert színek tompasága a konstruktivizmus anyagideálját közelíti meg, s Péri 1920-as években megkezdett kísérleteinek folytatását mutatja. A művész számára egész munkássága során nagyon fontos volt az anyag, mint teremtő erő. Absztrakt korszakában kezdett el kísérletezni a különböző anyagok művészi felhasználásával. Legfontosabb ilyen anyag volt a beton, amelynek mintázására teljesen új technikát dolgozott ki. Mivel a közönséges, mások által használt beton tulajdonságai nem elégítették ki, az általa kikísérletezett, s "Pericrete"-nek (szójáték: Peri + Concrete, a beton angolul) nevezett betonkeveréket használta. Reliefek esetében a szilárd váz biztosítására a betont fémhálóra dolgozta rá. A színt is újszerűen alkalmazta: a szobrászi médium szerves részeként, közvetlenül az anyagba keverte, s ezután a már színes betonból építette fel szobrait. Így a szín a struktúra egyik eleme lett.
Formailag a mű a "Térkonstrukciók" élesen körülzárt, határozott geometrikus síkformáját idézi. Az absztrakt formát a legnyilvánvalóbban használja fel: az egyszerű geometrikus síkforma perspektivikus alakjával határozott teret rajzol ki a figurák, a cselekmény számára. Mivel a betonrelief szélei perspektivikusan összetartanak, formájával erősíti a képen megjelenített tér hatását, általa a tér maga is dinamikussá válik. Az illuzionisztikus térábrázolás folytán a két dimenzióban levő ábrázolás három dimenziójúnak látszik. Ez a relief továbbá éppúgy keret nélküli, mint a "Térkonstrukciók": a relief szélét az ábrázolt téma kontúrvonala adja meg. E "kontúrkép" így az absztrakt tervek dinamikájára emlékeztet, mert benne a síkrelief térillúziója a végsőkig felfokozott. A változás azonban az, hogy a geometriai képforma már nem egy személyben felelős a tartalomért, hiszen színpadot szolgáltat egy emberi történethez. A térnek itt már az emberi alakok létezése ad jelentést. Az erősen perspektivikus rövidülésű térben egy úgyszintén erősen perspektivikus rövidülésű padon két figura látható: egymásnak háttal ülő nő és férfi alakja. Úgy ülnek egymásnak háttal, mintha tudomást sem vennének egymásról, magányuk szívszorító. Péri kedvelt visszatérő témája volt a férfi és nő ősi, antagonisztikus, feloldhatalan ellentétét sugalló ábrázolása.
A "Padon ülők" műfaji meghatározásában is hasonló nehézségeket támaszt, mint Péri konstruktivista munkái. Megalkotásában a szintézis játszott szerepet mint alkotó módszer: relief lévén formája szerint plasztika, de színei és síkszerűsége révén a festészethez is közel áll, végül pedig anyaga és konstrukciója architekturális hatásúvá teszi. Ez a műfaji behatárolhatatlanság a 20-as évek "Térkontrukcióinak" is fontos sajátosságuk volt, mivel három műfaj, a festészet, a szobrászat és az építészet határmezsgyéjén mozogtak.
"
a késői művek
egy nagyszerű szintézisnek
tanúi. Péri életműve tengelyesen szimmetrikus, helyesebben egy nagy ívet zár be: Kiindul a figurákból és hozzájuk jut vissza, miközben az absztrakt formákban átlényegíti őket
" A második világháború utáni festett domborművein ismét felbukkanó figurák "képesek arra, hogy továbbfejlesszék magukban az absztrakciót, és a kétértelmű terek perspektívikus rövidülései az alakok melletti-alatti különös idomokká válnak. Szintézisei a perspektívának és a látszat tagadásának. Ha van a térnek elmélete, ennek fejlődése során Péri életművének újraértelmezése tartogathat még számunkra meglepetéseket." (Beke László: Sík és tér Péri László művészetében. Tanulmány Péri László emlékkiállításának katalógusában. Home Galéria, 1999.)
Péri László művei a világ sok fontos köz- és magángyűjteményében megtalálhatók, többek között a londoni British Museum-ban és a Victoria & Albert Museum-ban, a chicagoi Modern Museum-ban, a párizsi Pompidou Centre-ben, több németországi múzeumban, valamint Wulf Herzogenrath német és László Károly svájci magángyűjteményében.
László Helga